Károly Drakulára cserélte Erdélyt

Annyit hajbókoltak a románok, hogy a brit trónörökös még a saját vérvonalát is szembe köpte.

Liverpool, 2019. február 12. Károly walesi herceg, brit trónörökös tisztelõivel találkozik a Liverpooli Egyetemen 2019. február 12-én. Michael D. Higgins és Károly herceg az Ír Tanulmányok Intézetének közös védnökei, ezért fogadást rendeztek a tiszteletükre az intézményben. MTI/EPA/Peter Powell Fotó: Peter Powell

A brit trónörökös, Károly herceg komoly emlékezetkieséséről tanúskodó filmecske látott napvilágot nemrégiben. Méghozzá egy olyan felvétel, ami rólunk, magyarokról, sőt kimondottan az erdélyi magyarságról szól. Egy olyan elbűvölő, már-már varázslatos videó ez, amelyben a herceg búgó hangján úgy mesél rólunk és magyar őseiről, a Rhédeyekről, hogy valójában meg sem említ minket. Olyan üvöltő benne a hallgatás, mint amilyen az esztergomi bazilika harangjainak fülsiketítő trianoni némasága volt idén június 4-én, 16 óra 30-kor, amikor a párkányi magyarok várták volna a száz másodpercnyi törődést a túlpart felől a szomorú centenáriumon. Most pedig kaptunk Erzsébet királynő fiától is egy nagy adag „törődést”, attól a hercegtől, aki jó ideje állítólag második hazájának tekinti Erdélyt. Vagy Romániát? Ez azért nagyon nem mindegy.

De miről is van szó? Pusztán nemzetünk kiradírozásáról a mai, szó szoros értelmében is felfuvalkodott Románia térképéről. Történt ugyanis, hogy a brit trón várományosa elvállalta a narrátor szerepét abban a néhány hete megjelent román országimázsfilmben, ami az utolsó balkáni birodalom belső turizmusának elősegítését hivatott szolgálni a járvány hatásai miatt. Az alig ötperces videóban Károly herceg angolul arra ösztönzi a románokat (!), hogy töltsék a nyaralásukat Románián belül. A „Printul Charles ii indeamna pe romani sa isi petreaca vacantele in Romania” (ez a román címe a videónak, csak hogy mindenki megtalálhassa a világhálón) egy olyan film, amiben Romániának sikerült elérnie, hogy a walesi herceg egyetlen szó erejéig se tegyen említést erdélyi magyar gyökereiről, azaz a Rhédey grófi famíliáról, sőt egy szóval se említse az őt alapjáraton dédelgető Székelyföldet sem, pedig bőven lett volna erre lehetősége. ­

A „princ” ugyanis a háromszéki Zalánpatakán rendezkedett be, oda vonul el minden évben egy hétre a világ szeme elől, és az itteni, szinte érintetlen erdélyi tájról áradozik több más korábbi felvételen is, amikor épp elfogja az őszinteségi roham. Egyszer még azt is mondotta volt egy ilyen interjúban, hogy Erdély lehet a kulcs a bolygó megmentéséhez, mert ott az emberek még valódi harmóniában élnek a természettel. Hát kell nála nagyobb barát ennek a sokat szenvedett, Magyarországtól elcsatolt nagyrégiónak?

Károlyunk húsz éve jelent meg először Erdélyben. Azóta több birtokot vásárolt, s nemcsak Székelyföld déli fertályán, hanem Brassó megyében is. Alapítványai is működnek errefelé. A herceg nagy segítője itteni távoli rokona, Kálnoky Tibor gróf, a neves erdélyi magyar család sarja, akinek miklósvári kastélyában még a két kisherceg, Harry és Vilmos is megfordult. Öt éve a Daily Mail riporterének Károly azt nyilatkozta, hogy: „Szeretem Romániát, de ne feledd, hogy van egy ük-ük­anyám Erdélyből.” Ez a beszéd, Charles! – gondoltuk –, ez ám a gyökereit számon tartó brit arisztokrata, aki még jól is jöhet nekünk.

Tévedtünk. Károly herceg alig öt perc alatt végérvényesen eladta magát Bukarestnek. Megtette a hatását a monarchista lázban égő románság hajbókolása, a Babeş–Bolyai Egyetem által adományozott díszdoktori cím, no meg a Románia Csillaga érdemrend nagykeresztjének a megszerzése. Tudják, ennek a legmagasabb szintű román állami kitüntetésnek a sokkal alsóbbrendű lovagi fokozatát vették el botrányos módon Tőkés Lászlótól. Pedig ha ő nincs, talán én se írom most ezt a cikket, mert nincs forradalom, s talán „Printul Charles” se jön soha Erdély-nézőbe, de még Románia felé sem.

És most ez a brit koronaherceg a videóban azzal dicsekszik, hogy ő Karóbahúzó Vlad, azaz Drakula vérvonalából származik. Hát hová tűntek hirtelen a Rhédeyek, fenség? Hol az ük-ükanya, az erdőszentgyörgyi grófné, Rhédey Klaudia, ha Bukarest felől fúj a szél? Pedig a walesi herceg Románia páratlan történelmi hagyatékáról is szól ám a filmben, de pont úgy, mint egy hamisítatlan kóbor turista, valahonnan a nagyon távoli Nyugatról, aki nem lát tovább az orránál, s akinek fogalma sincs, hogy milyen cselszövések árán harácsolta össze területeit ez az állam. És ez a királyi személy húsz éve jár vendégségbe a Kárpátok alá… Ennyi idő alatt senki nem világosította fel a Székelyföldön, hogy mit művelt Románia az erdélyi magyar arisztokráciával? A magafajtával! Hogy milyen intézményesített magyarellenesség mutatkozik meg ma is a romániai közéletben már államelnöki szinten is? Vagy tán Klaus Johannis előtt tisztelegve beszél olyan kedvesen a szász erődtemplomokról a szóban forgó filmben? Hová tűnt Zalánpatak? Lehet, hogy ez csak egy apró háromszéki település, de azért még rajta van a térképen, befért volna egy szó erejéig. Vagy kicenzúrázta ezt is Bukarest?

És ennek a mélyen balkáni országnak feküdt le a brit trónörökös, aki bezzeg a természeti látnivalók mellett megemlíti filmjében a gazdag bukaresti múzeumokat meg a dák és görög várakat is, de szóra se méltatja az erdélyi magyar épített örökséget, ami Románia ölébe hullt Trianonkor? Mentségére szóljon, hogy a miklósvári Kálnoky-kastély megjelenik egy pillanatra a képsorban, de az sincs nevesítve. Ám ez az apró úri lak mégis hol áll a kolozsvári Szent Mihály-templomhoz, a nagyváradi várhoz, a csíksomlyói vagy a máriaradnai kegytemplomhoz vagy épp Torockó Europa Nostra-díjas épített örökségéhez képest? A román szempontból „multikulti” Temesvár, de Fogarasvár is feltűnik, de Bukarest már rég elin­tézte, hogy ne az Apafi család jusson eszébe az egyszeri román állampolgárnak erről az ódon erősségünkről, hanem Mihai Viteazul vajda, aki kis időre itt is megvetette a lábát. Tehát nem magyar várként és nem véletlenül került be a film forgatókönyvébe ez az erdélyi helyszín, ahogy Gyulafehérvár csillagerődje sem, hiszen „Alba Iulia” a románság szemében maga Erdély megszerzésének a szimbóluma 1918. december 1. miatt. A film mindezzel végig azt sugallja, mintha léteznének olyan várak, amelyeket a románság épített volna Erdélyben, ez pedig gyalázatos történelemhamisítás.

És különben is, milyen országról beszél a nagy brit úriember, aki bámulatosnak nevezi a filmben „az egyetlen zászló alatti biológiai és kulturális sokszínűséget”? Mi ez a zöldség? Ennyi erővel felkérhettek volna narrátornak egy román politikust vagy akár egy szűklátókörű brüsszelitát is, aki az autonómia szó hallatán úgy menekül, mint vámpír a fokhagymafonat elől. De a románság éppen ezeket a semmitmondó szavakat szereti, ezzel ápolja a sérült lelkiismeretét – és Bukarest ezeket a rigmusokat használja az összes létező hivatalos turisztikai katalógusában is, pláne amelyiknek Erdélyről kellene szólnia. Ezekben nincs se székely, se kalotaszegi, se széki, se torockói népviselet, ahogy ebben a filmben sem szereplünk a népművészetünkkel – de ki akar már részt venni ebben a történelemhamisító, „belső használatra” szánt fércműben? Arról nem is beszélve, hogy rajtunk, a legnagyobb nemzeti kisebbségen kívül még számos népcsoport kimaradt a nagy román önimádás filmkockáiból.

Mindezek után kérdés, hogy tudatában van-e a fenséges úr, hogy a magyarság milyen mélyen meg fogja vetni őt emiatt az ötperces „imázsépítő” videó miatt. Az is szomorú, hogy Kálnoky gróf is partner volt mindebben. A kisfilmet az MTI híradása szerint ugyanis a trónörökös székelyföldi házában vetítették le augusztus elején újságírók előtt, az eseményt pedig maga a gróf, „a walesi herceg sokszori vendéglátója” szervezte a Kovászna Megyei Tanáccsal partnerségben.

Királyi fenség! Ezután a jól összevagdosott film után nem gondolkodott el azon, hogy „romániai” székhelyét áttehetné esetleg Havasalföldre? Mondjuk a kies Targovistére, ahol az ön hírhedt őse, Vlad Tepes számos karóbahúzó show-t rendezett? De ott a filmjében említett Duna-delta, ahol ma is hamisítatlan lepratelepeket találhat. Ez is romániai „hagyományőrzés” ám a javából. Vagy erről nem tájékoztatták, csak az itteni páratlan vízivilágról? Pedig a pelikánok mellett még lipovánok is élnek erre. Tudja, ez a népség is annyira román, mint ahogy a romániai magyar, aki boldog-boldogtalannal, „egy zászló alatt” ugyanazt a filmet nézi, mint ahogy azt ön elképzeli.

Drága herceg: mi száz éve teljesen más filmet nézünk, mint amit Bukarest próbál nézetni velünk. Úgyhogy köszönjük az őszinteségét, egyúttal bátorkodnánk arra kérni, hogy ne pazarolja tovább az idejét ránk a továbbiakban, nem kell rólunk beszélnie sehol sem, ha ez akkora teher. Járja tovább a román hórát, táplálja az alapítványait, és mi is elfelejtjük a Rhédeyek windsori vérvonalát.

A szerző író, újságíró