Mikor 2012-ben sajtó alá rendeztem az Alkalmi mesék idegbeteg fölnőtteknek címet viselő, humoros felnőttmeséket tartalmazó könyvemet, még nem sejtettem, hogy egy évtized sem telik el, és máris odáig bolondul a világ, hogy Magyarhonban indítványozni fogják a klasszikus mesék LMBTQ(STB.) átírását. Hát megtörtént, a Labrisz Leszbikus Egyesület mesepályázatot hirdetett.
A felhívás lényege imigyen hangzik: „A jól ismert mesék mai közegben játszódó, újraírt változatait várjuk olyan szereplőkkel, akik valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. Például nem felelnek meg a hagyományos nemi szerepeknek, LMBTQ-emberek, nem fehér bőrűek, nem keresztények, menekültek, mélyszegénységben élők, testi fogyatékossággal vagy mentális zavarral élnek, idősek, határon túliak, alkoholbeteg, börtönviselt szülők gyerekei, és még folytathatnánk a sort: döntse el a pályázó érzékenysége, miként értelmezi a fogalmat.”
Egyébként, ha teszem azt, balsorsomra Kanadában élnék, már rég meglincseltek volna, amiért a fent nevezett könyv egyik írásában eljátszadoztam azzal a gondolattal, mit is írna Arany Jánosnak Petőfi Sándor, vagy mit is jegyezne föl a naplójába Tamási Áron és Karinthy Frigyes, ha tanúja lenne a Pride-nak.
Tettem mindezt az írói szabadság és a szabad tréfálkozás jegyében, nem támadó és nem moralizáló szándékkal, csak úgy l’art pour l’art, humour pour humour, de hát azóta kiderült: a Föld nevű golyóbison kizárólag csak egyféle alannyal lehet tréfálkozni, és az a heteroszexuális, fehér bőrű, dolgozó férfiú, bárki máson csattan a poén, érzékenységeket korbácsol föl, és minimum kiközösítéssel büntetendő.
No de ássuk el a csatabárdot a nemes egyesülettel, és alkalmazkodjunk az új idők új szeleihez. Mivel a pályázati kiírás szerint „első körben nem kész szöveget, hanem mindössze egy (vagy több) vázlatot” várnak a kiírók, szolgálnék néhány ötlettel azoknak, akik beneveznének erre a vérizgalmas megmérettetésre.
Kezdjük a legismertebb mesével, a Piroska és a farkassal. Azonnal megállapíthatjuk, hogy itt egyetlen szereplő van, aki problémás, éspedig a vadász, aki minden bizonnyal fehér bőrű férfi, és egészen biztosan húsevő, s szembemegy az állatvédők minden elképzelésével. Csakis ő lehet a negatív szereplő, a szürke vagy fekete szőrű farkast gonoszként beállítani a rasszizmus alapos vádját vonhatja magával. A farkas lehetőleg legyen migráns, így a neoliberális mentalitás alapján joga van bepuszilni a nagyit.
Az előéletéről is szót ejthetünk: az Iszlám Állam harcosa volt, de miután – az emberi jogokra fittyet hányva – az illiberális Trump, Putyin, Erdoğan és Bassár el-Aszad martalócai véget vetettek ennek a nagyszerű mozgalomnak (és figyelem! Orbán Viktor kegyes egyetértésével), elhatározta: ezentúl csak akkor vágja el egy-egy nagyi torkát, ha nem kínálja meg senki halal vágású hússal, de legalább kuszkusszal. Mivel a gonosz Orbán Viktor megtiltja a magyaroknak, hogy a migránsfarkasokat etessék, szegény pára kénytelen fölfalni a nagyit, de előtte kegyesen – halal vágással – végez vele, pedig élve is megzabálhatná, ha kegyetlen volna.
Piroska megérti a farkas tetteit, mi több, össze is bútorozik vele, mint Zsohár Zsuzsanna a szír szívtipróval. A vadász, aki megpróbálta felelősségre vonni a farkast, elnyeri méltó büntetését, életfogytiglant szab rá a rögtönítélő civil bíróság. Persze fölvetődik annak a problematikája, hogy ezáltal több joga lesz, mint ha szabadlábon maradt volna és munkaszerződése lenne, de az már egy másik mese témája.
A Hamupipőkét sem nehéz áthangszerelni. Hamupipőke nem lány, hanem egy transznemű legényke, akit heteroszexuális mostohája és nővérei megvetnek, amiért minduntalan elcsórja a ruhájukat, és magára öltve tetszeleg a tükörben. Természetesen nem viszik el a klubba, ahonnan viszont csalódottan térnek haza, mert ügyet sem vetett rájuk egyetlen pasi sem, mivel azok meg egymással voltak elfoglalva. De Hamupipőkét fölkeresi egy kedves, 89 éves, dúsgazdag tündérbácsi, és a legszebb lila tüllszoknyát adja neki, hogy azzal menjen a Pride-ra. Föl is tűnik egy jóképű, világhírű színházi rendezőnek, aki aztán tűvé teszi érte egész Budapestet.
Hófehérke meséjét már átmelegítettem az említett könyvemben, de mivel a pályázat mai közeget javasol, felülgondolom. Hófehérke egy leszbikus lány, aki egy budapesti önkormányzati cég titkárnője. A cégnél remek a hangulat, építik a nyílt társadalmat és a négyes metrót, hanem az MSZP és az SZDSZ elbukják a választást, és az igazgatót lecserélik.
Az új igazgató undorító fazon, családos ember, négy gyermeket nevel, és ritkán hiányzik a vasárnapi miséről. Hófehérkét hölgyemnek szólítja, és előreengedi az ajtón. Hófehérke nem bírja ezt a megaláztatást, felmond, majd elszegődik egy civil szervezethez, melynek vezetősége hét alacsony és kisportolatlan antifa srácból áll, mindegyiknek másféle nemi identitása van, de szerencsére egyetlen ósdi heteró sem akad köztük, így jól megértik egymást, és Hófehérkét is.
Hófehérke türelmetlenül várja a hercegnőt és az újabb önkormányzati választást. Sajnos a választás ismét súlyos kudarc, Hófehérke már délelőtt pszichológushoz, délben pszichiáterhez, délután tüntizni, este gyújtogatni jár az antifákkal, egy fél évtizeden keresztül. Végre ismét felülkerekednek a vörös erők, az önkormányzati cég igazgatóját kidobják az ablakon, helyébe új igazgatónő érkezik, aki visszahívja Hófehérkét, emelt bérrel és forró, szivárványszínű vágyakkal.
Ha valaki hiányolná az igazi konfliktust ebből az aktualizált meséből, melyet a mostoha ármányai biztosítanak a régiben: nincs igaza. A drámai feszültséget annak a valakinek a folyamatos, setét jelenléte szolgáltatja, aki hibás mindenért, akinek a nevét kimondani sem szabad, és aki ellen a derék bolseviknek még a nácival is szövetkeznie illik.
Hogy a magyar népmesék se maradjanak ki, jó ötletem van az Erős János átírására. Jánost édesanyja egyedül neveli, mert elvált a papától, mivel az férfi volt. János már időtlen idők óta egyetemre jár, minden ősszel beiratkozik egy újabb szakra, majd néhány hét múlva abbahagyja, vagy lustaság miatt eltanácsolják. Kezdte a műszakin, folytatta a bölcsészkaron, majd a művészetin, 37 esztendős immár, de még diplomája, szakmája nincs, a mamánál lakik, a zsebpénzt is tőle kunyerálja. Az anyja kesereg, fogja a fejét, óbégat, édes fiam, nem lesz belőled férfi soha, éhen halsz, ha én már nem leszek. Muti – feleli a legény –, ne aggódj, mert egyszer csak megtalálom azt a szakot, ahol lediplomázok, és aztán meggazdagszom.
Csóválja a fejét az anya, de Jánosnak lesz igaza. Beiratkozik a CEU-ra, és Soros-ösztöndíjjal elvégzi azt, summa cum laude diplomázik, diplomadolgozatának címe: Transzneműség és feminizmus az állatkerti fogságban élő kacsacsőrű emlősök körében.
A szakma fölkapja, a szellemi nagyságok között kezdik emlegetni, a Pride-on megismerkedik Tomival, egy momentumos aktivistával, összejönnek, össze is bútoroznak, nyomban belép a Momentumba, és nemsokára kerületi alpolgármester lesz belőle. És ez még csak a kezdet, akár országgyűlési vagy európai parlamenti képviselő is lehet, mint a belvárosi liberális ifjúság példaképe!
Folytatnám még, számtalan ötletem van, de nem akarok kisebbségi komplexust gerjeszteni azokban a neoliberális szárnybontogató tollforgatókban, akiknek ez a pályázat érvényesülési lehetőséget jelent.
A Labrisz Leszbikus Egyesület a Melegség és megismerés nevű pompás iskolai programot és a Leszbikus archívum vívmányát követően újabb hiánypótló projektet indítványozott. Köszönjük nekik és a norvég adófizetőknek, hiszen az egyesület fő támogatója a Norvég Civil Támogatási Alap, az északi állam ilyen nagyszerű dolgokkal hálálja meg, hogy tagja lehet az Európai Gazdasági Térségnek.
Erről jut eszembe, hogy gyermekkorom egyik legkedvesebb mesekönyve az 1963-ban publikált A Szoria-Moria palota című skandináv népmesegyűjtemény volt. Gondolom, ezeket a maradi meséket, melyben a királyfiak vagy éppenséggel szegénylegények királykisasszonyokat átallottak az oltár elé vinni a boldog végkifejletben, azóta egytől egyig átírták a haladó északon.
Oh!, irgalom atyja, ne hagyj el!
