Ne rontsátok meg a gyerekeket!

A gyerekeket betanítani, például zsebmetszésre, koldulásra, betörésre, kábítószer-fogyasztásra vagy aljas politikai játszmákra legalább annyira főben járó bűn, mint ráuszítani az iskolára.

Franka Tibor
2019. 09. 17. 10:03
null
A spekulánshoz köthető szervezetek januárban is diákokat szerveztek a megmozdulásokra Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyermek megrontása bűn. Bűn, mint az árulás vagy a hazudozás. Betanítani és kihasználni, például zsebmetszésre, koldulásra, betörésre, kábítószer-fogyasztásra vagy aljas politikai játszmákra legalább annyira főben járó bűn, mint ráuszítani az iskolára.

Országszerte összesen három alma mater néhány tucat tanulója úgy döntött múlt pénteken – na, nem magától, hanem tanári és szakszervezeti felvilágosítás, illetve felügyelet mellett –, hogy tüntetni kell, mert eljött az ideje, a következőkért: szabad tankönyvválasztás, magasabb tanári fizetések, nyelvvizsgatörvény eltörlése, alternatív iskolák számának növelése, a közművelődési törvény kihajítása. Egyikük, szemüveges, hosszú hajú lány, nevezzük szervezőnek, azt vágta a kamerán keresztül a társadalom képébe: „Azért tüntetünk, mert szabadságban akarunk élni!”

Mert aki a XXI. században tanul, az rabszolga. Legalábbis Nagy Blanka II. és néhány tanár, Szűcs Tamás PDSZ-elnök, illetve a hülyét pontos j-vel író, stúdióajtón koppanó MSZP-s Kunhalmi Ágnes szerint. Néhány, nevelőnek alkalmatlan pedagógus, mihaszna szakszervezeti aktivista, liberális és szocialista nyavalygó, meg a hozzájuk csapódó alkalmatlan szülők maroknyi serege arra tanítja, buzdítja az iskolásokat, hogy támadják meg a katedrát, építsenek belőle barikádot, gúnyolják ki a pedellust, tépjék össze a tankönyveket, rúgják fel a törvényeket, röviden: tegyenek úgy és azt, ami nekik tetszik.

Persze, hogy az éretlen tiniknek tetszik az ötlet.

De miért és mit szolgál a tanulók megrontása? A szülőnek és a tanárnak közösen kellene felelnie a gyerek cseperedéséért, és nem felhasználni őt a közös felelősség kudarcának leplezésére. Könnyebb a diákkal kimondatni – vállalva megvetését – mindazt, amit kevés pedagógus és szülő politikai dacból, lustaságból vagy csak divatos ellenállásból nem akar teljesíteni. Mondja ki a gyerek helyettük!

Követeljen tankönyvet, tanári fizetést, más törvényt, röviden „szabadságot”. A szakszervezetis Szűcs, akár barikádharcos az égetésre egybehordott tankönyvkupac tetejéről, nyíltan a tanárok, a szülők és a gyerekek összefogását, a tömegek mozgatását, meg a forradalmi idők születését sürgette: „Bemozdítani a dolgokat” – sommázta magvasan.

Normális tanár, szülő, politikus beszélhet így? A diák igen, ha ezt tanítják neki. Ráadásul egy kínkeserves biológia-, történelem- vagy matekóra helyett mennyivel „trendibb” benne lenni a tévében és fogszabályozós mosolyt dobni az iskolában maradt gyáva tanárok és osztálytársak felé.

Kit érdekel a kovalens kötés, a magyar nyelv és irodalom, az angolóra, a kétismeretlenes egyenlet vagy a csúszómászók élővilága, főként, ha az ember gyermeke „szabadságban akar élni”? Biológiailag és szellemileg fejlődésben lévő, azaz még éretlen diákokat képeznek ki megmondóembernek és küldenek előre a „frontvonalba”. És teszik ezt az oktatásból élő vagy abból is megélő tanárok, politikusok, érdekképviseletek, civil szervezetek, illetve az általuk szintén rászedett szülők, kalákában.

Aki híven tölti be a hivatását ezen a világon, ebben az országban, az nem felnőttnek sminkelt süvölvények mögé áll be az összes bajával. Akinek kevés a fizetése, az elismerése, ha kifogásol tankönyvet, összefogást, érdekérvényesítést, álljon ki, érveljen az igaza mellett! Aki híven tölti be a hivatását, az terhelést, kötelességet, teljesítményt vállalva eléri a célját – meggyőződésem. Mint ahogyan arról is meg vagyok győződve, hogy a pedagógusok, a szülők döntő többsége ilyen.

Kamaszkoromban úgy véltem, ha megfelelek majd a tanultaknak, ha magas hegyekre és sziklákra mászom, onnan elérem az eget. Feltörekedtem teherrel, kötelességgel, teljesítménnyel, és látom az általam elérhető legmagasabb hegy tetejéről, hogy olyan messzi az égbolt, mint annak idején az iskolapadból.

Hadd járják be a saját útjukat a mai gyerekek is!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.