Németországban léteznek különleges tűzfalak, amelyek általában és konkrét esetekben is a gonosztól hivatottak megvédeni az országot. Azt ugyanakkor, hogy mi a gonosz, illetve teljes mértékben gonosz, a politika és a média baloldali fősodrának klikkje dönti el. Ezt a klikket a Szociáldemokrata Párt (SPD) hozta létre 2013-ban a Harc a jobboldal ellen címet viselő kongresszusi határozatával, amely bevonta ebbe a Die Linke szélsőbaloldali pártot is. Azóta elhanyagolható nüansznak számít a baloldali szélsőségesség, a baloldali radikalizmus és a kommunizmus, a valamikori NDK-állampárt, az NSZEP genetikai nyúlványai. A baloldali szövetségesek és a baloldali demokraták most testvérileg egyesültek a jobboldali harccal szemben egy tartós baloldali–zöld–woke uralom érdekében.
Az ezzel a klikkel szemben megfogalmazott bírálat jobboldalinak számít – ami pedig Németországban megbélyegző. Amióta ez a klikk alkotja a német kormányt, a kormány bírálata is jobboldalinak számít. Az egykori NDK lakói számára mindez jól ismerős.
Eszerint az aljas logika szerint minden jobboldalinak számít, ami nem közéjük tartozik és nem is akar oda tartozni – vagyis a (jobb)középtől kezdve a szélsőjobboldalig az egész spektrum. Minden ugyanúgy jobboldali és ugyanúgy gátlástalanul harcolni kell ellene! A konzervatív demokraták, kereszténydemokraták ugyanúgy jobboldali szélsőségeseknek számítanak.
A németek ugyanakkor többségükben 1949 – az NSZK létrejötte – óta változatlanul konzervatívok, még a nagy szociáldemokrata kancellárok is az SPD mérsékelt-konzervatív, nem pedig a baloldali szárnyáról származtak. A jobboldallal szembeni baloldali–zöld harc furcsán és elbizonytalanítóan hat a németek eme többségére.
Már csak azért is, mivel ezek az emberek a baloldali–zöld–woke CDU-kancellár, Angela Merkel óta elveszítették politikai otthonukat. A CDU – mint a szövetségi köztársaság sikeres konzervatív pártja – feladta konzervativizmusát, és csatlakozott a differenciálatlan baloldali harchoz a differenciálatlan jobboldallal, így aztán ténylegesen önmagával szemben is. A jobboldallal szembeni harc, a CDU behódolása ennek a harcnak, valamint a Merkel- és a Scholz-kormány átalakító politikája előre kiszámítható ellenhatásként termékenyíti meg a talajt az olyan pártok számára, mint az Alternatíva Németországnak (AfD).
Az AfD jelenleg győzelemre esélyes a közelgő tartományi választásokon Szászországban, Türingiában és Brandenburgban. Sokan vallják, hogy ha az átalakítás, a woke-ideológia és energiabiztonságunk lerombolása a baloldalon van, akkor mi inkább a jobboldalon állunk! A kelet-németországi CDU már gyanítja, hogy ezeken a választásokon semmit nem gyümölcsözik neki ez az ostoba harc a jobboldallal szemben.
A tűzfal már régóta omladozik a választók körében. A türingiai tartományi választások előtt az erőt a CDU és az AfD képviseli, az AfD tetemes előnye mellett. Ez az előny azonban elolvadhat. A türingiai választók megválasztható alternatívát láthatnak Németországnak a CDU-s Mario Voigt személyében. Kiderül majd ez a következő hónapokban; a türingiai választók is mozgásban vannak. Az ottani közbeszéd semmi újat nem hozott. Az AfD türingiai erős emberéről, Björn Höckéről nem derült ki, hogy ő lenne az új Hitler, Voigt nem játszotta el Merkelt. Míg Voigt inkább a rágalmazásra helyezte a hangsúlyt, Höcke tényekkel gyűjtötte be a pontokat.
