A 2024-es rotterdami vb-n a férfiváltó befutója, Liu Shaoang a 100-as, Liu Shaolin Sándor a 101-es sisakban:
A milánói kvalifikációban részt vevő kínai versenyzők névsorát az előző szezonban nyújtott teljesítmények, valamint az idén augusztusban és szeptemberben rendezett válogatók alapján hirdették ki. S a férfiaknál Li Shaoang és Liu Shaolin Sándor is bekerült a hatfős csapatba Lin Hsziao-csün (Lin Xiaojun), Szun Long (Sun Long), Li Ven-long (Li Wenlong) és Csu Ji-csing (Zhu Yijing) mellett. A 2022-es olimpián 1000 méteren és a vegyes váltóval is aranyérmes Ren Zsi-vej (Ren Ziwei) nem volt meggyőző a válogatókon, így a szakvezetés szívfájdalom nélkül kihagyta az utazók közül. Érdekesség, hogy Lin Hsziao-csün dél-koreai születésű, és 2018-ban még Lim Hjo Dzsun néven lett olimpiai bajnok.
Liu Shaoangot hősként ünnepelték az ezüst után is
Idén márciusban a pekingi vb-n a házigazda Kína csak a hatodik helyen végzett az éremtáblán, és arany nélkül maradt: egy ezüst és egy bronz jutott neki. Liu Shaoang 1500 méteren harmadik lett, majd az 5000 méteres férfiváltó döntőjében társaival úgy szerzett ezüstérmet, hogy előző nap az elődöntőben megsérült, amikor szabálytalanul akarták megelőzni. A palánknak vágódott, az esés közben ráadásul a bal lábán levő korcsolyájának éle belefúródott a jobb térdébe, azonnal kórházba szállították.
Miközben varratokat kapott, Liu Shaoang többször is azt mondta az orvosnak: „Kérem, varrja szorosabbra, holnap versenyeznem kell”. Másnap úgy állt rajthoz, hogy ezt az orvosok és az edzők sem javasolták neki.
A döntőben Liu Shaoang stabilan teljesített, kulcsfontosságú előzéseket hajtott végre a táv második felében, és az utolsó pillanatokban visszaverte a dél-koreai versenyző támadását, Kína így szerezte meg az ezüstérmet. Liu Shaoangot pedig hősként ünnepelték.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!