Vajon tudatos félrefordítás-e az Európai Unió újkori jelmondata: „Egyesülve a sokféleségben”? Sokat idézett mondat az angolszász demokráciatanokban a „we agree to disagree” kijelentés. Magyarul ez hozzávetőlegesen annyit jelent, hogy „egyetértünk abban, hogy jogunk van egyet nem érteni”.
Ma már mindenki ismeri az Európai Unió elhíresült jelmondatát, amely épp erre a tézisre épül, mármint az egyet nem értés áthidalására. Ez a kifejezés manapság több nyelven is meghatározó szimbóluma az EU működési elvének, ami magyarul a következőképpen szól: „egyesülve a sokféleségben”, angolul „united in diversity”. Az EU 2000 óta használja formálisan ezt a szlogent, amelyet húsz nyelvre lefordítva büszkén hirdetnek szinte minden hivatalos megjelenésükben.
Az eredeti jelmondat azonban nem így szólt, hanem úgy, hogy „in varietate concordia”, azaz a különbözőségben rejlik az egyetértés. De úgy is értelmezhetjük ezt, hogy egységesen elfogadjuk a különbözőséget. Viszont épp ez az, amit a mai európai föderalisták nem fogadnak el. A különbözőséget. Ezért is igyekeztek félrefordítani az eredeti alapgondolatot. Tudvalevő ugyanis, hogy a modern globalizmus talán legerősebb szimbóluma manapság a különbözőség, a diverzitás éltetése. Persze nem úgy, ahogy mi szeretnénk – különböző népek, kisebbségek és szokások formájában, hanem ők mindezt egy nagy tégelyben összeolvasztva kívánják megvalósítani. Ahogy Amerikában az olvasztótégely-politika is erre építette a kevert társadalom koncepcióját.
Az egybeolvasztásra építenek fel szinte minden kommunikációt és törvényi javaslatot a globalista erők, erre ketyeg az Európai Unió brüsszeli kommunikációs stratégiája és ezen koncepció mentén dübörög a gépezete. És persze ezt majmolja Gyurcsány Ferencné és a momentumos Donáth–Cseh páros is nap mint nap. Hogy egységet kell kierőszakolni a különbözőség kárára. Európának egyesülnie kell egy zászló, egy himnusz, egy erőközpont alatt. Nincs apelláta.
De mi is ennek a jelmondatnak a valódi története? Az EU szlogenjét – „Egyesülve a sokféleségben” – 2000 óta használja az Európai Unió, hivatalos zászlaja, himnusza mellett egyik legfontosabb jelképeként. Ez a kifejezés valójában nem az unió valamelyik alapító atyjához köthető, nem is az Európa Tanácstól elirigyelt szimbólum, mint a zászló vagy a himnusz. Ezt az ötletet diákok javasolták az EU-nak egy, az egész közösségre kiterjedő verseny során. Patrick La Prairie, a Ouest-France újságírója volt az, aki szorgalmazta, hogy bízzák a mottó kitalálását a fiatalokra. Az ötlet érdekes módon onnan származik, hogy 1998-ban megkérték az újságírót, készítsen fiataloknak szóló anyagot az euró közelgő bevezetéséhez kapcsolódóan. La Prairie-t a francia „devise” szó kettős értelme gondolkodtatta el először – ez ugyanis franciául egyben valutát és mottót is jelent. Ekkor vetődött fel benne, hogy mi lenne, ha diákok találnák ki az EU mottóját, amely akkor már rendelkezett közös zászlóval, himnusszal és közös valutával (bár még csak papíron).
A projekt a Schuman-beszéd ötvenedik évfordulójához kapcsolódott, és az 1999-es tanévben vette kezdetét. Ekkor hirdették meg a pályázatot, amelynek lényege az európai történelem jövőjének megfogalmazása volt egy jelmondat formájában. A felhívásra tizenöt ország több mint kétezer-ötszáz osztálya jelentkezett, akik saját nyelvük mellett angolul is megfogalmazták javasolt mottójukat az egyesült Európa számára. A beérkezett összesen több mint kétezer javaslatból minden ország nemzeti zsűrije szelektált, ezután országonként tíz-tíz kiválasztott mottó került az európai médiumokat tömörítő zsűri elé, amely végül hétre csökkentette a lehetséges variációkat, amelyek a következők voltak.
Béke, szabadság, szolidaritás (Peace, freedom, solidarity). Különbözőségünkben az erőnk (Our differences are our strength). Egyesülve a békéért és a demokráciáért (United for peace and democracy). Egyesülve a szabadságban (United in freedom). Öreg kontinens, új remény (An old continent, a new hope). Mind más, mind európai (All different, all European). És végül: Egység a sokféleségben (Unity in diversity). A hét javaslat közül végül az utolsót, egy luxemburgi iskola diákjainak ötletét támogatta egyöntetűen a zsűri, amelyben valamennyi tagország képviselője helyet kapott. A nyertes jelmondatot ünnepélyes keretek között, az Európai Parlamentben hirdették ki majdnem pontosan ötven évvel a híres Schuman-beszéd után.
Ezt a szóösszetételt később több uniós politikus is használta mottóként, amely végül bekerült az uniós alapítószerződéseket egységes alapba foglaló alkotmánytervezet szövegébe is – igaz, némi változtatással. „Unity in diversity”-ről „United in diversity”-re változott a hivatalos dokumentumokban a jelmondat (az unió jelenlegi hivatalos nyelvein itt olvasható), amely magyar fordításban így hangzik: „Egyesülve a sokféleségben” – bár sokszor használjuk az eredeti „Egység a sokféleségben” kifejezést is.
Bár ezt a vezérmondatot egy egész EU-ra kiterjedő versenyben keresték és találták meg, már ezt megelőzően is többen használták az európai folyamatokra és az EU lényegére alkalmazva. Gaetano Martino, aki olasz részről részt vett a római szerződéseket megelőző tárgyalásokon, szintén úgy gondolta, hogy Európa politikai egyesülése csakis sokféleségére építve valósulhat meg, amelyre ő a latin „In pluribus unum” hasonló értelmű kifejezést használta.
Mindez tehát jól hangzik. Papíron. Ugyanakkor fellengzős, utópisztikus és épp ezért kivitelezhetetlen gondolat. Az Európai Unió jelmondataként egy magyar iskolai pályázaton – mi, nemzeti gondolkodásúak – talán épp azt javasoltuk volna, hogy a sokféleségben van az erő. Nem a sokféleség egybegyúrásában. Mert ha a sokféleséget egybedöngöljük, akkor azok összezagyválása végül mégiscsak egyszínűséget eredményez. Nos, pont ezt szeretné Gyurcsány Ferencné megvalósítani. És nem kizárt, hogy az a bizonyos egy szín végül megint csak a vörös lesz.
Maradjunk tehát az eredeti latin koncepciónál: „in varietate concordia”, azaz a különbözőségben rejlik az egyetértés. Ezt akarták Európa hajdani alapító atyái, és nem többet. És ezt szeretnénk mi is nagyon sokan Európában, akik a sokféle nemzetek Európájában hiszünk. Az egyszínűségpártiak pedig ne legyenek kétszínűek! Ideje lenne belátni, hogy senki nem akarja Európában alávetni magát egy újabb impériumnak, amely központilag dönti el, hogy miképp éljünk és gondolkodjunk. A sokféleség érték, amit tisztelni kell és érintetlenül hagyni. Az összegyurmázást pedig nem kellene föderális szinten kötelezővé tenni.
Köszönettel: a sokfélék és a hagyománytisztelők.
A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista
