Megszökhet és elrejtőzhet Galambos

A Fővárosi Bíróság katonai tanácsa hétfőn két hónappal meghosszabbította Galambos Lajos előzetes letartóztatását.

NT
2011. 11. 14. 9:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Molnár Lajos elmondta, az ügyészi indítvány, illetve a végzés is szinte szó szerint ugyanaz, mint legutóbb: szökés, elrejtőzés veszélyére hivatkozva hosszabbították meg védencének előzetes letartóztatását. A végzés nem jogerős, fellebbeztek ellene – tette hozzá az ügyvéd.

A volt titkosszolgálati vezetők ügyében a Budapesti Katonai Ügyészség korábban Galambos Lajost bűnsegédként elkövetett kémkedéssel, Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány 2007 és 2009 közötti titokminiszterét kémkedéssel, Laborc Sándort, az NBH 2007 és 2009 közötti főigazgatóját bűnpártolással gyanúsította. Szeptemberben Laborc Sándor ügyében hivatali visszaélés bűntette miatt nyújtotta be a vádiratot a katonai ügyészség.

A Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa július 14-én rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását, ezt a táblabíróság augusztus végén november 14-ig hosszabbította meg.

A Magyar Nemzet szombati cikke szerint a kémbotrány másik gyanúsítottjának, Püski Lászlónak az előzetes letartóztatását már meghosszabbította két hónappal a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa, a döntés azonban nem jogerős, az ügyészség és a gyanúsított is fellebbezést nyújtott be ellene. Az ügyben a Fővárosi Ítélőtábla dönt – írta a lap.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.