Az egyik vidéki hírportál közben arról ír, nem kizárt, hogy a nyomozók egy harmadik személyt is keresnek. Lehetséges, hogy a rendőrök azt feltételezik, ez a személy lehetett a sofőr azon az éjszakán, vagy övé volt az autó.
Információk szerint P. László vallomásának azt a részét, amely szerint nem került sor nemi erőszakra, alátámasztotta az orvosszakértők véleménye is. (A férfi kirendelt védője úgy fogalmazott, ügyfele elmondása alapján a bűncselekmény szexuális indíttatású volt, de „nemi erőszakra nem került sor, mert közben meghalt az áldozat”.)
Elmondta, hol mit tett
A PécsMa.hu pedig arról számolt be, többen úgy tudják, P. Lászlót csütörtök éjjel kivitték a gyilkosság helyszínére. Megmutatta a nyomozóknak az útvonalat, ahol a gyilkosság éjszakáján haladt, majd azt, ahol a lánnyal találkozott, illetve a bűncselekmény további helyszíneit is bejárták. A gyanúsított elmondta, hogy hol mit tett.
Tettestárs(ak) nyomában
A Magyar Nemzet pénteki számában arról ír: a rendőrök nyomozástechnikai okokból csak később vetik hazugságvizsgálat alá P. Lászlót, a pécsi pszichológusnő feltételezett gyilkosát. A lap úgy tudja, hogy csütörtökön több olyan embert is hazugságvizsgálatnak vetettek alá a szakemberek Bándy Kata meggyilkolásának ügyében, akinek tudomása lehet az eset körülményeiről, kihallgatták P. László barátnőjét. Az a tény, hogy az emberölési ügyben kitűzött egymillió forintos nyomravezetői díjról szóló felhívást nem vonták vissza, arra utalhat, hogy P. Lászlónak tettestársa lehet – írta a lap.
A Bándy-gyilkosság részletei:
– Navracsics Tibor a gyilkosság kapcsán, újságírói kérdésre válaszolva, kijelentette: nincs lehetőség a halálbüntetés visszaállítására.
– A Pécsi Városi Bíróság szerdán döntött P. László harmincnapos előzetes letartóztatásáról.
– A testén lévő karmolásokból és a nála lévő mobiltelefonból következtette ki, mi történhetett – vallotta a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. László. Bándy Katát július 23-án helyezik végső nyugalomra Szekszárdon – számolt be egy dunántúli hírportál.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!