Megtanulni önmagunkra is figyelni
A múlt megértése nem jelenti azt, hogy hibáztatnunk kell a szüleinket. Ők is magukkal hozhatják saját gyermekkoruk nehézségeit, és előfordulhat, hogy a legjobb szándékuk ellenére teremtenek megterhelő helyzeteket. A régi minták felismerése azonban segíthet abban, hogy ne adjuk tovább őket automatikusan.
A változás olykor egészen apró lépésekkel kezdődik. Amikor valaki végre kimondja, hogy elfáradt, vagy nemet mond egy újabb feladatra, mert pihenésre van szüksége. Szülőként pedig sokat tehetünk gyermekünk lelki biztonságáért, ha megnyugtatjuk: a felnőttek problémáiért nem neki kell felelősséget vállalnia.
Ezek a tapasztalatok segíthetnek megérteni, hogy saját igényeink kifejezése nem önzés, a segítség elfogadása pedig nem gyengeség. Ha a megfelelési kényszer vagy a szorongás tartósan megnehezíti a mindennapokat, pszichológus támogatásával is dolgozhatunk a berögzült viselkedési mintákon.
Nem kell mindig erősnek lennünk
A szeretetteljes családi kapcsolatok alapja az a biztonság, amelyben senkinek sem kell elrejtenie az érzéseit vagy folyamatosan mások kedvében járnia. A gyermeknek joga van megélni a gyermekkort, a felnőttnek pedig ahhoz, hogy olykor elfáradjon, bizonytalan legyen vagy segítséget kérjen.
Érdemes időnként magunktól is megkérdezni: miközben igyekszem mindenkinek megfelelni, vajon én mire vágyom, és mire lenne szükségem?
A másokról való gondoskodás értékes tulajdonság, de csak akkor maradhat örömforrás, ha közben önmagunkról sem feledkezünk meg. Nem attól válunk szerethetővé, hogy mindig mindent elbírunk, és mindenki támaszai vagyunk. Nekünk is jár a figyelem, a megértés és a szeretet – akkor is, amikor éppen mi szorulunk mások támogatására.
