Mátsik nem kívánt nyilatkozni az ’56-os megtorlásokban játszott szerepéről, nejével is csak röviden tudtunk beszélni úgy, hogy lakásuk ajtaját végig zárva tartották. Amikor a nőtől megkérdezték a lap munkatársai, hogy férje volt-e a Mansfeld-per ügyésze az elsőfokú eljárásban, visszakérdezett, hogy „Hát mikor volt az?”. A házaspár később, a hét végén már nem is tartózkodott otthon, ismeretlen helyre távoztak.
Mansfeld Péterre azután, hogy nem jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, jogerősen 1959. március 19-én halálbüntetést szabtak ki, ekkor tehát érvényesült a Mátsik által megrajzolt forgatókönyv, amely a 18. életévét éppen csak betöltő fiatal kivégzését eredményezte március 21-én.
Mátsik György 1968. december 31-én kérvényezte áthelyezését a Budapesti Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalathoz (MÉH), ahol később – a szomszédok tájékoztatása szerint – felső vezetői munkakörben dolgozott. A rendszerváltozáskor vállalkozni kezdett, két cégben is érdekelt volt, amelyek utazásszervezéssel foglalkoztak.
Kahler Frigyes, a Veszprémi Törvényszék büntetőkollégiumának volt vezetője a Mansfeld-ítéletről azt mondta, hogy az erkölcstelen és embertelen volt, a fiatalok által elkövetett cselekményeket konszolidáltabb időkben legfeljebb nyolcévnyi szabadságvesztéssel lehetett volna büntetni.
További részletek a Magyar Nemzet hétfői számában.
