Az egy hónappal korábbihoz mérten – a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint – a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,5 százalékkal növekedett. Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelemben 2012 márciusában 645,2 milliárd forint, az első negyedévben 1758,7 milliárd forint értékű forgalom realizálódott.
A márciusi növekedésben meghatározó szerepet játszott, hogy a forgalom közel feléért felelős élelmiszer- és élelmiszer jellegű üzletek eladásai növekedtek, mialatt az üzemanyagtöltő állomások értékesítésének visszaesése folytatódott. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben márciusban 2,7 százalékkal nagyobb volumenű forgalom realizálódott a februári 1,7 százalékos növekedés után.
A növekedésben szerepet játszott, hogy az idén a húsvéti vásárlások már március végén elkezdődtek, míg 2011-ben a húsvét csak áprilisban éreztette hatását. A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene márciusban kismértékű, 0,6 százalékos növekedést mutatott az előző havi 2,6 százalékos visszaesés után.
Az egyes üzlettípusok forgalmának alakulása vegyes képet mutatott. Folytatódott a bővülés a csomagküldő és internetes, az illatszer-, az iparcikk-, valamint a textil-, a ruházati és lábbeli-kiskereskedelemben.
Ezzel szemben a könyv-, számítástechnikai és egyéb iparcikk üzletek eladásai stagnáltak, a használtcikk-, a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, valamint a bútor- és a műszakicikk-kiskereskedelem értékesítésének volumene továbbra is elmaradt az előző év azonos időszakától. Továbbra is csökkent az üzemanyagtöltő állomások eladása a magas üzemanyagárak következtében. Márciusban az értékesítés volumene 4,3 százalékkal, az első negyedévben 2,9 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest.
Az egy hónappal korábbihoz mérten – a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint – a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,5 százalékkal növekedett. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem 0,4 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelem 0,9 százalékkal növekedett, mialatt az üzemanyagkutak eladásai 0,7 százalékkal csökkentek.
Az országos kiskereskedelmi forgalomból továbbra is Közép-Magyarország képviselte a legnagyobb részt, aránya 2011-ben 37 százalék volt. A többi régió egyenként 8,6-12,0 százalékban részesedett a kiskereskedelmi forgalomból. Tavaly a növekedés a Dél-Alföldön volt a legnagyobb, míg a legnagyobb mértékű elmaradás a Dél-Dunántúlon volt az azt megelőző évhez képest.
Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai márciusban 2,4 százalékkal, az első negyedévben 4,6 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit, amelyben szerepet játszott a regisztrációs adó csökkenése.
Az Eurostat május 4-én megjelent közleménye szerint – a naptárhatástól megtisztított adatok szerint – a kiskereskedelmi eladások az Európai Unió 27 tagállamában 2012. márciusban 1 százalékkal növekedtek, míg az eurózóna országaiban stagnáltak az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Magyarország a 0,9 százalékos növekedési ütemmel az EU-27 átlagának közelében volt.
Márciusban az országok nem teljes körére rendelkezésre álló adatok 14 tagállamban bővülést, 2-ben stagnálást, 6-ban csökkenést mutattak. A térség legfejlettebb országai közül az Egyesült Királyságban 4,9 százalékkal, Franciaországban 2,7 százalékkal növekedett, Németországban stagnált az értékesítés volumene.
Indul az Otthon Start hitel
