„A kockázati prémiumok azt jelzik: a spanyol állam számára problémát fog jelenteni, hogy a piacokhoz forduljon, amikor refinanszírozni akarja adósságát” – mondta kedden Cristobal Montoro az Onda Cero rádiónak.
A pénzügyminiszter kijelentésére az euró jegyzése napi mélypontjára süllyedt, és a másodpiacon kissé emelkedtek az állampapírhozamok.
A hangulat azonban gyorsan megváltozott, mert a nemzetközi piacok erősen bíznak abban, hogy a vezető pénzügyi hatalmak, a G7-csoport pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek keddi videokonferenciája után összehangolt intézkedéseket jelentenek be a gazdaság ösztönzésére és a pénzügyi válság csillapítására.
Keszeg Ádám szerint a spanyol pénzügyminiszter sokkolóan őszintén fogalmazott, de a Európa folyamatosan nyomon követi a változásokat, így komoly euróesésre sem kell számítani. A spanyol helyzet kapcsán az igazi kérdés az, hogy maga Spanyolország, vagy csak annak bankszektora húzódjon be a az EFSF mentőernyője alá. A jelenlegi verzió szerint ugyanis az állam kapja a pénzügyi segítséget, és innen helyezik el az összeget a bankoknál. Ha az állami lépcsőfokot ki szeretnék venni, akkor újra kell szabni a rendszert, de ez nem változtatna a spanyol adósságtörlesztés szükségességén. A Raffeisen elemzője az MNO kérdésére rögzítette: Spanyolország esetében nem az államadósság mértéke kritikus, hiszen az nem éri el az uniós átlagot, a kamat és a hozamfelárakkal van gond. Az biztosnak látszik, hogy ha utóbbiak nem változnak, akkor nem tartható az adósságfinanszírozás, és hosszú távon akár az euróövezeti tagság megtartása is kétségessé válhat. „A kilépésre most azonban nem látok esélyt” – tette hozzá a közgazdász. – Spanyolország most is teljes mértékben megvalósítja az unió által előírt fiskális megszorító intézkedéseket, így egy új spanyol mentőcsomag jelenleg nem indokolt – mondta Keszeg.
A madridi IBEX tőzsdeindex 1,5 százalékkal emelkedett, és a 10 év lejáratú államkötvények hozama 1,8 bázisponttal 6,397 százalékra csökkent.
A piaci szereplők is siettek enyhíteni Montoro szavainak jelentőségét. „Nem hiszem, hogy Spanyolország előtt zárva lennének a piacok… Montoro valószínűleg valami mást akart kifejezésre juttatni„ – mondta a BNP Paribas szakértője, hozzátéve: a helyzet jelenleg kezelhető.
A piacok azt is remélik, hogy az Európai Központi Bank (EKB) szerdán monetáris könnyítést jelent be. Ezt a várakozást erősítette, hogy Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója egy interjúban hangsúlyozta: az EKB-nak van tere a kamatcsökkentésre. Ugyanakkor Rajoy miniszterelnök is aggodalmának adott hangot, hogy Spanyolország a jelenlegi feltételek mellett nem képes a végtelenségig finanszírozni magát, és sürgette, hogy az EKB újítsa fel kötvényvásárlási programját vagy pumpáljon több likviditást a pénzügyi rendszerbe.
Spanyolországnak az idén még 82 milliárd euró adósságot kell refinanszíroznia, és gyakorlatilag az egész bankrendszert fel kell tőkésítenie.