Bevezetés a diplomáciába

Ha a világ felhőtlen, háborítatlan és tökéletes hely volna, nem lenne szükség diplomatákra, legfeljebb társalkodónőkre, síoktatókra és fitneszedzőkre. De nem az.

Fotó: Illyés Tibor

Ahol tárgyalnak, ott nem lőnek – a mondás egy nagy német szociáldemokrata politikustól, a néhai Egon Bahrtól származik. Most, Budapesten az teszi aktuálissá, hogy a magát Demokratikus Koalíciónak nevező formáció nemcsak a török elnök tegnapi, budapesti látogatását nehezményezi, hanem azt is: a rendőrség megakadályozta az Andrássy úton, hogy érzelemdús fotókiállítással tiltakozzanak a szerintük „félázsiai diktátor” és „háborús bűnös” Recep Tayyip Erdoğan vizitje ellen. Kemény szavak, annyi szent. De nem csoda, hogy a DK nehezen tudja megemészteni Erdoğan érkezését, ha egyszer a demokratikus és a koalíció kifejezésekkel is értelmezési gondjai vannak. Demokratikus államrendben ugyanis a vezetők döntik el, mikor kit fogadnak, nem pedig egy betelefonálós műsor az ellenzéki hangvételű tévécsatornán, a rendőrség feladata pedig a közrend biztosítása, különösen egy kiemelt védettséget élvező államfő ittlétekor.

Ezenkívül hazánk és Törökország egyaránt részese annak a koalíciónak, amely a nemzetközi közösség széles körű összefogását demonstrálja az Iszlám Állam terrorszervezettel szemben. Erdoğan jelen állás szerint egy NATO-tagország vezetője: annak az atlanti szövetségnek a második legnagyobb hadseregét adja, amelyet éppen a Demokratikus Koalíció és elvbarátai szoktak a legnagyobb hévvel védelmezni. Főleg, ha ebben Orbán-, illetve Putyin-ellenes érveket vélnek felfedezni. Most is azért olyan roppant érdekes Erdoğan – egy hete pedig Vlagyimir Putyin – budapesti látogatása, mert ezzel is lehet revolverezni. Vagy legalábbis egyesek így vélik, megfeledkezve arról, háborús bűnös, illetve népirtó az, akiről ezt bíróság mondta ki. Amikor legutóbb csekkoltuk az interneten, Erdoğan esetében nem ez volt a helyzet.

Nem szabad tagadni: Törökország belviszonyai, szíriai beavatkozása és kurdpolitikája számos kérdést vet fel. De ezeket a kérdéseket fel is szokták vetni az arra illetékesek – mégpedig a tárgyalóasztal mellett, ahová valók. A török elnök Merkelnél tett tavalyi vizitjére nem kevesebb mint kilenc tüntetést szerveztek Berlinben, és megmozdulások lesznek Washingtonban is, ahol a jövő héten az amerikai elnök fogadja török kollégáját. Megeshet, egyeseknek ez meglepő, de nem azért szánja majd az idejét Erdoğanra, mert a török vezető szebb Melania Trumpnál, hanem mert a NATO két legfontosabb tagországának komoly tárgyalnivalói vannak Szíriával kapcsolatban.

Ugyanez vezérelte Putyint és Erdoğant is nemrég lezajlott találkozójukon, holott a szíriai polgárháború ellentétes oldalán állnak. A hamisítatlan balliberális pedigréjű osztrák elnök, Alexander Van der Bellen sem azért várja Bécsbe druszáját, az Erdoğannál sokkal rázósabb múltú Aljakszandr Lukasenkót, mert nincs jobb dolga. Hanem azért, mert Ausztriának komoly érdekei vannak Fehéroroszországban.

Hazánknak is vannak érdekei Törökországban és Szíriában. Ma az a legégetőbb nekünk, hogy ne induljon meg felénk és váljék migránssá a négymillió törökországi szíriai menekült. Nem véletlenül hangsúlyozza a magyar külpolitika: hosszú évszázadok óta Berlin, Moszkva és Isztambul (Ankara) háromszögében éljük az életünket. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne figyeljünk e hatalmakra. És láss csodát: a német kancellár augusztusban, az orosz elnök októberben, a török államfő pedig most járt nálunk. Ennél feljebb nehéz lenne értékelni hazánkat a mai Európában. Érdemes lenne a hazai liberális pártoknak egy új kifejezést felvenniük a szótárukba: diplomácia. Ha a világ felhőtlen, háborítatlan és tökéletes hely volna, nem lenne szükség diplomatákra, legfeljebb társalkodónőkre, síoktatókra és fitneszedzőkre. De nem az.