Keresés
Magyar Nemzet
2021. augusztus 5., csütörtök, Krisztina napja
HÍR TV - CSÖRTEA korrupciókutatók megcsinálják a korrupciót.
A Helyzet
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://magyarnemzet.hu/ahelyzet/piros-lap-a-provokacionak-9973982/

Piros lap a provokációnak

Berlin, 1938. május 19. Ezen a napon játszott labdarúgó-mérkőzést Németország és Anglia válogatottja az olimpiai stadionban százezer néző előtt, és a német himnuszt mindkét csapat játékosai kitartott jobb karral, azaz náci karlendítéssel hallgatták végig. A Harmadik Birodalom ekkor már erőtől duzzadva menetelt a történelem főútján, és nemcsak ők, de a büszke brit birodalom focistái is úgy gondolták, ezzel a szimbolikus gesztussal kell tisztelegni Adolf Hitler rendszere előtt.

Most, 2021 júniusában Münchenben készülnek politikai demonstrá­cióra. Ezúttal a nem is olyan rég még konzervatív, hithű keresztény bajorok a hagyományos értékeikkel ellentétes ideológiát hirdetve tüntetnének a magyar pedofilellenes törvény miatt, mert az a nyugati mainstream politika és média fals és hazug értelmezése szerint diszkriminatív, homofób, antidemokratikus. Az egykor szebb napokat megélt müncheni tanácsháza képviselői kezdeményezték, hogy a szerdai német–magyar Európa-bajnoki csoportmérkőzés idejére szivárványszínben világítsák meg az Allianz Arenát, ezzel tiltakozva a magyar törvény ellen. Az akciót teljes mellszélességgel támogatja az SPD-s főpolgármester is. Ne legyenek kétségeink, ahol a baloldal hatalomra kerül, ott mindig ez várható: behozzák a migránsokat, kitűzik a szivárványos zászlót és feladják a nemzeti önrendelkezést.

Nyilvánvaló, hogy a készülő müncheni szivárványos akció egy provokáció, nem a sokszínűségről szól, a toleranciához pedig végképp semmi köze. Csak egyetérthetünk Szijjártó Péter külügyminiszterrel, aki azt üzente: „a sport és a politika összekeverése rendkívül káros, történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez rossz. Ha valakik, akkor a németek ezt egészen biztosan jól tudják.”

A tervezett szivárványos provokáció csak a bemelegítés, a magyar csapat bravúros döntetlenje Franciaország ellen és a frenetikus hangulat, a két telt házas mérkőzés a Puskás Arénában talán túl sok volt a jóból, egyesek odaát úgy gondolták, meg kell leckéztetni a magyarokat. A „haladó” baloldal és a brüsszeli vízfej évek óta a rasszista, idegengyűlölő bélyeget próbálja ránk sütni, mert nem vagyunk hajlandók bevándorlóországgá tenni hazánkat. Most azért hörögnek, illetve az UEFA amiatt indít vizsgálatot, mert állítólag néhány szurkoló a hatvanezer közül rasszista bekiabálásokkal zavarta meg a franciák színes bőrű játékosait. Bőrszíntől függetlenül tegyük egyértelművé, hogy elítélünk bármilyen megkülönböztetést, emberi méltóságot sértő megjegyzést, ami bárki ellen irányul etnikai, vallási alapon vagy akár szexuális orientációja miatt.

A rosszindulatú nyugati sajtóhíreket viszont maguk a francia csapat tagjai cáfolták a tegnapi sajtótájékoztatójukon. Lucas Digne, a gallok balhátvédje kijelentette, hogy remek hangulatot varázsoltak a Puskás Arénába a drukkerek, és egyáltalán nem hallottak rasszista hangokat. Sőt idézte a csapat két klasszis színes bőrű játékosát, Paul Pogbát és N’Golo Kantét, akik szintén nem panaszkodtak rasszista megnyilvánulásokra.

Ezek után csak az a kérdés, kik és hogyan fognak vizsgálatot folytatni az ügyben, megkérdezik-e majd a legilletékesebbeket, a franciák fekete játékosait, és ha kiderül, hogy álhír volt, vagy inkább politikai támadás hazánk ellen, akkor bocsánatot kérnek-e a magyar szurkolókat nácinak nevezők.

Gyanítható, hogy a holland és német újságok, valamint a magyarországi baloldal rágalmazó hazugsággyárosai lapítani fognak csak, mint kutyapiszok a fűben. Mi, magyarok viszont ott leszünk és szurkolunk holnap is a válogatottnak teljes hangerővel az utolsó percig, és azt üzenjük München baloldali vezetésének, hogy a politikának semmi keresnivalója nincs a futballpályán. Se barnába, se vörösbe, se szivárványszínbe csomagolva.

(Borítóképen a szivárványszínben kivilágított müncheni Allianz Aréna Fotó: FLICKR)

Csak egy kattintásra van attól, hogy ne maradjon le a Magyar Nemzet mérvadó híreiről!

IDE kattintva feliratkozhat hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (Ez a szolgáltatás ingyenes!)

FAJGYŰLÖLŐ JELÖLT

Breuer Péter: Émelygek Gyurcsányék döntésétől
Az ismert zsidó közéleti személyiség úgy véli, a DK valójában nem gondolja fontosnak az antiszemitizmus elleni fellépést.

LESAJNÁLT GAZDÁK

Lenézi és élhetetlennek tartja a baloldal a magyar vidéket
A baloldal szerint a hanyatló vidék népességmegtartó erejét a napszám és a szociális gazdálkodás adná.
Gyurcsányék újabb gyomrost vittek be Karácsonynak
Az előválasztás közeledtével egyre kevésbé adnak a barátság látszatára a baloldali összefogás szereplői.

Poszt-trauma

A Jobbik, és a megtagadott múlt
Neonáci „volt” a jelölt, de már elmúlt. Kit érdekel? Gyurcsányék számára nem gond az antiszemitizmus.

Poszt-trauma

Amikor a 444.hu rossz helyen keresi a náciveszélyt...
Csupán a helyszínt, a dátumot és a főszereplőket nem sikerült eltalálniuk.

Poszt-trauma

A hátba szúrt főváros: most kergessük el Karácsony Gergelyt!
A főpolgármester számára Budapest egyenlő a nullával.

Aktuális

HDI és vízlábnyom, az SNA-tól eltérő mutatók számítása
Az Ökológiai lábnyom mérése nagy divat, de tudod, mekkora vízlábnyomot okoz egy csésze kávé?

Fricz Tamás blogja

Az Európai Bizottság és az Európai Parlament már politikai ellenfélként lép fel velünk (és a lengyelekkel) szemben
Szerintük Magyarország immáron nem felel meg az állítólagos európai uniós alapértékeknek, tehát nem maradt más hátra, mint hogy kiszorítsák a „klubból” hazánkat.
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

Ne maradjon le, legyen mindig naprakész, iratkozzon fel a Magyar Nemzet hírlevelére!