Ha pár hetes spéttel is, de december 1-jén megkezdheti a munkáját az új Európai Bizottság, miután tegnap az Európai Parlament – mint az várható volt – nagy többséggel megszavazta a testületet.
A biztosok sorában ott van Várhelyi Olivér, a tapasztalt uniós diplomata is – élő mementójaként az elmúlt hónapok hercehurcájának, amelynek során biztosjelölteket utasítottak vissza, köztük Trócsányi Lászlót is. Ezt ugyan nem felejtjük el egy darabig, mégis azt mondjuk most, amit az ünnepi asztalnál szoktak, megunva a civakodásokat: fedje ezeket homály, mert fontos feladatok állnak előttünk.
Reménykeltő, hogy Ursula von der Leyen személyében rátermettebb ember került a kormányrúdhoz, mint a nála komolyabb kormányzati tapasztalattal rendelkező, ám levitézlett Jean-Claude Juncker volt – az orvosi részleteket hagyjuk most el.
A tiszta lappal induló új bizottság jóváhagyása azért is fontos, mert a rendkívüli eseteket nem számítva – mint amilyen 1999-ben a Santer-bizottság lemondása volt – azzal kell számolnunk, hogy 2024-ig ez a csapat irányítja majd Európát, félmilliárd ember életére hatva ki ezáltal. Ez attól függetlenül így lesz, hogy milyen politikai irányváltások következnek be az elkövetkező öt évben Berlinben, Párizsban vagy másutt.
Félmilliárd ember sorsa, munkája, megélhetése, életszínvonala, gyermekvállalási lehetőségei: mindez óriási politikai és erkölcsi felelősséget ró azokra, akik elég teherbírónak érzik magukat ahhoz, hogy a nyakukba vegyék. A kihívások számosak, de emeljünk ki négyet!
Az első: Európa lemaradóban van, riválisainak – az Egyesült Államoknak, Kínának, sőt Oroszországnak is – csak a hátát látja a világpolitikai versenyfutásban. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének nevét szinte csak szakújságírók ismerik. Beszédes, hogy az orosz–ukrán válság megoldására hivatott normandiai négyesben Berlin és Párizs, nem pedig Brüsszel képviseli Európát.
Abszurdum, hogy a britek, a franciák és a németek – az első kettő atomhatalom, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja – külön nagyobb súllyal esnek a latba, mint akkor, ha huszonöt további ország is az asztalukhoz ül.
Apropó, britek. Ez lesz az első Európai Bizottság, amely látni fogja egy uniós tagállam kilépését, a brexitet. London távozása komoly veszteség. Európát a védelemben és bővítés révén is erősíteni kell. Utóbbiban oroszlánrésze lesz a magyar biztosnak, Várhelyi Olivérnek – európaiként és magyarként is komoly érdekünk a Nyugat-Balkán integrációja. Éveken belül féltucatnyi országot kell uniós esélyhez juttatni.
A második: a migrációt meg kell állítani. Örvendetes, hogy Von der Leyen tegnap kimondta, ez a kihívás nem tűnik el a közeljövőben. Humánusan kell eljárni, de a jogosulatlan kérelmezőket haza kell küldeni, az embercsempész-hálózatokat meg kell törni és erősíteni kell a külső határok védelmét – hangoztatta. Nálunk nyitott kapukat dönget.
Magyarország a migrációs válság kezdete, 2015 óta ugyanezeket hirdeti. 2020 első felében Brüsszel új migrációs politikát dolgoz ki. A harmadik: büszkék vagyunk arra, hogy gazdasági növekedésünk kiemelkedő, de aggasztó, hogy az euróövezet alig-alig hasít. Ebből óriási problémák lehetnek Európában, tekintve az elöregedő népességet és az egyre dagadó adóssághegyeket.
Végül negyedszer: nem véletlenül lett az év szava az Oxford Szótár szerkesztőinél a klímavészhelyzet. Az éghajlatváltozás kérdése velünk marad, foglalkozni kell vele – tárgyilagosan, politikai túlhabosítás és öncélú PR-akciók nélkül.
A négy pontot összefoglalhatjuk egyetlen mondatban: erős, európai népesség által lakott, megélhetésünket biztosító és élhető EU-t akarunk. Óra indul.
