Párizs, 1900: a világkiállítás árnyékában

Még 251 napA huszadik századot búcsúztatva emlékezzünk a kezdetre: száz évvel ezelőtt a sportvilág színe-java Párizsban adott randevút egymásnak. A francia fővárosban az emberiség fantasztikus világkiállítással és a máso-dik olimpiával köszöntötte az időfordulót. A mindössze négyéves újkori olimpia növekedett ugyan, már 22 ország 1319 sportolója versenyzett 17 sportágban, az athéni első nyári ötkarikás játékokhoz képest a színvonal is emelkedett; az 1900. május 20-tól október 24-ig tartó sportesemény mégis hatalmas bukással zárult, s a „zűrzavarok olimpiája” névvel vonult be a sporttörténelembe.A magyar küldöttség hat éremmel térhetett haza: Bauer Rudolf 36,04 méteres dobással nyerte a diszkoszvetést, de a rendezők hibájából az első magyar olimpiai bajnok atléta tiszteletére először az amerikai, majd az osztrák himnuszt játszották el.Pierre de Coubertin francia báró életműve, az olimpiai játékok újjáélesztése honfitársai hanyagsága miatt majdnem kimúlt – ráadásul éppen Franciaországban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke 1896-ban nyílt levélben köszönte meg a görög királynak és népének, hogy álma valóra vált, 13 ország 283 versenyzője 43 számban küzdhetett az érmekért az első újkori olimpián Athénban. Visszautasította viszont azt a kérést, hogy a játékok állandó színhelye Görögország legyen, és bejelentette: a második olimpiát, 1900-ban, Párizsban rendezik meg.Az olimpiai eszme legnagyobb vezére pályafutása egyik legrosszabb döntését hozta, mert ha beleegyezett volna az állandó athéni helyszínbe, rengeteg vitát, sokszor felesleges építkezést spórolhatott volna meg, nem is beszélve az utóbbi évek megvesztegetési botrányairól. Coubertin azonban született optimista, álmodozó volt, aki még saját hazájában sem tudta megítélni az olimpiai mozgalom támogatottságát. A hivatalos francia körök az olimpiát a világkiállítás mellékeseményeként kezelték, s a sors kegyetlen játéka, hogy Coubertin sem lehetett próféta saját hazájában. A báró sok eredménytelen, meddő harc után kénytelen volt visszavonulni, az olimpia megmentése céljából teljesen átengedte a szervezést és a rendezést a világkiállítás rendezőinek. Ez aztán meg is látszott a sportolók legnagyobb seregszemléjének színvonalán.Árnyak és fényekA fények városában a világkiállítás mellett a négy hónapig tartó olimpia háttérbe szorult. Párizs pompás épületeivel, a Nemzetek útjával és az elektromos meghajtású mozgójárdával elkápráztatta a világot. A kiállítás bemutatta azokat a káprázatos eredményeket, amelyeket az emberiség az új évszázad hajnaláig elért, s Coubertin úgy gondolta, hogy ebbe a keretbe az olimpia jól beleillik. Tévedett. A világkiállítást 47 millióan tekintették meg, de közülük csak nagyon kevesen láthatták a világ legjobb sportolóinak vetélkedését. A világkiállításra kiadott részletes műsorfüzetben az atlétikai versenyeket „a munkások erkölcsi és szellemi fejlődését szolgáló eseményként” tüntették fel, az evezősversenyek pedig a mentőalkalmatosságok címszó alatt szerepeltek.Ám nemcsak a nézők, hanem a sportolók is eltévedtek, sőt többségük még csak nem is sejtette, hogy olimpián vesz részt. A botrányos rendezés csúcspontja a maratoni futóverseny volt, amelyet július 19-én rendeztek meg, amikor a francia fővárosban plusz 38 fokot mutatott a hőmérő higanyszála. A 19 indulónak azonban nemcsak a forróság okozott nehézséget, hanem az is, hogy az útvonalat nem megfelelően jelölték ki. Az amerikai Arthur Newton holtfáradtan, de boldogan érkezett a célba, mert a táv felétől az élen futott, s a célig senki nem előzte meg. Így aztán győztesként ünnepelte magát, amikor szóltak neki, hogy még éremhez sem jutott. Az amerikai futó számára örök rejtély maradt, hogyan előzhették meg hárman is.A maratoni futóverseny áldozata egy segédrendőr lett, akinél a svéd Ernst Fast érdeklődött, hogy merre vezet a maratoni útvonala. A rendőr a svéd versenyzőt rossz irányba küldte, ezért Fast 3:37:14 órával csak harmadik lett. A legenda szerint a rendőr szégyenében agyonlőtte magát. Micsoda idők és rendőri erkölcsök!A tájékozódási futás nem olimpiai sportág ugyan, pedig száz éve első bajnoka aranyérmet vehetett át. A maratonit ugyanis a francia Michel Theato nyerte 2:59:45 órás eredménynyel, aki nem felkészültségének, hanem helyismeretének köszönhette sikerét. Theato ugyanis párizsi péktanonc volt, így ő tájékozódott a legjobban a város utcáin. Ellenfelei szerint olyan jól ismerte a várost, hogy egy rövidebb útvonalon érkezett a célba.Az atlétikai versenyeket július 14-16. között megfelelő salakos pálya hiányában a Racing Club de France 500 méteres, füves, göröngyös pályáján bonyolították le. A méltatlan körülményeknél nagyobb gondot jelentett, hogy vasárnap is rendeztek versenyt, amelyen vallási okok miatt az amerikai atléták egy része nem állt rajthoz, ezért néhány számban éppen a legesélyesebbek hiányoztak. A 400 méteres síkfutás fináléjában például csak hárman indultak.A szervezetlenség világcsúcsa rúdugrásban született, ahol az esélyes amerikai versenyzők nem akartak vasárnap versenyezni, a rendezők tiltakozásukat elfogadták, és a viadalt áttették hétfőre, erről viszont elfelejtették értesíteni az ugrókat. A hétfői versenyen csak ketten indultak, az amerikai Irwing Baxter nyert 330 centiméterrel honfitársa, Michael B. Colkett előtt (325). Erre a többiek tiltakoztak, s némi huzavona után újabb versenyt rendeztek, amelyet az amerikai Daniel Horton 345 centiméteres ugrással nyert meg. Ennek a versenynek az eredményeit a szervezők elfelejtették feljegyezni, ezért Baxter lett az olimpiai bajnok, a második viadal eredményei soha semmilyen statisztikában nem szerepeltek.A báró és a nőkA 60 méteres síkfutás döntőjének csak győztese volt, mert a versenybírók a további helyezésekben nem tudtak megegyezni. Abban egyetértettek, hogy az amerikai Alvin Kraenzlein nyert, de azt nem tudták eldönteni, hogy Walter Tewksbury vagy Francis Jarvis ért-e másodiknak a célba. Az biztos, hogy Jarvis nem lehetett, mert be sem jutott a döntőbe.Ilyen fejetlenségben kapkodhattak a fejükhöz az olimpiai versenyek tudósítói. Eredményjelző táblák nem voltak, a végeredményt egy versenybíró ismertette, s ha a tudósító erről lemaradt vagy nem értette, akkor legfeljebb a konkurens újság munkatársától érdeklődhetett. Száz éve még nem volt telefax vagy telefon Boulogne-ban, ahol az atlétikai versenyeket rendezték, de már az esti lapok lehozták az eredményeket, amelyeket egykori kollégáink postagalambokkal küldtek el a szerkesztőségekbe. Igaz, a tollas hírvivők is veszélybe kerültek, mert az olimpia egyik sportlövőszámában a versenyzők élő galambokra lőttek.Ennél is nagyobb botrányt okozott, hogy négy országból 11 nő érkezett a párizsi olimpiára. Pierre de Coubertin az ókori példát követve és erőltetve megtiltotta a nők részvételét, de a bárót annyi kudarc érte Párizsban, hogy már nem maradt ereje megakadályozni ezt a „szentségtörést”. Ha egyszer a nők valahová beteszik a lábukat – ott is maradnak. A gyengébb nem első olimpiai bajnoka az angol teniszező Charlotte Cooper lett, Wimbledon háromszoros bajnoka biztosan nyert a fináléban francia ellenfele ellen. Az olimpiák történetének második női versenyét golfban rendezték, az amerikai Margaret Abbott lett az aranyérmes.Mély víz!A párizsi lapok szenzációként közölték: „Úszás közben senki nem fulladt vízbe!” Ami kész csoda volt, mert a rendezők a közönség szórakoztatására több új, veszélyes versenyszámot is kitaláltak. Ilyen volt például a 200 méteres akadályúszás, amelyben a versenyzőnek először fel kellett másznia egy póznán, majd billegő csónakokon szökdécselni, azután átúszni két hordón.Vajon mit szólna Széchy Tamás, ha a század végén egy őrült ilyen újítással állna elő, mindenesetre 1900. augusztus 12-én az ausztrál Frederick Lane 2:38,4 perces, azóta sem megdöntött világcsúccsal győzött. Néhány néző viszont rosszul lett az izgalomtól a víz alatti úszóverseny alatt. Ugyanis voltak olyan versenyzők, akik olyan sokáig voltak a víz alatt, hogy a parton már azt hitték, megfulladtak. Nem alaptalanul aggódtak, mert a víz alatti úszás méterenként két pontot ért, s minden víz alatt töltött másodpercet egy ponttal jutalmaztak. A francia Charles de Vendeville bírta a legtovább, 1:08,4 perc alatt 60 métert úszott. S ha hiszik, ha nem, az akadályúszás és a víz alatti úszás is olimpiai versenyszám volt.Nem véletlenül először és utoljára is.A Marne folyón rendezett „normális” úszószámokban remekül szerepelt Halmay Zoltán, aki 200 méteren második, 1000 méteren harmadik lett. A századelő legsikeresebb magyar versenyzője kitűnő sportember volt, négy év múlva két olimpiai bajnokságot nyert St. Louisban, s a jégen is gyorsan siklott, 5000 méteren gyors-korcsolyabajnok lett.A zűrzavarok olimpiája óta a szervezés és a sport is rengeteget fejlődött, az emberek magatartásában, viselkedésében viszont mintha megállt volna az idő. Száz éve, 1900. július 30-án, amikor a német csapat hazatért a szálláshelyére, a sportolók azt látták a falakra mázolva: „Le a poroszokkal! Éljen Franciaország!” A meglepőbb dolog akkor történt, amikor a szobáikba beléptek, mert francia „hazafiak” ürülékükkel összekenték a németek ágyait.Coubertin e botrányos eset miatt is nagyon csalódott volt. Mégsem adta fel, hitt abban, hogy az olimpiai mozgalom megerősödik, és a sport szépsége és erkölcsi ereje kerül a játékok előterébe. Nem győzte hangsúlyozni, hogy az üzleti szellemet távol kell tartani az olimpiai mozgalomtól.Utódai nem fogadták meg tanácsát, az évszázad Sydneyben sorra kerülő utolsó olimpiája óriási üzleti vállalkozás lesz, ahol jól fizetett gladiátorok küzdenek majd hatalmas pénzekért.