időjárás 11°C Adalbert 2022. szeptember 27.
logo

Horkolás és alvászavar

Õsz Edit
1999.10.10. 22:00

A felmérések szerint hazánkban az emberek húsz százaléka horkol, s ez legalább ennyi hálószobatárs éjszakai pihenését zavarja. Ezért nem meglepő, hogy általában nem a horkolók, hanem az emiatt szenvedők kapják fel a fejüket, ha arról hallanak, miként küzdhető le a hangos alvás. Persze nem minden horkolás jelez feltétlenül betegséget, ám az esetek többségében mégsem árt erről megbizonyosodni. Néhány kórházban már foglalkoznak az alvászavar okának diagnosztizálásával, a betegség gyógyításával, s jó néhány tüdőbelosztály rendelkezik az ehhez szükséges legkorszerűbb berendezésekkel. Az első alváscentrumot a Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben hozták létre, s azóta nemcsak a számuk gyarapodik, de mint azt dr. Horváth Róbert szakorvos mondta, a médiának köszönhetően egyre többen keresik fel. Az alvászavarokkal járó betegségeket a háziorvosok is nagy biztonsággal felismerik, s a megfelelő szakorvoshoz irányítják páciensüket. Horváth doktor szerint a horkolás jórészt a különböző felső légúti megbetegedésekhez köthető, amelynek kezelése számos társszakmát – neurológusokat, kardiológusokat, gégészeket, szájsebészeket, fogtechnikusokat – érint. Ami pedig az alvászavar kialakulását illeti: fekvő testhelyzetben ellazulnak az izmok, ami a felső légúti terület beszűküléséhez vezet. Ha mindez még anatómiai rendellenességgel – hátra álló állkapoccsal, orrsövényferdüléssel, nagy mandulákkal, komolyabb testsúlyfelesleggel – párosul, a páciens alvás közben nehezen kap levegőt. Ezeken bizonyos műtéti beavatkozásokkal vagy fogprotézissel is segíthetnek. Komolyabb, fulladásos panaszoknál a leghatásosabb az úgynevezett CPAP-kezelés, amely egy folyamatos, pozitív légúti nyomást jelent. Voltaképpen egy ventilátorról van szó, amely olyan, mint a porszívó, csak fordítva: fújja a levegőt egy gégecsövön és orrmaszkon át a beteg tüdejébe. A levegő nyomása nem hagyja, hogy az alvás során a légutak beszűküljenek. Akik már rettegnek az éjszakától, otthonra is vásárolhatnak ilyen gépet, amely egy életen át biztosítja a nyugodt álmot. Már aki megengedheti magának, hiszen az igen egyszerű berendezés, amely jószerivel házilag is elkészíthető volna – persze ez nem ajánlott –, több mint kétszázezer forintba kerül. Amennyiben valakinek nincs ennyi pénze, a doktor alternatív gyógymódokat javall: így a túlsúlyosak esetében például a fogyókúra hatásos lehet. Márpedig ez a tanács a légúti panaszok miatt alvászavarban szenvedők nyolcvan százalékának hasznára válhat. Műtéti beavatkozással lehet segíteni az orrsövényferdülés vagy orrpolip miatt nehezen lélegzőkön, és a különféle szájüregi protézisek is használhatnak. De bizonyos életmódbeli változások szintén gyors eredményt hozhatnak azok számára, akiknek a három műszakos munkarend borítja fel az alvásritmusukat.Talán a legveszélyeztetettebbek a sofőrök – főleg a kamionosok –, mivel folyamatosan ülnek, nem mozognak, sokat esznek, és rendszertelenül alszanak. Mindez némi túlsúly után már könnyen vezet panaszokhoz. Az alvászavar pedig gyakran túlzott mértékű aluszékonysággal jár, vagyis álmossággal, kimerültséggel, feledékenységgel, koncentrációs zavarokkal, s mindezek miatt ingerültséggel. Az elmondottakhoz még egyéb, kellemetlen tünetek – izzadás, reggeli szájkiszáradás, fejfájás, potenciazavarok, magas vérnyomás – is társulhatnak. Az aluszékonyság főleg a sofőrök esetében jelent fokozott veszélyt, ám az ilyen betegekkel együtt élni sem könnyű. Kevesebb számban, mégis előfordul, hogy noha a beteg súlyos légzészavar miatt több százszor felébred egy éjszaka, ennek dacára friss, kipihent, és panaszmentesnek mondja magát. S valóban, belgyógyászati elváltozás sem található nála. Őket általában az a családtag viszi el orvoshoz, aki a horkolása miatt szenved.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.