315gy is lehet...

D. súlyos beteg. Idült kétoldali hipochondriája gyógyíthatatlan. Különféle rákjainak, hasnyálmirigy- és gyomorirritációinak száma felmérhetetlen. Ráadásul mindemellett D. képzelt hedonista. Időnként kevesli a gyertya két végét, ezért kísérletet tesz valahol középen is égetni. D. a minap lesütött szemmel lépett be törzskávéházába. Tudta, sorsát nem kerülheti el. Tudni kell ugyanis, hogy őkelme rendkívül lelkiismeretes képzelt beteg. Így azután, miután soros agydaganatát felfedezte magán, kedves barátnője ellökdöste egy természetgyógyászhoz. D. már évtizede nem járt rendelőben. Halálos bajait önmaga gyógyította, szigorúan bevett minden pirulát, s közben utálattal vegyes rettegéssel távol tartotta magát a hivatalos orvostudománytól. D. most elment, mert biztosan tudta, már nem éri meg az ezredfordulót... Amennyire meg tudta állapítani, komoly helyen járt, számítógépes villamosszékbe ültették, villogó masinák elektródjait kapcsolták rá, lassan úgy érezte magát, mint Karinthy híres diákfigurája, a jó vezető. És megtörtént a baj! Az orvos kimondta a szörnyű verdiktet: D. makkegészséges! Megpróbált ellentmondani, újabb súlyos tüneteket előrángatni, de az hajthatatlannak bizonyult. Néhány ártalmatlan növényi gyógyszert kapott az egy hónapos méregtelenítő kúrára, hogy megtisztítsa szervezetét az elmúlt esztendők szivarfüstös bűneitől. D. ezek után lépett be szívszorongva a kávéházba. Nem csalódott. Amint kitudódott az ijesztő diagnózis, és D. megrendelte az első alkoholmentes sört, szikrák pattantak a levegőben. Rögvest nyolcan jelezték, hogy meghívják egy unikumra, de természetesen az ajánlat egy hónap múlva már érvénytelen. K., a temetkezési vállalkozó feltűnően méregetni kezdte, elvégre mit lehessen tudni, F. a biciklit siratta, amit D. még a vizsgálatot megelőzően tanúk előtt ráhagyományozott. G. és J. azon morfondírozott, hogy a vizsgálat költségét ők is el tudták volna konyakozni, hiszen D.-nek már úgyis mindegy... A kávéház népe röhögött, ahogyan az természetes. De aztán lassan csitult a csatazaj, és egyszer D.-nek feltűnt, hogy G. halkan aziránt érdeklődik, rendeljen-e otthonra alkoholmentes sört, elvégre D. napi vendég, F. közölte, ő tulajdonképpen ráér még azzal a biciklivel egy-két évtizedig, hisz még csak hetvenhét éves, J. pedig szakmai előadásba kezdett, bizonyítván, hogy milyen változatosan lehet főzni azokból az alapanyagokból is, amelyek D.-nek erre a hónapra megadatnak. És D.-t ekkor szokatlan nyugalom szállta meg. Valami olyasmire gondolt, hogy az az ember hazája, ahol akkor nevetik ki, amikor kell, és akkor veszik komolyan, amikor kell. Ahol az sem gúnyolja unos-untalan a Szent Koronát, aki jelenleg kalapot hord. D. valami politikai párhuzamon törte a fejét, de ilyesmi nem jutott eszébe. Ha akadna ilyen, az nyilván csak a véletlen műve. Így végül D. úgy zárta le magában a történetet: így is lehet...