Egyházak egymás között

A társadalomban határozott ellenszenv él a szektákkal szemben – mondotta Tomka Miklós a Más – kép című konferencián, melyet az MTA Filozófiai Intézete és az Evangélikus Hittudományi Egyetem rendezett. Az összejövetel a felekezetek közti viták és kapcsolatok témáját járta körül. Tomka Miklós szerint a lakosság negyede bizonyos vallási közösségeket akkor sem engedélyezne, ha azok betartják a törvényeket, a megkérdezettek háromnegyede pedig korlátozná az utcai térítést. Tenke Sándor a hazai református önértelmezésről tartott előadást. Elhangzott: az egyházkép változását erősen befolyásolta a parasztság mint társadalmi bázis megfogyatkozása és városiasodása. Kicsiny Kálvin egyházának értelmiségi holdudvara, sokan feladták hitüket: az ateisták egyharmada református családba született. Sulyok Elemér hangsúlyozta: jelentős problémákat okoz az egyházaknak a szekularizáció kiteljesedésének folyamata, hiszen az „új pogányság” embere a „világot”, a talmit bálványozza, felejtve Isten dicsőségét. Megjegyezte, hogy az ökumenizmus tagadásával a különbözés jogosságát tagadnánk. A konferencián több kisegyház meghívottja is közvetítette felekezeti álláspontját a vallási közösségek közti viszony milyenségéről. Orbókné Szent-Iványi Ilona püspökhelyettes lajstromba vette az „egyetlen magyar földön alapított protestáns egyház” elleni támadások némelyikét. Az unitáriusok tagadják a Biblia igazságait, állítja a Hit Gyülekezete egyik kiadványa; nem keresztény szekta – írja néhány katolikus szerző. E címkézések mögött húzódó megosztottság nem dogmatikai indíttatású, hiszen az unitáriusoknak még kátéjuk sincs. Almási Miklós, a Magyar Baptisták Világszövetségének elnöke mondandójában aláhúzta a katolicizmussal és reformációval kialakult jó viszony fontosságának a létét, majd leszögezte: az ökumené mindig a helyi emberek építő hozzáállásának függvénye. Tevékenykednek ugyan tudati manipuláción alapuló romboló szekták, de kicsinysége és újszerűsége miatt egyetlen értékhordozó egyház sem szenvedhet hátrányt. Szentírásellenesek, szektások, bibliahamisítók, a bolsevizmus előkészítői – így értékelik kis és nagy egyházak kellő objektivitás és vallási türelem hiányában a Jehova tanúit. „Nem tartjuk magunkat tévedhetetlennek, sem felsőbbrendűnek, de azért vagyunk egyházunk tagjai, mert hisszük: Jézus tanításait e közösségben tudjuk legjobban megélni” – hangoztatta Pető László, ezen egyház társadalmi kapcsolatokért felelős hivatalának igazgatója. „Furcsának, idegennek és feleslegesnek tartanak minket” – összegezte tapasztalatait Pető, majd kifejtette: közéleti elfogultságuk hamis vádjával szemben bizonyítást nyert politikai közömbösségük ténye. Ruff Tibor sajnálatosnak nevezte, hogy mind a pártállam hatóságai, mind a rendszerváltást követő „hecckampányok” a hagyományos vallásosságra és a történelmi egyházak védelmére hivatkozva jelentek meg a nyilvánosság előtt. Hozzáfűzte: az egyházvezetők ezektől való elhatárolódásának hiányában úgy tűnik, mintha az ilyen kampányok hallgatólagos beleegyezésükkel zajlanának. A Hit Gyülekezetének képviselőjeként a vallási hitek szabad versengését s az e téren megnyilvánuló „pluralisztikus piac” előnyeit méltatta. Úgy vélte, a kereszténység megújulásának előfeltétele a valláson belüli antiszemita hagyomány radikális felszámolása. Ruff rögzítette, hogy egyháza megkülönböztetett tisztelettel viszonyul a zsidó hitközségekhez s az egész zsidó néphez, hiszen a zsidó–keresztény megbékélés az előfeltétele annak, hogy a kereszténység visszataláljon hitének eredeti forrásához. Ezzel ugyanis elősegítheti Istennek a Földre, a nemzetekre, az egyházra, Izraelre vonatkozó terveinek megvalósulását. Addig pedig a keresztény vezetőknek az antiszemita, neonáci, kirekesztő nézetekkel szembeni harc élére kellene állniuk.