Eleonóra 2024. február 21.
logo

Éteri lebegés és önirónia

Metz Katalin
1999.11.03. 23:00

Kicsike kis színház, de ad az igényességre. Olyan műveket visz színre a maga szerényen felszerelt stúdiójában, amelyek irodalmi, esztétikai és színházművészeti értékeket hordoznak. S amelyek jórészt zsúfolt házat vonzanak hónapokon, ha nem éveken át. Másik titka, hogy rangos, szuggesztív színészeket-rendezőket hív meg vendégül a stúdiószínház művészeti igazgatója, Radó Gyula. A repertoáron lévő Mrozek-, Beckett-, Örkény- és Queneau-produkciók után az idei évadot Edmond Rostand A két Pierrot című egyfelvonásosával nyitották, Taub János rendezésében.Rostand nevének hallatán nyomban a Cyrano de Bergeracra aszszociálunk. A francia romantika újjáélesztésének verses drámájára, amely máig hódít a színpa-dokon. Taub János azonban egy ismeretlen Rostand-színjátékot vett elő, amelynek lírai báját – merthogy versben íródott – Kosztolányi Dezső fordítása adja meg. Külön gyönyörűség ízlelgetni a szöveget. Líraiságát – kifinomultan groteszk ellenpontozással – fokozza a rendező stilizálási hajlama, képzelőereje. Leheletnyi hangárnyalatok, szereplőnként eltérő mozgáskarakterek, erős színészegyéniségek teljesítik ki az egyfelvonásos darab stílusvilágát, ami – mint nem egyszer bebizonyosodott – Taub egyik fő erőssége. Az éteri lebegés, amely a játékot áthatja, a maga könnyedségében is méhében hordozza az emberi lélek fájdalmas rejtelmeit. Az érzelmek megnyilatkozásának hevenyebb vagy fojtottabb változatát, az élet, a magatartásforma szemléleti különbségét. Ráadásul egy meglepően egyszerű történetecskében. Taub János szívesen merít a commedia dell’arte forrásaiból. A két Pierrot már címében is magában rejti a vásári komédia (francia változatának) középkori vonzatát, a Zannik, Arlecchinók francia utódját. Természetesnek tűnik, hogy Bakó Ilona vajszínű háttérkulisszái, többfunkciós, kényelmes (és dekoratív), párnaszerű heverői között Simon Gabriella fehér selymes bohócmezét viselik a szereplők. A két – egymás ellentéteként replikázó-viselkedő – Pierrot. A mélabús, aggályoskodó, szorongó, sápítozó – Schnell Ádám –, és az örökvidám, életrevaló, kedélyes fickó – Eperjes Károly. Kezdetben egymás tükörképeként viselkednek, mintha arról kívánnák meggyőzni a nézőt, hogy egyazon figura lelkének két felét személyesítik meg. Eperjes Károly dinamizmusa, lényének kisugárzása (annyi más típusú, bonyolultabb szerep után) valósággal megtestesíti az életigenlést. Bohóc-karikírozó mozdulataiban önirónia bujkál. Visszafogott játékossága szemlátomást Taub stiláris elképzeléseit követi. A másod-Pierrot talán hálásabb szerepet kínál, hiszen a jajveszékelés, a búbánatban kéjelgés, az önsajnáltatás látványosabb színészi eszközökkel oldható meg. Schnell Ádám, a tragikus vagy inkább „tragédizáló” maszk képében igyekszik megnyerni Colombina áhított szerelmét. Siránkozását ő is iróniába csomagolja, de – mi tagadás – Eperjes szuggesztivitásával nem vetekedik. Az életöröm arlecchinója szintúgy a Ráckevei Anna által megformált Colombina után epekedik. A derűs játék a kétféle magatartás egymásnak feszüléséből fakad; a commedia dell’arte klasszikus női figurája – hasonlatosan valamennyi ezredvégi asszonytársunkhoz – bizony nemigen tud dönteni a ke-gyeiért esdeklők között. Színes, szatirikus ömlengésekkel, hol empátiával, hol lendülettel bizonytalankodik két ostromlója között, míg rá nem ébred, amellett van a helye, aki (érte való) bánatát, fájdalmát magába fojtva is férfiasan, arcán az életöröm maszkjával tűri a szerelmi csalódást. Egyetlen könnycsepp árulja el. A korszerű gondolattal (lám, még egy ilyen felhőtlennek tetsző játékban is) akkor szembesül a közönség, amikor bohócjelmezét ledobva Eperjes Ká-roly a finálé monológjában egy mai, hétköznapi férfi jogos bánatát, bohócálarca mögé rejtett, szemérmesen palástolt csalódását vallja meg a nézők felé fordulva. Lám, egy ilyen éteren könnyed játék is erkölcsi tanulsággal járhat.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.