Még egy esély az elítélteknek

Botos László (Románia)
1999. 11. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bukaresti fellebbviteli bíróság másodfokon megerősítette a súlyos ítéletet a milicistagyilkossággal vádolt kézdivásárhelyi magyarok ügyében. Eszerint Filip Orbán Daniella Kamillát hét, Héjja Dezsőt és Paizs Ottót négy-négy, Konrád Jánost és Reiner Antont három-három évi szabadságvesztésre ítélték, amellett tetemes pénzösszeg – az elhunyt milicista családjának nyújtandó kárpótlás – kifizetésére kötelezték őket.Az a vád ellenük, hogy 1989. december 22-én délután, a romániai forradalom óráiban, a diktátor házaspár elmenekülése utáni általános zűrzavarban halált okozó sérüléseket okoztak Aurel Agache őrnagynak, a kézdivásárhelyi gazdasági milícia főnökének. A – valójában tömeg által meglincselt – milicista korábban évek óta rettegésben tartotta a vidék lakóit, terrorizálta, ütlegelte, zsarolta az embereket, sokukat megfosztott ékszereiktől, vagyontárgyaiktól. Az említett délutánon a zsarnok milicistafőnök a város központjában összegyűlt, euforikus hangulatban lévő tömeg közé keveredett, provokálta az embereket és – az előzményekből adódóan is – népharag áldozata lett. Többtucatnyian bántalmazták, kisebb-nagyobb ütéseket, rúgásokat mértek rá, míg belehalt sérüléseibe. Az említett öt személy lett a bűnbak, mert bizonyos tanúk és fényképfelvételek szerint a lincselés helyszínén tartózkodtak a tragédia óráiban, perceiben. A másodfokú ítélettel kapcsolatban Kézdivásárhelyen sajtótájékoztatót tartott Tamás Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, aki szerint a nacionalista és ultranacionalista román politikai erők által gerjesztett, támogatott politikai kirakatperről van szó, melynek folyamán megsértették az alkotmányos jogokat is. Nagy az öszszevisszaság a per körül, az érintettek olykor csak a sajtóból értesülnek a tárgyalások fejleményeiről, mondotta Tamás Sándor, aki másfél éve rendkívüli erőfeszítéseket tesz az ártatlanul elítéltek ügyének romániai és külföldi képviseletéért. A Magyar Állandó Értekezlet után Tamás Sándor találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, más magyar kormánytisztviselőkkel, országgyűlési politikusokkal, akiket tájékoztatott az úgynevezett Agache-per fejleményeiről, igazságtalanságairól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.