időjárás 19°C Csaba 2022. július 6.
logo

Albright békéltet

Breuer Péter (Tel-Aviv)
1999.12.06. 23:00

Madeleine Albright amerikai külügyminiszter tegnap megérkezett Szaúd-Arábiába. A látogatás azért érdekes, mert első alkalommal engedélyezték Szaúd-Arábiában, hogy izraeli újságírók is a helyszínen számoljanak be az eseményekről. Albright szaúd-arábiai megbeszélései után Rijádból a szír fővárosba érkezik, Damaszkuszba, s ott folytat megbeszéléseket a szíriai vezetővel, Asszad elnökkel.A rossz nyelvek szerint Albright személyesen szeretne meggyőződni Hafez Asszad szíriai elnök egészségi állapotáról. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, James Rubin, a Napi Magyarország kérdésére válaszolva elmondta, hogy szerinte nem lehetetlen a szíriai-izraeli tárgyalások felújítása. Ennek érdekében Albright mindent meg fog tenni, úgy Damaszkuszban, mint Jeruzsálemben, és természetesen Rijádban is. Jeruzsálemi politikai körök szerint nincs biztosítva az amerikai külügyminiszter közel-keleti körútjának sikere. Annál is inkább, mert az izraeli miniszterelnök, Ehud Barak el van foglalva a palesztinokkal való tárgyalással, koalíciójának megerősítésével és a Libanonból való egyoldalú kivonulásról folytatott vitákkal. Albright közel-keleti körútját tanácsosa, Denis Ross jeruzsálemi és gázai tárgyalásai előzték meg. Ross Damaszkuszban csatlakozik elöljárójához.Michael Lévi, a szíriaiakkal jó kapcsolatokat fenntartó angol lord a múlt héten szerdán találkozott Szíria elnökével. Lapunk kérdésére válaszolva elmondta, hogy Szíria elnöke hajlandó egy olyan rendezésbe is belefogni, melynek folyamán Izrael katonai stratégiai pontokat létesítene a Golan-fennsíkon és ezzel is biztosítaná Izrael biztonságát. Izraeli kormánykörök Lévi hí-reire még nem reagáltak. Az angol lord szíriai útjáról és Asszaddal folytatott megbeszéléseiről hétfőn, a kora délutáni órákban tájékoztatta Ehud Barak izraeli miniszterelnököt.Az amerikai külügyminiszter Damaszkuszból Jeruzsálembe érkezik a nap folyamán, és még nem tudni, hogy mikor folytatja útját a palesztin autonómia fővárosába, Gázába. Egyes hírügynökségi értesülések szerint palesztin tényezők szívesebben vennék, ha az amerikai külügyminiszter az idő rövidsége miatt nem Gázában, hanem a palesztin autonómia közigazgatási fővárosában (központjában), Ramallahban találkozna az autonómia első emberével, Jasszer Arafattal.Palesztin politikai körök nincsenek megelégedve az Izraellel folyó tárgyalások kimenetelével. A palesztin vezetők közül többen azt szeretnék, ha Amerika aktívan részt venne a tárgyalásokban. Érdemes megjegyezni, hogy a Ramadán, a muzulmánok nagy ünnepére készülődnek.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.