Gyógyító Avemar

Sitkei Levente (Rijád)
2000. 01. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakma és a média egyaránt nagy érdelődést mutatott, amikor 1998 októberében magyar rákkutatók szenzációt sejtető bejelentést tettek. Mint hírül adták, sikerült előállítaniuk egy olyan búzacsíra-kivonatot, amely önmagában alkalmazva is gátolta, és a kemoterápiás gyógyszerekkel együtt alkalmazva megakadályozta a rosszindulatú daganatos áttétek kilakulását, kísérleti állatok szevezetében. A készítmény 1998 decemberében Avemar néven került – étrendi kiegészítőként – forgalomba. Az azóta eltelt időszak orvosbiológiai, illetve klinikai viszgálatairól, a készítmény hatásmechanizmusáról a témában érintett kutatócsoport a Biromedicina Rt. szervezésében tartott sajtótájékoztatót a Magyar Tudományos Akadémián.Dr. Monostori Éva, a Szegedi Biológiai központ kutatója az Avemar hatásmechanizmusának laboratóriumi vizsgálatának eredményeivel kapcsolatban kifejtette, hogy az a rákos sejteket az immunrendszer számára felismerhetővé és támadhatóvá teszi, és elindít egy olyan folyamatot, amelynek következtében azok elpusztulnak.Dr. Jakab Ferenc, az Uzsoki Utcai Kórház professzora arról tájékoztatott, hogy a gyógyító intézetben 141 különböző daganatos beteg részesült Avemar-kezelésben. Közülük a vastag- és végbéltumorban szenvedők esetében lehetett tudományosan kimutatni a szer hatékonyságát. Ezeknél a pácienseknél az elsődleges daganatot eltávolították, onkológiai kezelést is kaptak. Az Avemar-szedők közül egyetlen betegnél sem alakult ki áttét, a kontrollcsorport tagjai között viszont 18-ból ötnél kialakult áttétel. Jakab Ferenc az eredmények ellenére szükségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy a daganatos beteségeknél a hosszú távú következtetésekkel óvatosnak kell lenni, hiszen egy daganat eltávolítása után, ha az nem újul ki, csak öt év múlva lehet gyógyultnak minősíteni a beteget.Az Országos Fül-orr-gégészeti Intézetben, Ribári Ottó professzor irányításával végzett klinikai vizsgálatok során azt tapasztalták, hogy az Avemart szedő és sugárterápiában is részesülő garattumoros, lesoványodott pácienseknek megjött az étvágyuk, gyarapodott a testsúlyuk, rehabilitációjuk sokkal gyorsabban zajlott le. A professzor megemlített egy olyan esetet is, amikor az osztályukon egy súlyos áttételes rákos betegnek – akinek életben maradásához kevés reményt fűztek – egyéves Avemar-kezelés után betegsége konszolidálódott, és öt kilogrammot hízott. A kezdeti tapasztalatok tehát nagyon jók.A Biromedicina Kutatási, Fejlesztési Részvénytársaság vezérigazgatója, Resetár Ákos, a Napi Magyarország kérdésére válaszolva elmondta, hogy cége száz százalékban magyar tulajdonban van, az Avemar gyártása, kutatása Magyarországon történik, és magyar kézben van a kereskedelem is. Izrael a csomagolásban vesz részt.- A piacra jutásnak egy nagyon szigorú stratégiáját választottuk, s csakis a klinikai vizsgálatok pozitív eredményei alapján kívánunk terjeszkedni – fogalmazott a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a különböző kontrollok nyilvánvalóan hoszszú időt vesznek igénybe, s csak a nemzetközi szakorvosi véleményekre támaszkodva tesznek majd lépéseket az Avemar marketingjét illetően.Az új rákellenes szer egyébként 15 hónapja van idehaza forgalomban. A részvénytársaság az Avemart 6700 forintos termelői áron állítja elő, a fogyasztói ár ennél azonban jóval magasabb. Ezért az összegért egy egyhónapos kezelésre elegendő Avemart lehet kapni, egy-két hónapos kúra azonban nem elegendő ahhoz, hogy a szer a hatását tartós eredménynyel kifejthesse.- Fontosnak tartjuk, hogy a szociálisan rászorultak megfelelő szubvenció mellett kapják az Avemart. Ennek érdekében megkezdtük a tárgyalásokat a szakminisztériumokkal, szeretnénk egy olyan alapítványt létrehozni, amely a legszegényebbek számára gyakorlatilag térítésmentesen bitosíthatná a szert – összegzett Resetár Ákos.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.