A Funar-jelenség és háttere

Kárpát-medence-szerte nagy port kavart a hír: január 24-én a román közigazgatási miniszter hivatali hatalommal való visszaélés miatt felmentette tisztségéből Gheor-ghe Funar kolozsvári polgármestert. Egyik hetilapunk például címoldalon, félkolumnás cikkben üdvözölte a hírt. Korai volt azonban az öröm: a felfüggesztést követő második napon a kolozsvári bíróság a fellebbezés benyújtását követően két órával visszahelyezte a polgármestert. A rekordgyorsaságú döntés látleletet adott a harmadik hatalmi ág berkeiben uralkodó állapotokról. Gondoljunk bele, hány éve kavarog a román igazságszolgáltatás útvesztőiben például a nagyváradi püspöki palota vagy a papíron még mindig létező Petőfi- Schiller Egyetem ügye. A Funar-operett végeredménye, amelynek következő felvonását további tárgyalások képezik, komoly kihatással lesz az erdélyi magyarság és a románok kapcsolatára.Funar ugyanis több mint az irracionális, minden elképzelhető mértéket túllépő román sovinizmus emblematikus figurája. A kincses város első embere egyszerre jelenség, szimbólum, eszköz és alibi. Kolozsvárott egymásnak ellentmondó legendák keringenek magánéletéről: a százmillió márkás villákról és arról a kicsi tömbházlakásról, ahol a pletykák szerint meghúzza magát a magánéletében állítólag visz-szafogott polgármester. A városban élő magyarok azt is tudni vélik, hogy Funar felmenői között magyar anyanyelvű cigányok is találhatóak, mi több, Kolozsvár ura négy évig magyar osztályban tanult. Ki tudja, mi igaz ezekből a híresztelésekből – mindenesetre Kolozsvárott élő élsportoló ismerősöm szűk társaságban megemlítette, hogy amikor a polgármester már sokadszorra fogott kezet vele a város hírnevét öregbítő személyek szokásos éves kitüntetésén, Funar kedvesen, magyar nyelven érdeklődött hogyléte felől...Bármilyen személyiség is legyen azonban Gheorghe Funar a magánéletben, tetteit közéleti működése alapján szabad csak megítélni. Ő azon ritka személyiségek közé tartozik, akiket a magyar politikai szféra mindkét oldalán sikk elítélni. (Fél évvel polgármesterré történt megválasztása után Funar még a Hócipő negatív tízes listáján is előkelő helyet kapott, valahol Antall József és Csurka István mögött...). A Mátyás-szobor elszállítására irányuló kísérlet, majd annak meghiúsulása után a Főtér felásatása, a román és angol nyelven feltüntetett, történelemhamisító felira-tok elhelyezése a magyar műemlékeken, illetve a város „történelmi román jellegének” hangsúlyozása – vagyis eredeti arculatának tönkretétele – a mindenhová felaggatott román trikolórok elhelyezésével és a köztereket elcsúfító, román nagyságokat ábrázoló giccses szobrok felállításával mind olyan lépés volt, amellyel Funar hamar kivívta magának az erdélyi magyar és az anyaországi sajtóban a magyargyűlölő, a nemzetközi porondon pedig „a bolond román polgármester” címet. (Az utóbbi megnevezést egy angliai útikönyvből idéztem.)A lista azóta tovább bővült: a polgármesteri hivatal megbízásából a Házsongárdi temető azon sírjait, amelyekben magyarok nyugszanak, ám az illetékesek „elhanyagoltnak” minősítenek, kihantolják. A cél egyértelmű: eltüntetni Kolozsvár – Funar által mindig is kétségbe vont – magyar múltjára utaló egyértelmű jeleket. A kolozsvári polgármesternek köszönhetően megtörténik az, amire még Milosevics sem volt képes: etnikai tisztogatás a halottak között. Funar egyéb megmozdulásai, például a magyar főkonzulátus ellen végrehajtott provokációsorozat, a nemzeti ünnepünk alkalmából adott főkonzuli fogadás résztvevőinek címzett durva fenyegetések pedig még a higgadt Alföldi László főkonzulból is kemény nyilatkozatot kényszerítettek ki. Legutóbb már Kolozsvár testvérvárosának, Kölnnek az önkormányzata is fontolóra vette a kapcsolat megszakítását, mivel Funar annak az Antonescu marsallnak kíván szobrot állítani a város központjában, aki mintegy 300 ezer, a második világháború idején meggyilkolt zsidó és roma haláláért tehető felelőssé.Érdemes megjegyezni, hogy Kolozsvár – bár itt helyesebb lenne Cluj-Napocát írni – Funar nélkül is funari város lenne. Amikor Románia birtokba vette Erdélyt, az új hatalom egyik elsődleges célja a kincses város szellemiségének és etnikai jellegének a megváltoztatása volt. Az adatok elképesztőek: míg Trianon idején a magyarság aránya 83, a románoké pedig csak 12 százalék volt – a fennmaradt öt százalékon zsidók és németek osztoztak -, az ötvenes évek közepére már fele-fele arányban lakta a várost a két etnikum. Napjainkra a magyarság számaránya igen visszaesett: hivatalosan 22-23 százalékban, egyes számítások szerint valamivel 25 százalék fölött lakják a várost. Pomogáts Béla írja: „Azoknak a kolonizátortömegeknek, amelyeket a bukaresti hatalom Erdély fővárosába telepített, semmi közük sincs Kolozsvár történelmi hagyományaihoz és az ugyancsak hagyományos erdélyi toleranciához. Sőt akkor lesznek igazán és véglegesen otthon Kolozsvárott, ha lerombolják ezeket a hagyományokat, s felszámolják a város magyar kulturális jellegét.” Nem véletlen, hogy például a kolozsvári kampánybeszédekben minden román politikus nagyobb hazafinak próbál mutatkozni e tömegek előtt, ami alatt természetesen nemzetállami értelemben vett, nem kis részben a magyarság ellen megfogalmazott hazafiságot kell érteni. Az európai jelzővel felruházott Emil Constantinescu még elnökjelölt korában mondott itt olyan szónoklatokat, hogy csupán a választékosabb szóhasználat és a szakáll tekintetében lehetett különbséget tenni közte és a polgármester között. Funart tehát, akárcsak Jugoszláviában Milosevicset, „kitermelte” az a nacionalista közhangulat, amely Kolozsvár betelepített – a város többségét adó – románságát jellemzi. Vagyis ha 1992-ben nem jött volna Funar, jött volna valaki hasonló más.Persze ha Kolozsvár etnikai arculatának és szellemiségének ilyen mértékű átalakítása mögött tudatos, lépésről lépésre megtervezett stratégia áll – márpedig ez az igazság -, adódik a kérdés, hogy vajon szüksége van-e a bukaresti politikának Funarra? Másképp megfogalmazva: útban van-e az általa képviselt, ám nyolcvan esztendő célkitűzéseit megkoronázó xenofóbia az euroatlanti integrációt – legalábbis szavakban – eddig minden bukaresti kormány által célul kitűző román politikának? Beszédes tény, hogy Funart végül nem egy szomszédos ország diplomáciai képviseletét ért provokációk vagy nemzetiségek elleni uszítás, hanem egyes gazdasági csoportok érdekeinek megsértése miatt vonták felelősségre... S ha belegondolunk, milyen lélektani hatással volt Funar első, majd második győzelme a helyi magyarságra – hozzájárulva az újabb kivándorlási hullámokhoz -, nem nehéz kitalálni, miért hagyták szabadon tevénykedni Kolozsvár urát, annak ellenére, hogy már számtalan törvénysértést követett el, s magatartásával, azon túl, hogy folyamatosan rontja az ország külföldi megítélését, az Erdély fővárosában letelepedni kívánó külföldi tőkét is elriasztotta. Funar politikája megfelelő és hatékony eszköznek bizonyul, ha a román Kolozsvár-stratégia végrehajtásáról, a tisztán román Cluj-Napoca megteremtéséről van szó.A kolozsvári polgármester persze más szempontból is jól jött egyeseknek. Iliescu elnök a maga idején politikai hasznot próbált húzni magának külföldön és otthon abból, hogy Funart és Vadim Tudort szélsőségesként bemutatva önmagát centrumként tüntette fel. De jól jött Funar neve akkor is, amikor a magyarság jogaiért következetesebben harcoló RMDSZ-es politikusokat kellett megbélyegezni. „Mindkét nemzetnek megvannak a maga szélsőségesei, akiktől meg kell szabadulni” – hangzott a tipikus bizánci érvelés, amit a hazai baloldal is szívesen átvett; holott egyértelmű, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni a valamiért következetesen harcoló Tőkés László és a valami ellen fanatikusan küzdő Gheorghe Funar között, már csak azért sem, mert az ilyen egyenlősdi a gyakorlat nyelvén azt jelentené: nem szállítjuk el a Mátyás-szobrotokat, ti viszont mondjatok le a magyar egyetemről és elkobzott javaitok visszaszolgáltatásáról.A kolozsvári polgármester azonban hivatkozási alapként is szolgál azoknak az anyaországi és erdélyi magyar közéleti személyiségeknek a számára, akik különböző okok – egyéni érdekeltség, megalkuvóhajlam vagy jóindulatú dilettantizmus – miatt ellenezték/ellenzik vagy korainak tartották/tartják a magyar autonómia és az önálló állami magyar egyetem létrehozását, illetve az erről folyó diskurzust. A „ne ártsunk ezzel is az erdélyi magyaroknak” kádári szólamát felváltották a „mit szól majd Funar”-féle álaggodalmak. Így vált a kincses város polgármesterének neve mind román, mind egyes magyar politikai körökben jól bevethető alibivé.Noha a fentebb leírtaknak megfelelően Kolozsvár jelenlegi vezetője nélkül is valószínűleg a kisebbrendűségi érzésből táplálkozó nacionalizmus fészke, a polgármester „karakteres” személyisége már annyira rányomta bélyegét a város közéletére és hangulatára, hogy meg kellene buknia ahhoz, hogy elkezdődjön valamilyen tisztulás. Még akkor is, ha a kolonizátorszellem soha vagy legalábbis hosszú időn keresztül nem fogja megengedni toleráns, a magyar kisebbség jogait is érvényesítő politikai erő térnyerését.Mindenesetre a bírósági komédia tovább folytatódik.