A közelmúlt vértanúi

Az esztergomi egyházmegye talán legkorábbi vértanúja Szent Gellért püspök volt, akit 1046 szeptemberében öltek meg a pogányságot visszaállítani akaró Vata csapatai. Barbár módon Gellért egész kíséretét lemészárolták a lázadó magyarok, de egyedül a marosi püspököt avatta szentté a katolikus egyház. Az egyházmegye első vértanúi között tehát a klerikusok mellett világiak is voltak.A hitükért életüket áldozók száma az évszázadok során egyre nőtt, de sohasem volt annyi mártírja a katolikus egyháznak, mint a XX. században. Nemcsak Magyarországon, hanem mindenütt, ahol a fasizmus és a kommunizmus társadalomalakító tényezővé tudott válni. II. János Pál a Tertio millenio adveniente kezdetű apostoli levelében (1994) és az Incarnationis mysterum kezdetű bullájában (1998) arra buzdítja a helyi egyházakat, hogy dolgozzák fel vértanúik történetét: „A második évezred végén az Egyház újra a vértanúk egyháza lett. A papokat, szerzeteseket és laikusokat ért üldözések a világ legkülönbözőbb részein vértanúk vérének nagy magvetését végezték.” Valószínűleg az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye „előkelő” helyen áll a vértanúk számának tekintetében. Mészáros István professzor most megjelent könyve valóságos XX. századi mártirológium. Az érdeklődő nagyközönségnek készült, olvasmányos és hiteles leírásokat találunk könyvében. Dr. Kucsera Ferenc szentendrei káplánt, Vermes Gyula budapesti hitoktatót, Trubinyi János dunamocsi plébánost 1919-ben ölték meg a kommunisták különítményesei. Kálló Ferenc esperessel és Salkaházi Sárával, a Szociális Testvérek Társaságának apácájával a nyilasok végeztek 1944-ben. Hummel Kornél atyát, dr. Ruppert István hittanárt és Farszky Szalvátor ferences szerzetest az orosz katonák lőtték agyon 1945-ben. Dr. Esterházy János, a tanúságtevő katolikus politikus szlovák börtönben halt meg hosszú rabság után 1957-ben. Gáspár Gusztáv atya szintén hosszú börtönbüntetés után halt meg Vácon, 1953-ban. Királyfalvi Miklóst, Pócspetri adóügyi jegyzőjét a század egyik szégyenletes kirakatperében ítélték halálra és végezték ki 1948-ban. Dr. Baranyay Jusztin cisztercita szerzetes, egyetemi tanár a Mindszenty-pernek volt „mellékszereplője”, betegsége a váci börtönben hatalmasodott el, szabadulása után néhány hónappal halt meg 1956-ban. Dr. Tóth László katolikus újságíró a váci börtönben halt meg 1951-ben. Vid József jezsuita atya is az utolsó hercegprímás perében kapott szerepet. Három évre ítélték, majd a börtönkapuból kilépő szerzetest ismét letartóztatták. A kistarcsai in-ternálótáborban halt meg 1952-ben. Dr. Harza Lajos hittanár 1951-ben halt meg börtönében. Dr. Meszlényi Zoltán segédpüspököt bírói ítélet nélkül vitte el a politikai rendőrség; a rabkórházban halt meg 1953-ban. Dr. Melocco János katolikus újságírót 1951-ben akasztották fel. Dr. Gyomlay László gimnáziumi tanárt a Grősz-perben akarták elítélni, de 1951-ben – „előkészítés” közben – az ÁVH fogságában meghalt. Tornyos Gergely plébános, Vezér Ferenc pálos atya szintén 1951-ben halt vértanúhalált. Sándor István szalézi nyomdásztestvért 1953-ban végezték ki.Századunk valamennyi sötét évtizedére, az összes vértanúra érvényes Pilinszky gondolata: mindaz, ami megtörtént, bűn, hogy megtörténhetett és szent, amennyiben megtörtént. (Mészáros István: Ismeretlen vértanúk az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye XX. századi történetében. Budapest, 2000)