Millenniumi táncest

2000. 02. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Állami Népi Együttes a Táncos magyarok című kétrészes tánctörténeti produkciója díszbemutatóját március 30-án tartja Budapesten, az Erkel Színházban. A kétszer 50 perces összeállításra az együttes tízmillió forintot nyert el a millenniumi kormánybiztosi hivataltól. Az előadás a magyar tánchagyomány születésének és továbbélésének útját járja be.A szakmai előkészítés tavaly nyáron kezdődött Pesovár Ernő táncfolklorista, koreográfus, Kossuth-díjas művész szakmai irányításával – ismertette Mihályi Gábor Harangozó-díjas művész, az együttes karigazgatója, aki maga is több koreográfiával gazdagította az összeállítást. Serfőző Sándor, a Magyar Állami Népi Együttes igazgatója kiemelte: a műsor készítésénél cél a hiteles, korhű hangulat megteremtése volt. Az egyes koreográfiák Juhász Zsolt, Mihályi Gábor és Varga Zoltán munkái. A műsorban a Magyar Állami Népi Együttes és a Duna Művészegyüttes tánckara lép fel, összesen 26 párral. A közreműködők sorában a Magyar Állami Népi Együttes népi zenekara és népzenészei mellett meghívott zenészek és énekesek lépnek fel. A zenei összeállítás Sebő Ferenc, az együttes állami díjas művészeti vezetőjének nevéhez fűződik (akiről lapunk a közeljövőben hosszabb interjút közöl).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.