Erodál a BUX

2000. 03. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Abbey Cohen keddi lesújtó nyilatkozata után szerdán Al Gold-man, a másik New York-i szaktekintély is „lehúzta” a technológiai szektor részvényeit. Goldman a CNBC-nek adott nyilatkozatában kitért arra, hogy a Nasdaq gyengülése a következő hetekben meghaladhatja a 10 százalékot, de a hossz újból életre fog kelni. A szakember szerint a jelenlegi szinten a technológiai részvények meglehetősen túlárazottak, de ha a jóslata beválik – a lassulást követve -, újabb fellendülés történhet, mely az év végéig is eltarthat. A nyilatkozatnak is köszönhetően a befektetők meg kívántak szabadulni a high-tech részvényeiktől, így a Nasdaq Composite 3,9 százalékkal gyengülve, történelmének harmadik legnagyobb visszaesését szenvedte el, a Dow ellenben 82,61 pont nyereséget tudott záráskor felmutatni.A távol-keleti térségben is taroló Wall Street-i bessz olyan erősre sikeredett, hogy a Nikkei 225 mutató 1,28 százalékkal, a Hang Seng 3,48 százalékkal esett vissza. A még nagyobb eladási hullámot a Sony on-line banki szolgáltatásának bejelentése fogta vissza. Létrejön ugyanis egy internetes bank a Sony, a Sakura Bank és a J. P. Morgan közreműködésével, melynek alaptőkéje 37,5 milliárd jen lesz. Az európai börzék az ECB kamatemelési pletykájának szinte kivétel nélkül bedőltek, és tartós csökkenést produkáltak, amihez a nagyon erős amerikai GDP-adat is jelentősen hozzájárult. Az USA-ban 1999 utolsó negyedévében a GDP 7,3 százalékkal bővült a várt 7,1 százalék helyett.A Budapesti Értéktőzsdén tovább folytatódott az elmúlt napok lassú eróziója. A BUX a szokásos módon, gyengén kezdte a kereskedést, és gyenge is maradt a a zárás pillanatáig, így az index újból 10 000 pont alá süllyedve, 9945,27 ponton (-116,85 pont) zárt. A blue chipek közül a kedvező hírekkel jelentkező Mol 65 forinttal, és az internetes piacot egyre jobban átölelő Matáv 42 forinttal lett olcsóbb. Az OTP 155 forinttal, a Richter 200 forinttal, az Antenna 495 forinttal gyengült. A nap meglepetését a Nabi okozta 105 forintos drágulásával.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.