Gróf Teleki Pál utolsó napjai

A hivatalban lévő miniszterelnök váratlan halála mindig nagy közfigyelmet vált ki, élénk visszhangot kelt évtizedekkel az esemény után is. S ha az illető önkezével vet véget életének, óhatatlanul okot ad az alaptalan híresztelésekre. Teleki Pál eltávozása megdöbbentő és megrendítő esemény volt a második világháborúba lépés küszöbére jutott, de a rá váró tényleges megpróbáltatásokról nem sokat sejtő Magyarország lakossága számára. A kormányfő a földrajztudomány jeles képviselője, egyik legnagyobb életművet alkotó, nemzetközi tekintélyű tudósa volt, akinek szakmai munkásságával évtizedek óta foglalkozom. Számos közvetlen munkatársát és családtagját ismertem meg személyesen. 1994 februárjában felkerestem az Athén egyik elővárosában élő gróf Zichy Nándort, Teleki Pál miniszterelnök vejét, volt országgyűlési képviselőt. Két alkalommal folytatott, többórás beszélgetésünk Teleki Pálra vonatkozó részeit első ízben tárom a nyilvánosság elé, remélve, hogy segítheti az igazság megismerését.- Milyen emberként jellemezné az apósát, Teleki Pált?- Töprengő, nagyon mély lelkiéletet élő, csendes beszédű ember volt, aki ritkán emelte fel a hangját. Egyszerűen viselkedett, figyelmesen meghallgatta a másik embert, és mindig érveket keresett, ha vitatkozott. A budapesti egyetem közgazdaság-tudományi karán hallgattam az előadásait. Nagy figyelmet fordított a jelenségek mélyén meghúzódó öszszefüggések feltárására. Rengeteg adatot tudott, és mindig használta a legújabb statisztikai kiadványokat, no meg a térképeket. Többször említette, hogy a statisztikákkal nagyon óvatosan kell bánni, mindig ellenőrizni kell a forrásokat, mert a statisztika révén mindent és mindennek az ellenkezőjét be lehet bizonyítani. Nagyon nehéz volt megfelelni a szemináriumain, mert minden hallgatónak személyre szóló feladatot adott, és önállóan kellett felkutatni a sokszor nehezen megszerezhető forrásokat.Kíváncsi volt a diák olvasottságára, és gyakran tett fel napi aktualitásra vonatkozó kérdéseket. A gazdasági földrajzi és emberföldrajzi előadások mellett nagy hangsúlyt helyezett a politikai földrajzra, a politikai- és országhatár-változások földrajzi hátterének megmagyarázására. Nagyon érdekes órákat tartott az agrárföldrajz és a gyarmati világ földrajza tárgykörében. Szenvedélyesen érdekelték a régi térképek, atlaszok, vásárlásukra rengeteg pénzt áldozott. Sokat foglalkozott a mezőgazdasági termelés éghajlati, földrajzi feltételeinek kutatásával, s az összes terméseredményt számon tartotta országok szerint. Nem volt lebilincselő előadó, de mindig mély mondanivalót hordoztak az előadásai.Sokan a németekhezvoltak lojálisabbak- Számára nem a felszín csillogása és a kiváltságok jelentették a miniszterelnöki hivatal lényegét, hanem a szolgálat és a kötelességteljesítés. Képes volt napi 16-18 órát folyamatosan, megfeszített tempóban dolgozni. Soha nem tért ki a nehéz kérdések megoldása elől. A családi programokat is alárendelte munkájának és kötelezettségeinek. Hivatala a Sándor-palotában volt, a lakása a József nádor téren, de gyakran olyan sokáig dolgozott, hogy a budai Várból késő éjszaka nem ment haza, hanem a dolgozószobája közelében berendezett hálószobában aludt. Külön szórakozása nem volt, a könyvtárszobájában való elmélyült, nyugodt olvasást szerette a legjobban, de többnyire ez is munka volt, mert mindig azt olvasta, amit a feladatai megkívántak.- Mit tud az életviteléről, legközelebbi munkatársairól, találkozásairól, emberi kapcsolatairól?- A legaprólékosabban kívánt tájékozódni minden ügyről, mielőtt intézkedett volna. Ugyanazt a kérdést négy-öt alkalommal is feltette különböző embereknek, s az eltérő válaszokon sokat morfondírozott. Ennek következtében rengetegen keresték, nemcsak politikusok, hanem mindenféle ember, akik a legkülönfélébb ügyekben akartak tőle kihallgatást kérni. Állandóan zaklatták, temérdek információt, jelentést zúdítottak rá. Az előszobájában mindig sorban ültek a referálásra várakozó tisztviselők.Fontosabb tárgyalásairól, megbeszéléseiről bizalmasa, titkára, Incze Péter készített emlékeztető feljegyzéseket. Teleki személyesen fogadta a hazalátogató magyar nagyköveteket, és részletesen beszámoltatta őket benyomásaikról. A fontosabb posztokon szolgáló nagykövetektől a szolgálati úton küldött jelentések mellett külön csatornákon kért személyes tájékoztatást, mert tisztában volt azzal, hogy a magyar államapparátus tagjai közül többen nem megbízhatók, sokan lojálisabbak a németekhez. Egy-egy fontos hír előbb jutott el Berlinbe, mint Budapestre.Nagyon elkeserítették a hivatali intrikák és áskálódások. A bel- és külpolitika kérdéseiben naprakészen tájékozódott. Rendszeresen olvasta a napi- és hetilapokat, a tudományos folyóiratokat, a minisztériumok előterjesztéseit, de még a főispánok és a rendőrség jelentéseit is. Németül, angolul, franciául, olaszul és románul egyaránt jól beszélt és olvasott. Napi négy-ötszáz oldalt olvasott el úgy, hogy gazdasági számadatok, személynevek százait volt képes megjegyezni. A parlamenti ülések jegyzőkönyveit az elsők között olvasta el. Páratlan memóriájával kellemetlen helyzetbe hozta politikai ellenfeleit, amikor évekkel korábbi cikkeikből, nyilatkozataikból idézett. Nagyon felkészült, higgadt tárgyaló partner volt. Ezt még ellenfelei, a szlovákok és a románok is elismerték. A kedvezőtlen híreket nyíltan, kertelés nélkül meg lehetett mondani neki. Jól tudta, milyen könnyen manipulálhatók az emberek, s milyen sokan szédülnek meg a talmi sikerektől.Rengeteg emberrel tartott személyes kapcsolatot: parlamenti képviselőkkel, kormánypártiakkal és ellenzékiekkel, újságírókkal, diplomatákkal, a minisztériumok tisztviselőivel. A legjobban egyetemi kollégái és a diákok, cserkészek társaságát kedvelte, de miniszterelnöksége alatt rájuk alig maradt ideje. Barátai közé tartozott Stein Aurél, az angol szolgálatban dolgozó Ázsia-kutató. Miniszterelnöksége alatt kénytelen volt lemondani egyetemi előadásait. Gyakran hangoztatta, hogy az emberi agyak a nemzet legértékesebb kincsei, és ezek pallérozására kellene a legtöbbet költeni.Nagyon sötétenlátta a helyzetetSűrűn járt hozzá egyik kedves tanítványa, Rónai András, aki az Államtudományi Intézet igazgatója volt, de a nyilvánosság előtt nem szerepelt. Közép-Európa gazdasági, társadalmi folyamatait, etnikai viszonyait ő ismerte a legalaposabban. Az ő vezetésével készültek el azok a titkos térképek, amelyek érveket szolgáltattak az első és második bécsi döntéshez, az elveszített országrészek viszszacsatolásához. Rónai András Teleki Pál szakértőjeként jelen volt több magas szintű tárgyaláson, egyeztetésen. Apósom határidőnaplójában a halála napjára az ő neve volt bejegyezve, mert néhány térkép ügyét akarták megbeszélni.- Hogyan élnek az ön emlékezetében a Teleki Pál halála előtti napok, hetek eseményei?- A napokra már nem emlékszem, de az időszakra igen, mert engem is közvetlenül érintettek az események. Mint családtagot és mint országgyűlési képviselőt egyaránt. A halála előtti hetekben többször találkoztunk, beszélgettünk az ország jövőjéről. Nagyon sötéten látta a helyzetet. Tartott a szélsőjobboldal előretörésétől, a németek gazdasági követeléseinek szaporodásától, és tisztában volt a szociális-társadalmi gondok növekedésének veszélyével. Jól ismerte a népi írók könyveit, személyes kapcsolata volt velük, és tudta, a föld nélküli emberek nyomoráról adott híradások igazak.Több éles vitája volt a katonai vezetőkkel, akik áradoztak a német haditechnika vívmányairól, a német hadsereg fölényéről és a várható katonai győzelmekről. A katonák mindenbe beleavatkoztak, a hadiüzemektől a vasút, a külkereskedelem, az iskolák ügyéig. A hadsereg állam volt az államban. Thuránszki László, a miniszterelnökség sajtófőnöke elkeseredetten mondta, hogy a kormány újságjait kitiltották a laktanyákból, de a nyilas lapokat buzgón terjesztik. Werth Henrik, a vezérkari főnök németnek vallotta magát, egyes esetekben az alárendeltjeivel németül beszélt, és mindig dicsőítette a németeket. Előfordult, hogy mások előtt szidalmazta a kormányzót és a miniszterelnököt, mert „akadékoskodnak” a németekkel való együttműködést illetően. Sztójai Döme, a berlini követ eredetileg tábornok volt, és nagyon erőszakosan kardoskodott a németek mellett. Nehéz volt eldönteni róla, hogy német vagy magyar érdekeket szolgál-e Berlinben.Minden megnyilvánulása irritálta az apósomat, de nyilvánosan nem szólhatott, mert Sztójai kapcsolatban állt Ribbentrop külügyminiszterrel, és gyakran találkozott Hitlerrel, akit csodált, valósággal imádott. Horthy mindig kiállt Sztójai mellett, mert még Szegedről ismerte, és ezért nem lehetett Berlinből hazahívni. Telekit az ilyen ügyek nagyon elkeserítették. A katonák sok borsot törtek az orra alá. Óriási volt a német nyomás: egyre nagyobb igényekkel álltak elő, mind több gabonát és húst kellett adnunk, ráadásul hitelbe, függetlenül attól, hogy milyen volt a gabonatermés. A nagyvárosokban többször áruhiány keletkezett. Az élelmiszer-ellátási gondokat a nyilasok kiaknázták a maguk javára. Mindenütt megjelentek, utcán, piacon, röplapokat osztogattak, lázítottak, tüntetéseket szerveztek. A merényletektől sem riadtak vissza.Teleki miniszterelnöksége alatt egy nyilas parlamenti képviselő, Wirth Károly azt tervezte, hogy a gödöllői országúton elfogatja a kormányzót, és arra kényszeríti, hogy átadja a hatalmat a nyilasoknak, akik Szálasi Ferencet nevezik ki miniszterelnöknek. A rendőrség leleplezte az ügyet, a bíróság elítélte Wirthet, de más következményei nem lettek a dolognak, mert nem akarták kiélezni a feszült helyzetet. Horthy amnesztiával kiengedte a szegedi börtönből Szálasi Ferencet, és azt hitte, ezzel megbékíti a nyilasokat, de tévedett. Ők ezt a hatalom gyengeségeként értelmezték, és még erőszakosabbak lettek. A német követség diplomatái közvetlen kapcsolatban álltak a nyilasokkal és a Volksbund tagjaival, s uszították őket. Nyíltan jártak a gyűléseikre, és az utóbbiak is gyakran megjelentek a német követség fogadásain. Erdmannsdorfnál, a német követnél, Fütterernél, a katonai attasénál gyakran vendégeskedtek, sőt pénzt kaptak a rendezvényeikre és az újságjaikra. Nem volt titok, hogy 1939-ben csaknem félszáz képviselő támogatására jutott a „guruló márkákból”, és az is világos volt, hogy ezért ellenszolgáltatást követelnek a németek.Teleki joggal tartott a németekkel való szembekerüléstől, mert tudta, hogy nagyon könyörtelenek tudnak lenni, és megszállhatják Magyarországot, ahol a Basch Ferenc vezette népi németek és a hungaristák örömmel fogadták volna őket. Apósom tudta, hogy hamar bábkormányt kreálnának Rajniss Ferenc híveiből, akik a leghangosabbak és a legkövetelőzőbbek voltak. Ez esetben az ország elveszítette volna függetlenségét, s a parlament működését betiltották volna, úgy, mint Németországban. Ezzel a lehetőséggel nagyon komolyan számolt. A hadsereg tisztikarának jelentős része németbarát volt, rájuk nem számíthatott a kormány. A minisztériumokban egyes főtisztviselők nyíltan uszítottak a saját kormányuk ellen. Teleki elődje, Imrédy Béla nem törődött bele posztja elveszítésébe, és mozgalmat szervezett, intrikált, ahol tudott.- Mi a véleménye apósa halálának okairól és körülményeiről?- A sűrűsödő parlamenti és sajtótámadásokat, a gátlástalan demagógiát nehezen viselte el. Időnként össztüzet zúdítottak rá, s nem tudott mindenre azonnal reagálni. Ez nyomasztotta. A túlhajszoltság és a kevés alvás következtében az egészségi állapota megromlott. Az első világháborúban frontszolgálatot teljesített Szerbiában, és súlyos vesegyulladást kapott. A kínzó vesebántalmak egész életén át végigkísérték, gyakran voltak görcsei. Anyósom súlyos betegen kórházban feküdt. Az ő helyzete is aggasztotta, mert tudta, hogy nem lehet rajta segíteni. Nagyon magányosnak, elárvultnak érezte magát.Revideálni akartaa gondolkodásmódot- Többször le akart mondani a miniszterelnökségről, de a kormánytagok, még azok is, akik máskor ellenkeztek vele, lebeszélték, Horthy szintén tiltakozott a lemondása ellen. „Bóli, nem hagyhatsz engem cserben” – mondta neki a kormányzó, és órákig győzködte, hogy nincs senki, akiben jobban megbízhatna, mint benne. Apósom végül mindig engedett, és nem mondott le, mert nem akart kitérni a kötelességteljesítés alól. Közvetlenül a halála előtt Szatmárban járt egy gyűlésen, és nagyon szomorúan tért vissza. Az újdonsült helyi vezetők pökhendi magatartása miatt panaszkodott. Számára a revízió nemcsak területi kérdést jelentett, hanem az egész gondolkodásmód és magatartás felülvizsgálatát, revízióját is. És erre volt a legkevesebb az akarat. Tudta és mondta, hogy ha áldozatok nélkül szerez meg valaki valamit, nem becsüli meg a szerzeményét, és nagyon könnyen elveszítheti ismét, mert mások kegyétől fog függeni.Látta a kényszerpályát, érezte a korlátokat, de alig akadtak olyan emberek, akik megérthették volna a dilemmáját. Mindenkit elkábított a gyors területgyarapodás. Sokan viszont kevesellték a Felvidék és Észak-Erdély visszaszerzését, és mindent azonnal vissza akartak szerezni, nem törődve a következményekkel. Teleki érzékelte a megoldatlan közigazgatási problémákat, a visszailleszkedés gondjait, de semmit nem tehetett a követelőzőkkel szemben, akik egyre pimaszabbak lettek. Csak kritizáltak, rágalmaztak, de konstruktív javaslatuk nem volt. A romló szociális helyzet, a mind nehezebb megélhetés az ő malmukra hajtotta a vizet. A bányavidékeken és a fővárosban jelentős tömegekre hatottak. A kormány szinte tehetetlen volt.Az is nagyon bántotta az apósomat, hogy az angoloktól sem számíthatott segítségre, s amikor biztatásra, támogatásra lett volna szüksége, az angoloktól fenyegetőzést kapott. Igaz: hogyan is segíthették volna a britek a tőlük távoli Magyarországot Németországgal szemben? Az Anschluss után Németország Magyarországgal határos lett, s Bécsből négy-öt óra alatt Budapesre érkezhetett egy páncélos hadosztály. Szlovákiával és Romániával is nagyon ellenséges volt a viszony.A jugoszláviai események és az agreszszív német követelések az utolsó cseppet jelentették a pohárban. Apósomnak minden oka megvolt rá, hogy elege legyen az életből. A családtagok, anyósom, a feleségem és a sógorom, Teleki Géza soha nem kételkedtek abban, hogy ő döntött úgy, nem akar tovább élni. Súlyos lelkiismeret-furdalás és felelősségérzet gyötörte. A családtagjai egy pillanatra sem adtak hitelt a gyilkosságról szóló pletykáknak. Ha ezeknek a legcsekélyebb alapjuk lett volna, azt az angolszászok kihasználják a propagandájukban. De nem így történt.A parlamenti képviselőket nagyon megrendítette az öngyilkosság híre. Titkárát, Incze Pétert jól ismertem. Ő ott volt a halottas ágynál, látta a holttestet, beszélt a helyszíni szemlét lefolytató rendőrökkel, a Sándor-palota személyzetével. Bizonyossággal állította, hogy apósom öngyilkos lett. Ugyanezt mondta a sógorom, Teleki Géza, aki szintén látta halott édesapját.Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszterrel és Bárdossy László külügyminiszterrel többször beszélgettem apósom haláláról, de még feltételezés formájában sem merült fel, hogy esetleg meggyilkolták vo