A rózsakeresztesek titka

Alkímia. Arab eredetű szó, latin közvetítéssel került nyelvünkbe. Hosszú ideig a valódi tudományosság kerékkötőjének tartották, amely évszázadokon át akadályozta a kémia fejlődését. A XX. században egyre többen gondolták úgy, hogy az alkímia valódi üzenetét csak közvetve, a szimbólumok jelentésén keresztül érthetjük meg. „Az egymást átölelő >természetekmennyei természetekről< van szó, amelyek Isten parancsára terjedtek el" – írta C. G. Jung Az alkímiai konjunkció című könyvében. Hamvas Béla szerint az alkímia a három lehetséges életmód egyike a tao és az eksztázis mellett: "Az alkímia kiépített módszer, amelynek célja a szublimálás. A szublimált élet neve arany. Az eljáráshoz vezető tudás neve: bölcsek köve. Az alkímia nem kérdezi, hogy az ember élete miért zavarodott meg, és miért kénytelen tisztátalansága miatt homályban tévelyegni. A tényt tudomásul veszi, és eljárást dolgoz ki, amellyel a zavart és a homályt eloszlatja, és az alapállást helyreállítja."A felvilágosodás nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte is kétarcú volt. Az iskolákban mind a mai napig többnyire a nemes, népboldogító célokat tanítjuk, a "szellem napvilágának" első pislákoló jeleiről, az emberi jogokról beszélünk – nem minden alap nélkül. De soha annyi titkos társaság nem tevékenykedett mágikus rituálékkal és beavatási szertartásokkal, soha annyi aranykészítő és a bölcsek kövének kutatója nem működött Bécsben, Pozsonyban és Pest-Budán, mint ebben az időszakban. A XVIII. század a szabadkőművesek és rózsakeresztesek fénykora is volt; és a tiszta eszű Kazinczy buzgón látogatta a ma már komikusnak tetsző, bizarr rituáléjú szeánszokat.Paracelsus MagyarországonA hazai alkímia másodvirágzását élte az ezerhétszázas években. E különös mesterség magyarországi kezdeteiről keveset tudunk, de a XIV-XV. században már biztosan éltek nálunk aranycsinálók. Sokan Luxemburgi Zsigmond király feleségét, Cillei Borbálát is alkimistának tartják.A XVI. században maga Philippus Aureolus Paracelsus Theophrastus (tulajdonképpen Theophrastus Bombastus von Hohenheim) is többször megfordult Magyarországon, a Felvidéken és Erdélyben hosszasabban tartózkodott. Ebben az időszakban ugyanis Magyarországot, különösen pedig Erdélyt a természeti ritkaságok valóságos tárházának gondolták. Paracelsus egy alkalommal még fogságba is került, s a veszélyes helyzetből egy fogyatékossága mentette ki, amelyet így írt le: "Itáliából Magyarországra mentem, de egy portyázó tatárcsapat elfogott és levetkőztetett, ami nagyon elszomorított. Bizonyára darabokra szabdaltak volna, ha egy rendkívüli dolog figyelmüket le nem köti. A levetkőztetés alatt látták, hogy férfi-nememtől meg vagyok fosztva, amin annyira elcsodálkoztak, hogy ruhámat visszaadták, és megkötözve vittek a nagy kánhoz."A török hódoltság nehéz másfél évszázada alatt inkább a rabiga lerázásával és a két keresztény egyház közötti vetélkedéssel volt elfoglalva az ország tanultabb fele; a titkos tudományokat legföljebb a török közvetítéssel megjelenő arab misztika és talán a fekete mágia jelenthette. Nem meglepő tehát, hogy a török uralom alól felszabadult országban váratlanul virágzani kezdtek a titkos tudományok. Ahogyan hazai kódexirodalmunk második virágkora is meglehetősen későn bontakozott, úgy a magyar alkímia sem a távoli középkorban volt a csúcson.Az alkímia XVIII. századi virágzása, mint már említettük, nem csak magyar sajátság. A császári udvar Bécsben valósággal vonzotta az aranycsinálókat (bár sem Mária Terézia, sem II. József nem tűrte az efféle mesterségeket), s hamarosan Pozsonyban és több felvidéki városban is megjelentek a kísérletezők és a szélhámosok.Báróczi aranyaBécs forgatagában nem is csoda, hogy még a testőrírók között is volt, aki a bölcsek kövét kereste: a Marmontel-fordító Báróczi Sándor (1725-1809). A meglehetősen különc, magába forduló, vézna, csúf külsejű ember, aki egyik legtehetségesebb nyelvújítónk és nyelvművelőnk, választékosan, elegánsan fogalmazó írónk volt, odahagyta az irodalmat, és minden idejét, energiáját, pénzét az aranycsinálásra fordította. "Gyógyító kezek alatt lévén egyszer mint ifjú, orvosom vágyat ébreszte bennem azon homályszerető tudomány megtanulására, mely érceket nemesít s tanítványainak azt ígéri, hogy háromszáz esztendőkre fogja kinyújtani életüknek napjait" – írta Kazinczynak. A széphalmi mester némi indiszkrécióval azt is tudnunk engedi, hogy nem Ámornak, hanem "Ámor vad anyjának" nyilaitól sebeztetvén kényteleníttetett orvoshoz fordulni Báróczi. A betegség azonban nem lehetett súlyos, hiszen a "kőkereső" nyolcvannégy éves korában halt meg mint nyugállományú ezredes.Báróczi nemcsak gyakorlatilag foglalkozott a bölcsek kövével. Több alkímiai munkát is írt, ezek azonban kéziratban maradtak, és elégtek a nagyenyedi kollégium 1849-es felgyújtásakor. Egyetlen ma is olvasható, eredeti alkímiai műve egy előszó, melyet A' mostani Adeptus vagy is a' szabad kőmivesek' valóságos titka (Béts, 1810) című fordításához készített. Ebben védelmébe veszi az aranycsinálás tudományát, és történelmi példákkal igyekszik eloszlatni a sarlatánság vádját.Persze a testőrírók közül nem mindenki nézte jó szemmel vagy legalább megértéssel Báróczi kísérleteit. Bessenyei György (1747-1811) például A Holmi "Bölcsességnek Köve vagy Lapis Philosoph" című fejezetét az alkimisták cáfolatának szentelte, nem minden gúny nélkül. Az alkimisták homunkuluszról szóló, ködös fejtegetéseire a következő gunyoros megjegyzést tette: "Jobb lenne, ha megírná, hogy mi módon lehessen, asszonyember nélkül, egy férfinak egyedül serpenyőben, tűzön éltető lelket csinálni, s annak osztán miből testet adni, hol lakhasson. Ennél nagyobb titok nem volt e világon, mert soha nem fedeztethetik fel." Nem csoda, hogy Bessenyei és Báróczi kapcsolata mindvégig meglehetősen hideg és kimért, pedig filozófiájuk gyökere vélhetőleg ugyanaz a burkolt panteizmus volt.Kazinczy nemcsak Báróczi betegségének titkát hagyta ránk, hanem elvezet bennünket abba a szellemi miliőbe is, ahol az aranycsinálás művészete a XVIII. században virágzott. "Magyar nyelven jelent meg két munkája – írta Bárócziról -, az új Adeptus és Rózsikának titkai; azokat minden igyekezetem mellett nem láthattam. Nagyon meg kellene csalatkoznom, ha a' Rózsika neve a' Rózsa névre nem arányozna." A Rózsa névre való arányozás árulja el számunkra, hogy hol találkozhatott Báróczi alkímiával: a rózsakeresztesek titkos szövetségében. A Kazinczy által említett két Báróczi-könyv egyébként azóta is ismeretlen.RózsakeresztesekA magyar irodalmat kedvelők Szerb Antal A Pendragon-legenda című regényéből már jól ismerhetik a rózsakereszteseket. E titkos és titokzatos társaság eredete meglehetősen bizonytalan. Az olasz Traiano Boccalini 1614-ben megjelent könyve szerint az alapító Christian Rosencreutz lovag volt, aki szentföldi, ciprusi, damaszkuszi, törökországi és arábiai utazásai során ismerkedett meg a titkos bölcsességekkel. Mindez nem is volna lehetetlen, hiszen az alkímia tanításainak legtöbb forrása arab: a VIII. században élt Dzsabir Ibn Hajjámnak tulajdonított Dzsabir Kódexben és a X. századi orvos, Ar-Rázi műveiben olvashatunk okkult tudományokról. Rosencreutz a marokkói Fezben telepedett le, itt már akkora híre volt, hogy a bölcsek hozzá zarándokoltak tudásuk átadása végett.Amikor teljesnek érezte tudományát, Spanyolországba utazott, majd 1413-ban visszatért német földre. A bölcsek kövének birtokában visszahúzódva élt három tanítványával, akiknek átadta tudását. Ez lett volna az első rózsakeresztes fraternitás. Tanítványai számának emelkedésével a teljes titoktartás mellett kidolgozták szabályaikat is: filantróp eszméktől vezérelve kizárólag a betegek ingyenes gyógyításának szentelték életüket, s minden évben egy alkalommal találkoztak a Szentlélek házában. Követőiket csak maguk választhatták ki, és száz évre titoktartást fogadtak.Christian Rosencreutz 1484-ben halt meg a leírás szerint, százhat éves korában. Titokban temette el követőinek legbelső köre, ám mintegy száz év múlva az egyik rózsakeresztes testvér felfedezte a kriptába nyíló föld alatti folyosó ajtaját. A bejárat fölött állt a legendás mondat: Post CXX annos patebo – azaz százhúsz év múlva megnyílok. A sírkamra hétsarkú csarnok volt, amelyet soha el nem égő mécsesek világítottak be. A terem közepén álló oltáron felirat: Jesus mihi omnia – Jézus a mindenem. A koporsóban Rosencreutz teste teljesen ép volt, kezében könyvet tartott.Rosencreutz Staffordshire-benJennings 1920-ban megjelent könyve szerint (Die Rosenkreutzer, s. l.) azonban Rosencreutz a London melletti Staffordshire-ben telepedett le, ahol egy barlangban élt visszavonultan. Sírját e verzió szerint egy környéken élő paraszt fedezte volna fel, aki beleesett egy barlangba, és a járatokon egyre beljebb haladván a legbelső, titkos kamrában fényt talált. A terem közepén egy aggastyán ült, aki a paraszt közeledésére felemelkedett, majd pálcájával a lámpásba csapott. A paraszt felkiáltott, mire mindenfelől sötét árnyak közeledtek felé. Másnap azonban, amikor a falu népe átkutatta a barlangot, csak Rosencreutz sírját találták meg, valamint titkos iratait.A rózsakeresztesek társaságának elterjedése tehát saját legendájuk szerint 1604-ben, a sír megnyílásakor kezdődött. A társaság azonban annyira titkosan működött, hogy teljesen követhetetlen a terjeszkedése, és ritka kivételektől eltekintve azt sem tudjuk, hogy az egyes páholyokat kik alapították. Nem bizonyítható tehát a legenda, amely szerint a XVII-XVIII. századi rózsakeresztes páholyok kontinuusak Rosencreutz első követőinek társaságával. Sokkal valószerűbb, hogy az alkímiával foglalkozók maguk tömörültek páholyokba, és vallották magukat rózsakereszteseknek. Így alakulhatott meg a rózsakeresztesek titkos társasága Magyarországon is, német példák nyomán.Kazinczynak meglehetősen közeli tapasztalásai voltak a rózsakeresztesekről, hiszen apósa, gróf Török Lajos (1748-1810) is a társaság tagja volt. Családi hagyomány a Török-családban, mondhatnánk, hiszen Török Lajos édesapja, Török József is rabja lett a titkos tudományoknak. A grófi címet ő szerezte magának és leszármazottainak Mária Teréziától. A titkos társaságba – németül nem tudván jól – fiával együtt lépett be Bécsben, 1773-ban. Valódi, aktív rózsakeresztes azonban csak Török Lajos lett, édesapja inkább saját erejéből igyekezett megszerezni a titkos tudást.Kazinczy apósa fiatal korában katonai pályára lépett, később pedig a kassai tankerület főigazgatójává nevezte ki II. József. Ebben a minőségében sokat tett a Ratio Educationis előírásainak megvalósításáért, különös hangsúlyt fektetett mindenhol a gimnáziumok természettudományi szertárainak ellenőrzésére. Ő maga azonban igazi autodidakta volt, sokat és rendszertelenül olvasott, majd maga is írni kezdett egy alkimista művet, amelyben a világ alkotóelemeit és a betegségeket tipologizálta. A kéziratról megjelent bírálat nem javasolta a megjelenést, 1804-ben azonban sajtó alá került Kassán, Neue durch Erfahrung bewärhte Theorie der Heilkunde nach Kosmologisch-phisiologisch-chemischen Grundsätzen címmel.Gróf Török valamiféle titkos tinktúrát is készített, amellyel rühességet, őrültséget, lázat, köszvényt, sebeket, kólikát, érelmeszesedést, székrekedést, köhögést, sőt még kolerát is gyógyított – állítólag sikerrel. Lényegében minden létező betegségre jó volt. Kazinczy eleinte meglehetősen rossz véleménnyel volt apósa hóbortjáról, de csak az alkímiát illetően. Amikor azonban Törököt megtámadták sarlatánsága miatt, Kazinczy védelmébe vette rokonát. Török Lajos bécsi tapasztalatai alapján később Miskolcon és Kassán alapított rózsakeresztes páholyt, ahol véleményt cserélhetett az általa oly hasznosnak tartott antimonkúráról.Egy református rokon lélekTörök Lajos ónodi kastélya és titkos laboratóriuma mágnesként vonzotta a hozzá hasonlóan gondolkodókat. Így került az ónodi református lelkészi hivatalba Molnár-Pápay-Tóth Mihály, a – Kazinczy gúnyos szavaival élve – "híres okkultista". De a protestáns lelkészek közül sem Molnár-Pápay volt az első aranycsináló, hiszen a hányatott életű Csuzi-Cseh János (+1733) már jóval őelőtte kereste, és saját nyilatkozata szerint meg is találta a bölcsek kövét.Molnár-Pápay-Tóth és Török Lajos kapcsolatáról sajnos keveset tudunk, pedig a jelek szerint meglehetősen eltérő nézeteket vallhattak. Molnár-Pápay ugyanis elítélte azokat, akik a bölcsek kövének alapanyagát az antimonban vélték meglelni, mint Gömöry Dávid vagy Török Lajos. Gömöry szerint viszont Molnár-Pápay hiába pallérozta elméjét: "Ez a tiszteletes férfi sokat olvasott és sokat tud a természetbeli dolgok felől mondani, de azoknak corruptióját és regeneratióját aki nem érti, Istent meg nem ismerheti a természet csodáiból, s így soha tökéletesedésre nem juthat" – írta egy levelében.Molnár-Pápay születési évét nem ismerjük, de a sárospataki kollégium matrikulakönyve szerint 1726-ban íratkozott be a híres iskolába. Szorgalmas diák és jó tanuló volt, aki iskoláit elvégezvén Győrben, majd Pápán kapott lelkészi állást. Tudását azonban kevésnek érezte, ezért az Odera melletti Frankfurt egyetemére íratkozott be. Hazatérve előbb ismét Győrben, majd az ország másik felében, Diósgyőrött lelkészkedett. A jelek szerint innen költözött élete alkonyán Ónodra. Molnár-Pápay szinte kora valamennyi hazai alkimistáját ismerte, ezért kézenfekvőnek látszik, hogy ő is rózsakeresztes volt, bár erre semmi közvetlen bizonyíték nincsen.Weszprémi Istvánnak írt egyik levele szerint Margarita coram porcis címmel alkimistakönyvet jelentetett meg, ez a kötet azonban, Báróczi munkájához hasonlóan, mindmáig ismeretlen. Miről diskurálhatott, milyen eredményre juthatott a két alkimista az ónodi kastélyban? Meggyőzték-e egymást? Nem tudjuk. Az azonban bizonyos, hogy Török Lajos antimontinktúrájának előállítására az ónodi laboratórium valóságos kis üzemmé alakult át. Kazinczy szerint sok száz embert gyógyított meg, ám a korabeli orvosokat ez az érv kevéssé győzte meg, és többen tiltakoztak az illegális gyógykezelések ellen. A tinktúra jóval túlélte gróf Török Lajost, még 1873-ban is használták kolera ellen. A recept titkát Török egy hűséges szolgájával osztotta meg, aki később Kazinczy Ferenc Antal nevű fiának adta tovább.Garzó Gyula 1873-ban röpiratot adott ki a Török-tinktúra védelmében. De politikusok is szót emeltek a mára már ismeretlen összetételű gyógysze-rért. Egyikük nem kisebb személyiség, mint Péchy Tamás képviselőházi elnök, később Tisza kabinetjében közlekedési és közmunkaminiszter. Az országgyűlésben elmondott beszédében vette védelmébe a készítményt, amikor végleg betiltották. De a XIX. századra az alkímia szimbolikus tanítása már teljesen homályba veszett. A kísérleteket csak a közvetlen hasznosság mércéjével mérték az emberek, és feledésbe merült, hogy a hajdani kutatók a világ egészének szerkezetét akarták megismerni. Újabb száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a titkos tudás sírja megnyíljon, és az alk