Kalocsától \'56-ig

Meghökkentőnek véli a HVG legújabb, ma utcára került számában, hogy Kalocsa lakosságának “egy része” tiltakozott a város kellős közepére tervezett menekülttábor ellen. Egy némileg meredeknek tűnő történelmi bukfenccel a lap 1956. októberébe szánkázik vissza.

Az ilyen nemzeti gesztusokkal kapcsolatos, már máshol is tapasztalt “ellenérvek” tartalma és hevessége különösen meghökkentő egy olyan országban, ahol még élénken élhetne, sőt mintaként is működhetne a 45 évvel ezelőtti, közel 200 ezres magyar menekülthullámmal szemben tanúsított nagyvonalú és mondhatni világméretű fogadókészség emléke.

Nem derül ki a HVG cikkéből, hogy miképpen lehetne párhuzamba állítani a korabeli világ majd egyharmadát megszállva tartó, félelmetes katonai agresszorral fegyveresen dacoló kis ország menekültáradatát – egy levert forradalmat követően – egy olyan szituációval, amikor a legjobb esetben a szegénység, nyomor, háborúk elől menekülő sokaság özönlene el egy olyan kisvárost, melytől civilizációs szintjét, szokásait illetően teljességgel idegen a rá zúduló menekültáradat. Legjobb tudomásunk szerint az emigrációba kényszerült magyarokat, akiknek harcát valóban az egész civilizált világ rokonszenve kísérte, sehol nem telepítették tömegesen, se kisebb, se nagyobb települések centrumába. Nem valószínű, hogy a magyar szabadságharcosok potenciális veszélyt jelentettek volna egy atomerőműre, vagy terroristák rejtőztek volna közöttük – a balliberális politikai erőkhöz hangvételében közel álló lap mintha nem értesült volna az SZDSZ-es polgármester ezen érveiről sem.

Ami a befogadó országok lakosságának a magyar menekültekkel kapcsolatos “hozzáállását” illeti, az írott források és a szóbeli közlések egységesen állítják, hogy a magyarokat az esetek többségében kitüntetett szimpátiával kezelték. Történt ez annak ellenére is, hogy hamar közismertté vált: a gazdasági és a politikai okok miatt az új hazát keresők mellett a Nyugatra sodródottak között volt néhány, az események zűrzavarában szabadlábra került köztörvényes bűnöző is.

Ez a veszélyforrás talán nem vethető össze azzal a potenciális veszéllyel, hogy a világ egyik legfélelmetesebb terrorszervezetének tagjai rejtőzhetnek a menekültek között. A lap kitér a korabeli Jugoszlávia magatartására is:

A magyar forradalom leverésének szükségességében november legelején még a szovjetekkel teljes egészében egyetértő, sőt a Nagy Imre szovjet kézre játszásában cinkos Tito elnök viszonya napról napra romlott Moszkvával. A függetlenség látszatára mindig is kényes marsall nyilván ezért is vállalta az országába érkező magyarok elszállásolásának napi 30 ezer dolláros számláját, és később sem akadályozta Nyugatra távozásukat.