Ludwig von Bayern királyi herceget a magyarországi lótenyésztés érdekében kifejtett kiemelkedô munkásságáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke. A kitüntetést Boros Imre Phare-miniszter, a Magyar Lótenyésztô és Lovas Szervezetek Szövetségének elnöke adta át a közelmúltban a Bács-Kiskun megyei Bugacon az úgynevezett Furioso-North Star nemzetközi találkozón.
Lajos herceg 1913-ban Sárváron született. Erdômérnöki diplomáját Sopronban szerezte. Mint erdômérnök a sárvári uradalom erdészetével, vadgazdaságával és mint gyakorló lótenyésztô a ménessel foglalkozott. A Furioso-North Star fajta életben tartásával szakmai hírnevet szerzett. Neki köszönhetô, hogy a magyar nemesítésű, tetszetôs küllemű, kiváló tulajdonságú furiosót ma a világ legváltozatosabb képességű lófajtájaként tartják nyilván. Az ô érdeme a több mint kétszáz éves vérvonalú törzsállomány megmentése is. A királyi herceg ugyanis a szovjet megszállás elôl németországi birtokára menekítette a törzskanca állományt. Leutstettenben az eredeti „sárvári recept” szerint folyt tovább a munka, melynek eredményeként több lovassportágban is csúcsra jutottak a „bajor” furiosók. Lajos herceg maga is aktív fogathajtó volt. Több alkalommal nyert saját tenyésztésű kancafogatával németországi hajtóbajnokságokon.
A sárváriakról késôbb sem feledkezett meg, így például 1956-ban az osztrák–magyar határon várta a sárvári menekülteket, akiket késôbb is segített. Kastélyának kapuja mindig nyitva állt a magyar lótenyésztôk és lovasok elôtt.
Hetvenedik születésnapján úgy határozott hogy furioso ménesének nagyobbik felét, több mint ötven lovat és csikót Magyarországnak adományoz, bízva abban, hogy nálunk megbecsülik a fajta értékeit. A ménes a Balatonnagybereki Állami Gazdaság pusztaberényi telepére került. A privatizáció során azonban az állomány hányattatásokon ment keresztül. A gazdaság új tulajdonosa ugyanis más fajtával kívánt foglalkozni, ezért másik helyet kellett keresni a lovaknak. Nemzetközi felháborodást váltott ki, amikor felajánlották a hercegnek, hogy visszavásárolhatja egykori ajándékát. Végül a lovasszövetség segítségével sikerült megôrizni a ménest, amely Bugacon talált új otthonra. Tavaly januárban az állományból 21 törzskancát és 14 csikót Antal István, a Farmer Kft. tulajdonosa – a bugaci találkozó házigazdája – vásárolta meg. Az állomány azóta 26 csikóval gyarapodott.
A bugaci találkozó keretében alakult meg az öt országot – Ausztriát, Németországot, Romániát, Szlovákiát, és Magyarországot – átfogó Nemzetközi Furioso-North Star Lótenyésztô Egyesület. Célja, hogy a furiosó tenyésztésben országhatárokon átívelô együttműködés valósuljon meg. A tizenhárom tag által alapított nemzetközi egyesület elnökévé Bodó Imre professzort, a magyarországi Furioso-North Star Egyesület elnökségi tagját, díszelnökévé pedig Lajos bajor királyi herceget választották.

Gyárfás Tamás-interjú: Portik csőbe akart húzni – új bizonyíték került elő