Az ifjú Tognazzi tizennégy évesen már egy húsipari üzemben dolgozott, szabadidejében műkedvelőként üzletemberek pihenő klubjában lépett fel. A szórakoztatóipar-ral hamarosan közelebbi kapcsolatba került: 1945-ben debütált a színpadon egy musicalben, igaz itt még csak a kor nagy komédiásait utánozta.
A második világháború után amatőrként lépett fel zenés szórakozóhelyeken. Soha nem tanulta a színészmesterséget, ezért számára is meglepő volt, mennyire tetszik az embereknek, ahogy önmagát alakítva nevettet. Kezdetben nagyon zavarta, ha egyedül irányult rá a sok szempár, így Raimodo Vianellóval alakított komikus kettőst. Rövidesen hatalmas népszerűségre tettek szert, bár az igényesebb közönséget zavarta a kissé durva, faragatlan humor.
1950-ben állt először kamera elé, kisebb szórakoztató filmekben kapott epizódszerepeket, színpadi szerepeihez hasonlóan komikus figurákat kellett alakítania. Filmszínészi pályáján fordulatot 1961 hozott, amikor Luciano Salce A Szövetséges című alkotásában egy fasiszta rendőrt keltett életre. A forgatás után a filmezéshez való hozzáállása megváltozott, a szerepek kiválasztásánál és elvállalásánál sokkal igényesebb lett.
Pályafutása során leginkább a középosztálybeli kisembert alakította a filmvásznon, de ez a karakter a szereptől függően lehetett okos, buta, gonosz, jóindulatú, félénk, az elvtelenségig pimasz, rettenetes és zavart egyaránt. Tognazzi Dino Risi, majd Marco Ferreri filmjeiben lett igazán ismert. Az olasz vígjáték mesterének tartott Risi majd’ tucatnyi filmjében játszott, s közben az olasz film kedvelt és keresett alakja lett. Az egyik legkitűnőbb karakterszínész vált belőle, komikus és drámai szerepekben egyaránt mély ábrázoló képességről téve tanúságot.
Pályafutásában külön fejezetet jelentenek Marco Ferrerivel készített munkái. A paradoxok és a fekete humor mesterének tartott Ferrerivel hat filmet forgatott, köztük A méhkirálynőt, az Egy rendkívüli nőt (Majomasszony), és a nagy vihart kavart A nagy zabálást.
Utóbbinak a cannes-i filmfesztiválon tervezett bemutatója botrányba fulladt, mivel a filmet obszcénnek és pornográfnak tartó nézők közül tiltakozásul sokan kivonultak. A fogyasztói társadalmat kigúnyoló szatíra azonban a számos ledorongoló kritika ellenére kasszasiker lett, s ebben nem kis része volt a négy középkorú férfi főszereplő egyikét alakító Tognazzinak, a nem kevésbé híres Michel Piccoli, Marcello Mastroianni és Philippe Noiret társaságában.
Tognazzi nemzedéke összes ismert olasz rendezőjével forgatott. Dolgozott többek között Ettore Scolával (A terasz), Pier Paolo Pasolinivel (Disznóól), Elio Petrivel (A tulajdon már nem lopás) és Mario Monicellivel (Az ezredeseket akarjuk, Férfiak póráz nélkül). Egyik legnagyobb sikerét az Őrült nők ketrece című filmben aratta, amelyben Michel Serrault partnereként egy homoszexuális pár férfi tagját alakította.
1967-ben Jane Fonda partnere volt a Roger Vadim által rendezett Barbarellában. A kiemelkedő olasz rendezők sorából nem hiányozhatott Bertolucci sem, aki 1980-ban az ő főszereplésével készítette Az egy nevetséges ember tragédiája című filmjét. Ebben Tognazzi Ricky nevű, azóta szintén színész fia kisebb szerepet kapott, ő maga pedig a következő évben a cannes-i filmfesztiválon a legjobb alakítás díjában részesült alakításáért.
Tognazzi kedvenc írójának Dosztojevszkijt tartotta, s az orosz irodalommal más módon is kapcsolatba került. 1972-ben fontos szerepet kapott Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című klasszikus regényéből készült filmben, amelyet Aleksandar Petrovic jugoszláv rendező vitt filmre.
Művészi sokoldalúságát és termékenységét bizonyítja, hogy a film és a tévé mellett (összesen több mint százötven filmben szerepelt) a színpaddal soha nem szakított. Nemcsak Olaszországban, hanem Franciaországban is kedvelt vendég volt, ahol például több évadban műsoron volt Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt című műve Tognazzival a főszerepben.
A zenében is kipróbálta magát, 1962-ben a San Remó-i fesztiválon ő volt a zeneszerzője az egyik versenydalnak. 1966-tól a rendezéssel is megpróbálkozott, öt filmet vettek fel irányításával, az utolsót 1980-ban (Az éjszakai utazók).
Élete végén újabb tévéfilm-sorozaton dolgozott, s színházi szerepre készült, de ezek csak tervek maradtak: Ugo Tognazzi 1990. október 27-én, agyvérzés következtében halt meg Rómában.
origo.hu
Itt van Orbán Viktor és a BYD vezérének legújabb bejelentése – élőben az Origón
