Meglepetések a magyar politikában?

A magyar választókat új alternatíva kísérti címmel foglalkozik csütörtöki számában a La Tribune című francia gazdasági szaklap a vasárnapi második fordulóban kínálkozó kilátásokkal. A cikk alcíme szerint a liberálisokkal szövetkezett szocialisták megnyerhetik a választásokat.

MTI
2002. 04. 18. 11:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor konzervatív kormánya a vitathatatlan gazdasági eredmények ellenére rossz helyzetben van a második forduló előtt, a szocialista-liberális szövetség a társadalmi egyenlőtlenségekre és a kormánypolitika „nacionalista” irányú sodródására építi kampányát – írja a francia újság. Elemzése szerint azonban nem lehet kizárni, hogy a magyar gazdasági csoda után a politikai színpadon is váratlan fordulat következik be a voksoláson, s az Orbán-kormánynak sikerül hatalmon maradnia, bár az előrejelzések nem ebbe az irányba mutatnak.

A lap azonban azzal is számol, hogy a magyar politikai élet tartogathat meglepetéseket, ahogyan négy évvel ezelőtt is a két forduló között sikerült fordítania a Fidesznek. Az idei voksolás előtt viszont a Fidesznek jósoltak jelentős előnyt a felmérések, mégis a szocialisták futottak be a célba (az első fordulóban) – fűzi hozzá.

Mint Thomas Glaser, az Európai Bizottság Budapestre delegált szakértője kiemeli, „a MIÉP-pel való szövetségkötés elutasításával Orbán megmentette Magyarország becsületét, de lehetséges, hogy ezzel bezárja az ajtót egy második kormánymandátuma előtt”.

A francia szaklap vitathatatlanul pozitívnak ítéli az Orbán-kormány gazdasági mérlegét, ami Közép-Európa legjobb teljesítményének számít. Az ellenzék – mutat rá – egészében nem is támadja ezt az eredményét, bírálatát arra korlátozza, hogy a külföldi tőke beáramlása lelassult – ami persze magyarázható a világgazdasági folyamatok fékeződésével – és inkább a növekedés gyümölcseinek nem igazságos elosztására összpontosít. Idézi a GKI munkatársát, Vértes Andrást, aki arra hivatkozik, hogy a bérek reálértéke alacsonyabb az 1989-es szintnél, és a vásárlóerő csak tavaly érte el a rendszerváltás előtti év átlagát. A magyar lakosság egyharmada él jobban mint korábban, miközben kétharmada rosszabb helyzetbe került, mint 1989-ben volt – idéz a lap.

A Medgyessy Péter pártonkívüli miniszterelnök-jelölttel kampányoló szocialisták, a kiszámíthatóság és az átláthatóság hiányát róják fel az ellentábornak, a nyugdíjasok, a pedagógusok és az egészségügyi szektor alkalmazottainak helyzetét kezelik prioritásként.

A La Tribune egyelőre elég homályosnak ítéli a Medgyessy által javasolt pénzügyi intézkedéseket. Megjegyzi, hogy László Csaba, a szocialisták pénzügyminiszter-jelöltje elismeri: nincsenek tisztában a büdzsé lehetőségeivel, amelyben az Orbán-kormány alábecsülte az inflációt és a jövedelmek alakulását.

A második forduló előtt Orbán az antikommunista értékekre támaszkodó erős nemzeti gazdaság védelmezőjének látványos szerepében lép fel, hogy stratégiája kifizetődő-e, azt majd a 21-i választások végeredménye fogja eldönteni – vélekedik a La Tribune.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.