Közösen terjeszti be az országgyűlés elé az átvilágítási törvényt módosító javaslatát a Fidesz és az MDF – ezt Pokorni Zoltán jelentette ki a Fidesz-frakció ülése utáni sajtótájékoztatón. A pártelnök-frakcióvezető elmondta: a javaslat értelmében a törvény összeférhetetlenséget mondana ki a jelenleg közfeladatot ellátó, az előző rendszerben titkos ügynökként, szigorúan titkos állományban dolgozó tisztként dolgozóknál, így Medgyessy Péternél is. Így a kormányfőnek le kellene mondania – tette hozzá a frakcióvezető.
Pokorni szerint esély van arra, hogy a parlament elfogadja a javaslatot, mert az MSZP és az SZDSZ frakcióban is lehetnek olyanok, akik megszavaznák a módosítást. Hozzátette: bizonyos esetekben – például erőszakos beszervezésnél, valamint alacsonyabb szinten – lehetőség lenne arra, hogy ha az illető lemond közfeladatáról, akkor ne kerüljön nyilvánosságra a neve.
Kérdésre válaszolva Pokorni közölte, nem tud arról, hogy az MSZP, illetve Medgyessy Péter már beterjesztette volna hasonló tárgyú indítványát az országgyűlés elé, így a parlamentnek először a Fidesz és az MDF javaslatát kell majd megtárgyalnia.
Pokorni közölte: a Fidesz csatlakozik az MDF kezdeményezéséhez, hogy alakuljon parlamenti vizsgálóbizottság a Medgyessy-ügyben. A pártelnök szerint ennek többek között választ kellene találnia arra: hogyan kerülhettek ki a dokumentumok, hogyan lett a kormányfő III/II-es tiszt, mi volt a feladata, volt-e kapcsolata a III/III-as ügyosztállyal, valamint az ügy kirobbanása után mit tett a miniszterelnök hazánk tekintélyét megőrizendő.
A Fidesz frakcióvezetője közölte: zárt ülést kezdeményeznek az országgyűlés keddi plenáris ülésén, mert a napirend előtti felszólalásokkor államtitkokról is szó lenne. Erről Pokorni nem mondott többet.