Áder: A kormány utánozza a Fideszt

A kormány új száznapos programját Áder János "a Fidesz programjának blöffökkel tarkított, szakmailag dilettáns módon összetákolt utánzatának" nevezte. A Fidesz frakcióvezetője elmondta: pártja választási programjában szerepelt az új lakás építése esetén a gyermekek után járó kedvezmény jelentős emelése.

MTI
2002. 09. 20. 17:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Utalt rá, hogy a kedvezmény egy gyermek esetén 1 millióra, két gyermek esetén 2 millióra, három gyermek esetén 3 millióra nőtt volna. A politikus megfogalmazása szerint a kormány a gondolat lényegét átvette, de jelentősen kisebb összeget kíván kedvezményként biztosítani.

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) bevezetésével kapcsolatban a frakcióvezető aláhúzta: az MSZP korábban azt ígérte, hogy ezt az adózási formát egymillió vállalkozó veheti majd igénybe. Most pedig ott tartunk, hogy jó, ha 15-20 ezer vállalkozó élhet ezzel a lehetőséggel – húzta alá.

Ugyancsak „a más tollával való ékeskedés” bizonyítékaként említette Áder János, hogy a Medgyessy-kormány annak a PHARE- támogatásnak a jelentős igénybevételével kíván száz rossz állapotú általános iskolát felállítani, amely összegre még a polgári kormány pályázott, anélkül, hogy ezt a tényt megemlítenék.

A múzeumok látogatásának most meghirdetett programja sem új keletű a Fidesz frakcióvezetője szerint. Elmondta, hogy a polgári kormány még két évvel ezelőtt fogadott el rendeletet arról, hogy az iskolások ingyen utazhatnak és látogathatják az Országházat, a Szent Koronát és a Millenáris Parkot és a Terror Házát. A politikus úgy látja, a program most szűkíti ezt a kedvezményezetti kört.

Jelezte, hogy szintén a Fidesz választási programjában szerepelt a nagyszülők gyes-igénybevételi joga.

A frakcióvezető aláhúzta: míg ennek a programnak a mentén egymillió forinttal kívánják elősegíteni a magyar kis- és középvállalkozások fejlesztését, a polgári kormány e célra az elmúlt évben 53 millió forintos keretet biztosított. Áder János szerint fel kell vetni a kérdést, hogy mit kíván tenni a Medgyessy-kormány a magyar kis- és középvállalkozások, a gazdák és a magyar bérek versenyképességének javítása érdekében. Egyik kérdés kapcsán sem lehet egy gondolatot olvasni ebben az anyagban – szögezte le a frakcióvezető.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.