A volt kormányfő saját és pártja örömét fejezte ki, mert mind a négy parlamenti párt elismerte a csatlakozás szükségességét és fontos lépést sikerült megtenni ehhez. Orbán utalt rá, hogy a csatlakozásnak előfeltételei vannak, erről a pártok egyformán gondolkodnak. Orbán Viktor szerint csatlakozhatunk jól és rosszul az Unióhoz, nekünk a jó csatlakozás az érdekünk. „De ettől még messze vagyunk” – fűzte hozzá. A beilleszkedés feltételeit pedig a kormánynak kell kialakítania – jelentette ki.
Ezért kell radikálisan és gyorsan emelni a béreket, ami a közszférában megtörtént, de a piaci béremelés még hátra van – tette hozzá. A volt miniszterelnök kiemelte, hogy a szövegből kiderül az életszínvonal növekedésére való kötelezettség. Orbán Viktor elmondta, hogy az átlagbér 1998-ban 67 ezer forint volt, 2002-ben 114 ezerre növekedett ez az összeg. Szerinte ezt 2006-ig meg kell duplázni, mert a csatlakozás időpontjában az árak drasztikusan emelkedni fognak.
Értetlenül állt a kormány alacsonyabb béremelési szándéka mellett. Mint ismeretes, a munkaadók vállaltak volna nagyobb mértékű béremelést, ám a kormány nem szeretne 3 százaléknál nagyobb mértékű keresetnövekedét 2003-ban. Orbán Viktor szerint ezen változtatni kell, mert a 3 százalék nem tárgyalási alap. Elmondta, hogy a gazdaság versenyképességét meg kell előznie a családok, vállalkozók, gazdák versenyképességének.
A volt kormányfő a csatlakozáshoz nélkülözhetetlennek tartja a kis- és középvállalatok fejlesztését, a gazdák támogatását. Sikerként értékelte, hogy elérték az ügydöntő népszavazás kiírását az ügyben, amely korábban csak véleménynyilvánító szavazás lett volna. Orbán Viktor szerint vállalni kell ezt a kockázatot. Ha a 2003-as költségvetésben nem szerepelnek azok a pontok, amelyek a sikeres csatlakozás feltételei, akkor nem támogatják az alkotmánymódosítást – szögezte le az exminiszterelnök.
Elmondta, hogy – a kormány vonata mellett – egyszemélyes expresszként fogja járni az országot az Uniós csatlakozásról beszélve. Nem várják el a kormánytól, hogy a Fidesz által megkezdett úton folytassa a felzárkozást, de legalább akkora mértékű fejlesztéseket szeretnének elérni. Orbán szerint egyelőre jó úton halad a kormány és – bár vannak aggasztó jelek – a 2003-as költségvetés sok mindenről dönt majd. A földtörvény módosításáról még tárgyalásokat fognak folytatni a kormánnyal és a termelőkkel, de ha szükséges a népszavazást is kiírják az ügyben.
Orbán Viktor elmondta azt is, hogy a csatlakozásnak az első néhány hónapban semmi látható és kézzel fogható eredménye nem lesz. Ám annyi bizonyos, hogy az árak emelkedni fognak. Ezért fontos, hogy 2003-ban minél több pénz maradjon meg az emberek zsebében, mert 2004-ben szükségük lesz rá. Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a parlamentben ebben a ciklusban már most több időt töltött mint a jelenlegi kormányfő az előző kormányzati időszakban.
Áder János úgy vélte, Kovács László korábbi heves nyilatkozataiból – amelyek nem tartották fontosnak az előfeltételek megteremtését – sok minden bekerült a dokumentumba. Kérte a szocialista poltikusokat ne tegyék kampánytémává az ügyet.
Arra a kérdésre miért nem vettek részt a nyilvános aláíráson a frakcióvezető úgy válaszolt: a kormányszóvivő példátlan viselkedésével az ülésről – amelyre meg sem hívták – kiment, és közben az „újságírókat szórakoztatva” nyilatkozott a Fidesz delegációjáról. Áder szerint ezzel Gál J. Zoltán bebizonyította, hogy a szocialisták csak showműsornak tekintik az egészet.
Olajipari létesítmény lángolt Oroszországban















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!