A szakszervezet árnyalni akarja a kialakított bértáblákat – mondta annak kapcsán, hogy szeptembertől az egyetemi és főiskolai tanárok, valamint a docensek díjazásában is előrelépést jelentenek a ledolgozott évek.
A kategóriaugráshoz szükséges jelenlegi időintervallumot, vagyis az öt vagy tíz évet három évre szűkítenék, illetve növelnék a fizetések emelkedésének mértékét – közölte.
Kis Papp László utalt arra, hogy 2003 végéig mindenképpen jelentősen át kell alakítani a felsőoktatási dolgozók bérrendszerét, mivel a jövedelmek felzárkóztatása még Magyarország uniós csatlakozása előtt szükséges.
Az FDSZ elnökének szavai szerint október elején valamennyi dolgozó kézhez kapja az ágazatonként átlagosan ötven százalékkal megemelt fizetését. Beszámolója szerint a felsőoktatás előtt komoly feladatok állnak a jövőben. 2010-ig meg kell valósítani a bolognai nyilatkozatban foglaltakat, azaz lehetővé kell tenni az Európai Felsőoktatási Térség létrehozását, valamint át kell térni a duális képzési módra, azaz egymásra épülő két szintre kell helyezni a főiskolai és egyetemi képzést.
Íme a forgatókönyvek az olajár emelkedéséről















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!