Fidesz: Demszky közpénzből kampányol

A Fidesz véleménye szerint Demszky Gábor főpolgármester közpénzből finanszírozza választási kampányát. Deutsch Tamás, a Fidesz budapesti elnöke szerint Demszky Gábor a városháza pénzéből, azaz közpénzből finanszírozta a Fővárosi Dugó címet viselő 100 ezer példányos újság megjelentetését, amely véleménye szerint kampánykiadvány.

MTI
2002. 09. 16. 15:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bejelentette: a Fidesz az ügyben a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi, és azt, hogy a kérdés kapcsán a közgyűlés pénzügyi ellenőrző bizottsága hallgassa meg Demszky Gábort.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kiadvány megjelenése után a városháza sajtóirodája azt tudatta, a lapot a fővárosi közutak finanszírozását végző cégek finanszírozták. Deutsch Tamás jelezte, hogy a híradásokból viszont az derült ki: az újság megjelentetéséhez a cégek nem adtak pénzt.

A politikus kifogásolta, hogy az újság, amelyet a dugókban időző autósoknak osztogatnak, egyetlen praktikus információt sem tartalmaz.
Valótlannak ítélte tehát, hogy a lap tájékoztató kiadvány lenne.

Deutsch Tamás megfogalmazása szerint nem egyedülálló, hogy Demszky Gábor kampányát közpénzből finanszírozza. Mint mondta, a hét végén nyitotta meg a főpolgármester azt a plakátkiállítást, ahol saját kézjegyével ellátott óriásplakátok láthatók, amelyeken újonnan épült budapesti társasházakat mutatnak be.

A politikus úgy vélte, hogy Demszky Gábor az SZDSZ pártkasszájának kímélésével próbálja kampányát finanszírozni. A Fidesz ez ellen a leghatározottabban tiltakozik – szögezte le.

Deutsch Tamás utalt arra, hogy Demszky Gábor is aláírta azt a választási etikai kódexet, amelynek megfogalmazását Gy. Németh Erzsébet, az MSZP főpolgármester-jelöltje kezdeményezte. A Fidesz most az javasolja, hogy Gy. Németh Erzsébet újra kezdeményezze a kódexet aláíró jelöltek személyes találkozóját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.