A tárca vezetője utalt rá: a foglalkoztatottak száma akkor éri el a kívánatos szintet, ha a termelés üteme felgyorsul, s a külföldi beruházások mellett a hazai kis- és középvállalkozások is minél több dolgozónak tudnak munkát adni. „A munkaerő jelentős arányú foglalkoztatásához áttörést jelent majd az Európai Unióhoz való csatlakozás, hiszen a ma még 'színlelt' vállalkozások helyét a valódi termelőegységek veszik át” – tette hozzá a miniszter.
Az európai színvonaltól mélyen elmaradó magyar bérek alakulásáról szólva Kiss Péter utalt arra, hogy a csatlakozás után az uniónak is érdekében áll a magyar keresetek versenyképességének kiegyenlítése. „A kormány közszolgálati reformtörekvései kitérnek az 'élethosszig tanulás' gyakorlatának támogatására, ezért a tervek szerint jövő évtől bővül a felnőttképzés adókedvezménye is” – emelte ki a foglalkoztatási miniszter.
A munkanélküliség csökkentésére a tárca külön támogatásban szeretné részesíteni a megkülönböztetett társadalmi helyzetben lévő, munkaképes embereket, így a 45 éven felüli nőket, a sérülteket, a romákat – hangoztatta Kiss Péter. Bejelentette: jövő évtől folytatódik a köztisztviselők bérének emelése, s annak részleteit a szakszervezettel is mielőbb egyezteti a tárca.
Íme a forgatókönyvek az olajár emelkedéséről















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!