Kérdőív

Évente másfél millió ember hal meg agykárosodásban. A halál okának fele agyduzzadás. Nem kellene ennek így lennie, Csókay András sebész új műtéti eljárást dolgozott ki, amellyel csökkenteni lehetne a halálozások számát. Az orvos öröme azonban nem osztatlan.

– Mi az eljárás lényege?
– A balesetet szenvedettek egy részét nem közvetlenül az agyat ért sérülés következtében veszítjük el, hanem az ütés nyomán keletkező duzzanat miatt. Bármilyen hihetetlen ugyanis, az agy akár kétszeresére is meg tud dagadni.
– Akárcsak, mondjuk, az ujjunk, ha rácsapunk.
– Pontosan. Csakhogy az ujj duzzanatának van hová terjednie, az agy azonban zárt térben helyezkedik el, ezért összepréselődnek az életfontosságú központok. Hogy ez ne következzen be, megnyitjuk a koponyát.
– Úgy tudom, ez már nagyon régi felismerés.
– Régi, de a legsúlyosabb sérültekből tíz közül nyolc mégis meghal. Az egyik fő gond az, hogy az agy felszínén futó ereket a negnyitott éles koponyacsontszél elzárja. Úgy segítek ezen, hogy a csont alá, az erek két oldalára pilléreket helyezek. Ezáltal a vér szabadon tud áramlani az „éralagútban”.
– A megoldás pofonegyszerűnek tűnik. Hogyhogy eddig senkinek sem jutott eszébe?
– Szent-Györgyi Albert azt mondta, hogy a tudomány az, ha valaki látja, amit mindenki, s azt gondolja, amit senki.
– Ön mikor gondolta azt, amit senki?
– Lassan négy éve, amikor egy kislányt élet-halál közt hoztak a munkahelyemre, a Baleseti Intézetbe. Ott, a műtőben villant az agyamba, mi volna, ha az említett módon próbálnám megakadályozni az erek elzáródását. Sikerült.
– S azóta alkalmazza ezt az eljárást...
– Azóta harminchárom éralagutas műtétet végeztem, tizenöt beteg ma is életben van. Vagyis a túlélési arány megkétszereződött.
– Gondolom, a módszere egyre szélesebb körben terjed.
– Ez volna az ésszerű, ám sajnos csak a vidéki kórházak kezdik alkalmazni. A fővárosban viszont nem ajánlja az idegsebészeti vezetés, amely a szakmai kollégiumtól megbízást kapott az eljárás bírálatára.
– Pedig itt a legtöbb a közlekedési baleset.
– Mégis csak a külföldi szakmai lapok fogadják el az eljárás ismertetését, s előadásokra is csak határon túlról hívnak. Az augusztusi idegsebészeti világkonferencián, Indonéziában 113 előadás közül az enyémet értékelték a második legjobbnak.
– Most már még kevésbé értem az itthoni ellenállást.
– Sajnos a fővárosi idegsebészek között hihetetlenül erős a tekintélyelvűség. Úgy tartják, hogy ha valaki nem professzor és nem múlt el legalább ötvenöt éves, nem is juthat értelmes dolog az eszébe.
– Ezért nyilván ők maguk sem alkalmazzák...
– Semmiféle módszert nem alkalmaznak, mivel abban a korban már inkább daganatos vagy agyi érbetegségekkel kapcsolatos műtéteket végeznek, a baleseti idegsebészet a fiatalokra marad.
– Mégis, mivel indokolják az elutasítást?
– Azzal, hogy az eljárás nem bizonyított.
– A megkétszereződött túlélés nem elegendő bizonyíték?
– Szerintük nem. Kettős vakpróbát kérnek, ami egy életéért küzdő beteg esetében eleve ellenkezik az orvosi etikával. De hiszek az eljárásom áttörésében, csak az éles kardokba nem szabad beleszaladnom.
– Milyen éles kardokra gondol?
– A hozzátartozók követelik, hogy azokban a budapesti kórházakban is végezzek műtétet, amelyeknek az idegsebészeti vezetése egyelőre elzárkózik az eljárásomtól. Ez óhatatlanul ellentéteket szül.
– Ezek szerint jobb volna, ha csendben maradnának a hozzátartozók?
– Sajnos egyelőre igen. Ha sikerül októberben megvédenem a doktori fokozatomat, az áttörést hozhat. Ha nem, akkor is lesz hamarosan akkora esetszámom, ami után nem lehet félresöpörni. Öt pesti kórházban vállalok ügyeletet.
– Ez hihetetlenül nagy erőfeszítést igényelhet.
– Nekem a gyógyítás az életem. Későn érő vagyok, csak 27 évesen jelentkeztem az orvosira, előtte elvégeztem a Műegyetemet, évekig aluljárókat építettem, de ez nem elégített ki. Úgy gondoltam, orvosként hasznosabb lehetek.
– És miért éppen a baleseti idegsebészetre szakosodott?
– Már egyetemistaként láttam, hogy itt kevésbé harapdálják egymást az orvosok, mert ez nem hálapénzes szak.
– Viszont annál embert próbálóbb.
– Hivő katolikus vagyok, hiszem, hogy Isten kegyelméből ismertem föl az eljárásomat, ő ad erőt a küzdelmeimhez és a mindennapos gyógyításhoz is.