Kolumbia: ELN-csoport felszámolása

A kolumbiai hatóságok felgöngyölítettek egy nemzetközi emberrabló csoportot, amelyet a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) szélsőbaloldali gerillaszervezet irányított, hogy annak bevételeiből kormányellenes tevékenységét finanszírozza.

MTI
2002. 09. 05. 6:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csoport vezetőjét még júliusban, annak utódját és több más lázadót pedig az elmúlt napokban sikerült a hatóságoknak kézre keríteniük – közölte csütörtökön az AP-vel a kolumbiai hadsereg képviselője, Reynaldo Castellanos tábornok.

A bűnszervezetet Bogotából irányították az ELN tagjai, de a csoporthoz tartoztak chilei, ecuadori, perui és mexikói baloldali szervezetek emberei is. Az általuk végrehajtott bűntények közül az emberrablás és a gépkocsilopás volt a legsúlyosabb, mintegy 15 millió dolláros évi bevételüket pedig szétosztották maguk között a csoportok.

A szervezet tagjai többnyire elektronikus leveleken keresztül tartották egymással a kapcsolatot, a különböző csoportok akcióikban gyakran ugyanazokat a mozgatható fegyveres embereket használták.

Szintén csütörtökön jelentette be a hadsereg, hogy megtalálták öt elrabolt paraszt holttestét Bolivár tartományban. A kormány a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) szélsőbaloldali gerillaszervezetet gyanúsítja a gyilkosságok elkövetésével. A fegyveresek még vasárnap nyolc embert megöltek, húsz másik kolumbiai földművest pedig túszként magukkal hurcoltak. A kormány adatai szerint Kolumbiában az év eleje óta több mint 1700 embert raboltak el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.