A volt miniszterelnök a Vasárnapi Újság című rádióműsorban azt mondta: az európai uniós csatlakozást tekintve az a különbség a kormány és az ellenzék között, hogy a kabinet kormányzati, az
ellenzék pedig személyes ügynek tekinti az ország EU-taggá válását.
Kovács László szólt arról is, hogy a csatlakozás kérdését akkor is így fogták fel, amikor ellenzékben voltak. – Akkor is fontosnak tartottuk, hogy mielőbb és minél jobb feltételekkel csatlakozzon Magyarország, és nem szabtunk feltételeket – tette hozzá.
Megjegyezte: nem támasztottak feltételeket, hogy csak akkor támogatják Magyarország uniós csatlakozását, ha három százaléknál nagyobb lesz a bérek emelkedése. – Jól nézett volna ki az előző kormány, hiszen 2000-ben a gazdaság 5,4 százalékkal növekedett, a reálbérek azonban csak 1,5 százalékkal emelkedtek – jelentette ki a külügyminiszter.
Kovács László szerint az integrációt inkább az tekinti személyes ügynek, aki úgy gondolkozik: ha ő a miniszterelnök, ha ő írja alá a csatlakozási okmányt, akkor az egy fontos dolog, viszont ha nem ő
írja alá, akkor mit sem ér az egész.
Megfogalmazása szerint ez az ország, a nemzet érdekeinek a személyes, vagy a pártérdeknek való alárendelése.
Kérdés kapcsán úgy vélekedett: nem hinné, hogy a Fidesz képes lenne egy történelmi esélyt elszalasztani azzal, hogy nem szavazza meg a csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítást.
Kovács László vélekedése szerint Orbán Viktor nem vágyik olyan kétes történelmi szerepre, hogy ő legyez az, aki megakadályozta Magyarország csatlakozását az Európai Unióhoz.
Belépett 40 ezer ember a pénztárakba - ez a nagy érdeklődés oka














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!