Az előző kormány miniszterelnöke Ráckevén a polgári körök által rendezett Kossuth Lajos-emlékünnepségen úgy fogalmazott: a polgári összefogás jelöltjeire kell szavazni, mert minden másra leadott szavazat a baloldal malmára hajtja a vizet. „Ez lesz visszatérésünk első nagy sikere” – mondta az önkormányzati választásokra utalva a volt miniszterelnök.
Szólt arról, hogy Magyarországon az elmúlt 12 évben kialakult egy polgári nemzeti értékrend. Orbán Viktor azt mondta: Magyarország négy sikeres évet hagyott maga mögött, mert anyagilag és erkölcsileg is megerősödtek a családok, utak, vasutak és gátak épültek az országban, megerősödött a nemzeti önbecsülés, létrejött a kedvezménytörvény és az erdélyi egyetem, illetve emelkedtek a bérek. „Soha rosszabb éve ne legyen Magyarországnak, mint az elmúlt négy év volt” – jelentette ki a volt miniszterelnök.
Az európai uniós csatlakozásról szólva megismételte korábbi kijelentéseit, miszerint a sikeres csatlakozás feltételéhez szükséges a kis- és középvállalkozások, valamint a mezőgazdaságból élők támogatása, és béremeléseket kell végrehajtani a piaci szférában. Az uniós csatlakozást olyan nemzeti ügynek nevezte, amelyben meg kell szólalni az ellenzéknek is.
Orbán Viktor szerint a polgári erőknek az önkormányzati választási kampány során fel kell készülniük a baloldali gyűlöletkeltésre. Hozzátette, ha ez kibírhatatlanná válik, „ne az öklünket, hanem a fejünket emeljük fel”. Az ünnepséget megelőzően Orbán Viktor Kossuth Lajos-emléktáblát avatott a ráckevei református gyülekezeti ház falán.
Olajipari létesítmény lángolt Oroszországban















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!