Orbán: Jól vagy rosszul is csatlakozhatunk az EU-hoz

A polgári ellenzéknek csak akkor szabad közreműködnie az Európai Unióhoz történő csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosításban, hogy ha néhány feltétel ehhez teljesül - ismételte meg Orbán Viktor korábban tett kijelentését hétfőn, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben, egy választási fórumon.

MTI
2002. 09. 16. 14:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A volt miniszterelnök szerint az unióhoz kétféle módon csatlakozhat az ország: jól vagy rosszul. Ha rosszul csatlakozunk, akkor ennek a levét tíz egynéhány évig közösen isszuk – tette hozzá. Véleménye szerint rossz csatlakozás esetén magyar vállalatok, agrárgazdaságok tízezrei mennek tönkre, mert nem tudják majd állni a versenyt, s az egekig fognak szökni az árak is.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a jó csatlakozáshoz legalább három feltételnek kell teljesülnie. Ezek egyike a kis- és középvállalkozások támogatása. Ezzel összefüggésben hangoztatta: a polgári kormány ezt a Széchenyi-terv keretében tette, de a mostani kabinet találhat más módszert is, ugyanakkor mindenféleképpen folytatni kell a vállalkozások támogatását, nem lehet átengedni a külföldieknek az autópálya-, a vasút- és a gátépítés piacát.

Második feltételként arról szólt, hogy rá kell venni a mostani kormányt arra, folytassa az agrárhitelezéseknek azt a módszerét, amelyet az előző kabinet vezetett be.

A Fidesz politikusának harmadik kritériuma szerint emelni kell a béreket és nem 3 százalékkal, mint azt a Medgyessy-kabinet szeretné. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a munkaadók hajlandóak lennének magasabb béremelésre is a magánszektorban, ám a kormány kifejezett kérése volt a 3 százalékos mérték. Úgy vélte, ha nem lesz nagyobb mérvű béremelés, akkor az unióba történő belépéskor az árak elviselhetetlen terheket jelentenek majd a háztartásoknak.

Az országot nem akkor kell szolgálni, amikor az ember miniszterelnök, vagy kormánypárti képviselő. Az ország szolgálata akkor is kötelessége mindannyiunknak, hogyha éppen az ellenzék kenyerét esszük a parlamentbe – jegyezte meg Orbán Viktor, arra reagálva, hogy a jelenlegi kabinetnek nem tetszik néhány, általa tett kijelentés.

Hangsúlyozta: a polgári erőknek közük, felelősségük van az ország jövőjéhez, illetve jövőjéért, éppen ezért határozottan el kell mondani a véleményt az Európai Unióhoz történő csatlakozást illetően. A politikus ennek kapcsán hangoztatta, hogy nélkülük nem lehet módosítani az alkotmányt. Nem járulunk ahhoz hozzá, hogy a polgári kormány által sikeresen vezetett felkészülési útról Magyarország letérjen. Az a „felkészülés”, amely az elmúlt három hónapban történt, a Széchenyi-terv és a gazdahitel megszüntetése, nem fogadható el, ez zsákutca – szögezte le Orbán Viktor.

A polgári pártok és a polgári körök viszonyáról szólva arról beszélt, hogy a közöttük lévő esetleges vitát most félre kell tenni, minden energiát a sikeres önkormányzati kampányra kell fordítani. A volt miniszterelnök szerint nehéz kampányra számíthatnak, s minden bátorságra, kitartásra és elszántságra szükségük lesz ahhoz, ha nyerni akarnak. Edelényben a polgári erők Molnár Oszkárt, a Fidesz jelenlegi országgyűlési képviselőjét indítják az őszi választáson polgármester-jelöltként.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.