Parlamenti vita Orbán kijelentéseiről

Magyarország EU-csatlakozása és Orbán Viktor volt miniszterelnök ezzel kapcsolatos kijelentése volt a napirend előtti felszólalások fő témája a parlament keddi ülésén. Áder János szerint a kormányoldal kiforgatja a volt miniszterelnök szavait. Kovács László cinizmussal, Kuncze Gábor pedig kalandorpolitikával vádolta meg Orbánt és a Fideszt.

MTI
2002. 09. 17. 9:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Áder János , a Fidesz frakcióvezetője azzal vádolta az MSZP politikusait, hogy kiforgatták Orbán Viktor szavait, fantomok ellen hadakoznak és ellenségképet gyártanak. A politikus emlékeztetett arra, hogy 1998-ban az MSZP nem támogatott egy, a NATO-csatlakozással kapcsolatos alkotmánymódosítást. Rámutatott: az MSZP elutasította Martonyi Jánosnak, a korábbi kormány külügyminiszterének azon javaslatát is, hogy az uniós csatlakozás ne váljon kampánytémává.

Áder János szerint Orbán Viktor azt mondta, hogy a magyar gazdáknak, a kis- és középvállalkozóknak javítani kell az uniós versenytársakkal szembeni helyzetét, és háromszázalékos béremeléssel nem lehet az uniós bérekhez felzárkózni. A frakcióvezető leszögezte: a Fidesz azt akarja, hogy az ország csatlakozzon az EU-hoz, de számára nem mindegy, hogyan. Visszautasította, hogy a Fidesz veszélyeztetné Magyarország EU-csatlakozását.

Úgy vélte, hogy az MSZP az eddiginél is durvább negatív kampányt készül folytatni az önkormányzati választás előtt. Hozzátette, hogy ebben az SZDSZ „Sancho Panzaként lohol a nagy testvér után”.

Kovács László külügyminiszter válaszában a Fideszt verhetetlennek nevezte az ország érdekeinek veszélyeztetésében, hazudozásban és cinizmusban. Az EU-csatlakozás olyan esélyt ad, amelyet Szent István óta nem kapott Magyarország, és a magyar nemzet, az ország jövője függ attól, hogy tud-e élni ezzel az eséllyel – hangsúlyozta a miniszter.

Leszögezte, hogy ezt a csatlakozást veszélyeztetni bármilyen hatalmi vagy pártérdekből, nagyra nőtt személyes ambíciókból, a nemzet érdekeit sértő, felelőtlen cselekedet.

Kovács László szerint nem attól erős egy ország, hogy olyan földtörvénye van, amely a Fidesz klientúrájának könnyebb földhöz juttatását szolgálja.
Cinikusnak nevezte a Fidesz magatartását, mert – mint mondta – az előző kormány egy semmivel nem viszonzott megállapodást kötött arról, hogy három év Magyarországon való lakás és mezőgazdasági tevékenységgel való foglalkozás után a külföldiek szabadon szerezhetnek földtulajdont az országban.

Utalt arra, hogy a Széchenyi-tervet az előző kormány elégtelen forrásokkal hagyta örökül a mostani vezetésre. Cinikusnak nevezte azt is, hogy három százalék feletti reálbér-növekedést követel Orbán Viktor, miközben az ő kormánya 2000-ben öt százalékot meghaladó gazdasági növekedés mellett mindössze 1,5 százalékos reálbérkereset-emelkedést biztosított, és csupán 2,9 százalékos növekedést produkáló gazdaságot hagyott az új kormányra. Nem erős, hanem versenyképes országként kell csatlakoznunk a szociális Európához, és az a száznapos program, amelyet a kormány megvalósított, az egy versenyképes ország csatlakozását biztosítja megfelelő szociális feltételekkel – szögezte le a külügyminiszter.

Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője kalandorpolitikának nevezte, hogy a volt miniszterelnök megnyilatkozásaiban feltételekhez kötötte, lebegtette az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítás ellenzék általi megszavazását.

A politikus szerint Orbán Viktor nem tesz mást, mint pillanatnyi belpolitikai érdekeknek rendeli alá a nemzet számára legfontosabb stratégiai cél elérését. Úgy vélte, hogy a volt miniszterelnök által szabott feltételeknek semmi közük az európai uniós csatlakozáshoz.

A frakcióvezető Áder Jánosnak az SZDSZ-ről tett megjegyzésére szintén Cervantes Don Quijotéjából vett hasonlattal válaszolt, mondván, hogy a támasztott feltételek olyanok, mintha Rosinante zabot kérne cserébe az alkotmánymódosítás megszavazásáért. Elmondta, hogy csütörtökön alakul meg a parlament európai uniós nagybizottsága, amely a pártok egyeztető, koordináló, konszenzusteremtő fóruma lesz. Itt az ellenzéki pártoknak színt kell vallaniuk, mi a legfontosabb számukra: pitiáner hatalmi praktikák érvényesítése, vagy az ország hosszú távú jövőjének biztosítása – hangsúlyozta.

Kuncze Gábor azt javasolta, hogy a kormány nyújtsa be a vonatkozó törvényjavaslatokat, „az ellenzék pedig nézzen szembe kalandorpolitikája összes következményeivel”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.