Püspöki beszámoló a református egyházról

A legutóbbi református egyházi választások óta eltelt hat évben annyi templom épült a Tiszántúli Református Egyházkerületben, mint II. József türelmi rendeletének kibocsátását követően egész Magyarországon.

MTI
2002. 09. 20. 10:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erről Bölcskei Gusztáv püspök számolt be az egyházi tisztségviselők megbízatásának periódusát lezáró egyházkerületi közgyűlésen pénteken Debrecenben. Jelentésében elmondta: a hat év alatt 22 templom, 17 oktatási intézmény, 33 parókia és 22 szociális intézet épült fel az egyházkerület területén, s több mint 5,5 milliárd forint értékű beruházás valósult meg gyülekezeteikben és egyházi intézményeikben.

A püspök új gyülekezetek létrehozására, alapítására hívta fel a közgyűlés résztvevőit. – Megbecsülendő múlt, és hiszem, hogy élhető jövő áll előttünk, amelyben komolyan kell venni, hogy Istennek minden ember fontos és ez nemcsak a választások napján érvényes – fogalmazott.

A részletekről szólva Bölcskei Gusztáv emlékeztetett arra, hogy a Széchenyi-terv keretében 86 sikeres pályázatot nyújtottak be a gyülekezetek, amelyekkel a több mint 145 millió forintos egyházi önerő 2,3 milliárd forint pályázati összeg elnyerését tette lehetővé.
Az elmúlt évi árvízi újjáépítés során a református egyház 60 ingatlana újult meg több mint 1,2 milliárdos költséggel – mondta a püspök. Ugyanakkor hozzátette: az egyik alvállalkozó csődhelyzete miatt több beruházás nem fejeződhetett be.

Tájékoztatása szerint ígéretet kapott arra, hogy szeptember 30-ig az újjáépítést végző konzorcium tagjai kiegyenlítik az elmaradt számlákat, és akkor remény van arra, hogy a munkálatok befejeződnek.

Bölcskei Gusztáv püspöki jelentésében felhívta a figyelmet arra is, hogy az elmúlt hat évben csökkentek a keresztelések, a házasságkötések és a református temetések száma is.
Ugyanakkor biztató jelként értékelte, hogy növekedett a konfirmációk száma, amely visszaigazolja a „jó egyházi iskolák jó szolgálatát„. Reményét fejezte ki a továbbiakban, hogy néhány év múlva mindez az egyházi házasságkötések számának a növekedésében is meg fog mutatkozni.

Bölcskei Gusztáv látványos változásként értékelte a gyülekezetek, egyházmegyék saját bevételi forrásainak növekedését. – Amíg 1995-1996-ban az egyházkerület összes bevétele alig haladta meg a 907 millió forintot, addig tavaly 3,5 milliárd forintra tettek szert – fűzte hozzá.

Ezzel összefüggésben kifejtette: az országos egyház költségvetése nem tesz ki annyit, mint a tiszántúli egyházkerület gyülekezeteinek, megyéinek saját bevétele volt tavaly.
A missziói munkával kapcsolatban a püspök bejelentette: a közeljövőben a Hajdú-Bihar megyei Hosszúpályi településen cigány közösségi ház alapkövét teszik le, amely a református egyházi cigány missziós munkájának központjává válhat.

Bölcskei Gusztáv kitért arra is, hogy a jelenlegi kormány még nem ismertette az egyházakkal kapcsolatos elképzeléseit. A püspök ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a kormány komolyan veszi a jogbiztonságra vonatkozó ígéretét, s mielőbb megkezdődnek az egyházakkal kapcsolatos tárgyalások.

Összegzésében a püspök megjegyezte, hogy sok időt vett igénybe az új egyházügyi államtitkár kinevezése. A Tiszántúli Református Egyházkerület közgyűlése pénteken délután a Református Nagytemplomban lelkész szenteléssel ér véget.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.