Medgyessy: Végig fogunk menni az elkezdett úton
Medgyessy Péter miniszterelnök az Országgyűlés őszi ülésszakának kezdetekor napirend előtti felszólalásában az első száz nap programját, eseményeit és az ország előtt álló feladatokat összegezte.
A miniszterelnök úgy vélte: száznapos program szociális igazságtételt jelentett, de a belpolitika másik oldala, hogy sokan még a választási kampány indulatát őrzik. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy aki a politikában nem tud középen maradni, az könnyen veszélybe kerülhet. „Végig fogunk menni az elkezdett úton” – mondta a miniszterelnök, és hozzátette, hogy a jogsértések ellen a jog eszközeivel fognak harcolni. A múlttal való foglalkozás – mint kifejtette – a bizottságok feladata, a politikusok dolga, hogy a jövővel foglalkozzanak.
Az Európai Unióhoz való csatlakozás esély és kihívás, az elmúlt ezer év egyik legfontosabb történelmi eseménye, mondta Medgyessy Péter, majd kifejtette: a felzárkózáshoz gazdasági növekedés és a jövedelmek igazságos elosztása szükséges. A nemzeti kormánynak csatlakozáspártinak kell lennie, a csatlakozás feltétele pedig többek között az alkotmánymódosítás, melyhez elkerülhetetlen a pártok közötti összefogás – hangzott el.
A miniszterelnök beszédében megemlékezett a 2001. szeptember 11-i, New York-i terrortámadás áldozatairól és a nemzetközi közösség összefogásával vállalt, terrorizmus elleni harcról.
Beszéde végén ismét hangsúlyozta, hogy megteremthető a társadalmi konszenzus. „Együtt többre jutunk” – zárta mondandóját.
Balsai István, az MDF frakcióvezetője és Áder János, a Fidesz ügyvezető elnöke a kormány eddigi eredményeit értékelték. Balsai az alkotmányos rend megerősítésére tett ígérettel szemben többek között a gyülekezési jog és a sajtószabadság megsértésével vádolta a kormányt, Áder pedig a százszázalékosként hirdetett kormányprogram ígéreteinek hiányos teljesítését rótta fel a kormányzó pártoknak.
Áder János (Fidesz) szerint a kormány az elmúlt száz napban, szlogenjével ellentétben, nem teljesítette 100 százalékosan ígéreteit. Az ígéretek szempontjából – mint mondta – három csoportra osztható az eredmény: a valóban teljesített ígéretek, a részben teljesültek és a politikai blöffök kategóriájára.
Mint fogalmazott, a Fidesz örül annak, hogy a kormány egyszeri kiegészítésként 19 ezer forintot juttatott a nyugdíjasoknak, de annak jobban örültek volna, ha ez a pénz beépül a nyugellátás összegébe, annak pedig még jobban, ha az MSZP elismerte volna, hogy a 19 ezer forint csekély kárpótlás azért a kárért, amit a nyugdíjasoknak 1994 és 1998 között okoztak.
Jelezte, annak idején a szocialisták nem differenciált 50 százalékos béremelést ígértek a pedagógusoknak, az egészségügyben dolgozóknak és a közalkalmazottaknak.
Áder János kijelentette, a kormány szívesen sütkérezik a népszerűségben. A népszerűség olyan szikla, ahová nem azért viszik fel az embert, hogy ünnepeljék, hanem azért, hogy letaszítsák róla – fejezte be hozzászólását a Fidesz frakcióvezetője.
Lendvai Ildikó (MSZP) az elhangzottakra azzal reagált, hogy az ellenzék bizonyára nincs tisztában a közvélemény-kutatási adatokkal, amelyekből az derül ki, hogy a megkérdezettek döntő többsége elégedett az első száz nap kormányzati teljesítményével. A megkérdezettek jóval nagyobb többsége elégedett a teljesítménnyel, mint ahányan annak idején a jelenlegi kormányra szavaztak – mutatott rá, egyúttal köszönetet mondva azoknak a választóknak, akik „képesek voltak átlépni a politikai szakadékokon és ezzel bizonyították, hogy az árokásás alatt az átjárás zavartalanul folyik”.
Visszautasította, hogy a szociális intézkedések fedezetét az előző kormány hagyta volna hátra. Mondván, nekem már nem kell, vettem belőle, köszönöm, a család sem kér többet, inkább itt hagyom ajándékba – fűzte hozzá az MSZP frakcióvezetője, aki szerint jó jel, hogy az érdemeken folyik a vita, mert az azt jelenti, hogy jó az eredmény.
Kuncze Gábor (SZDSZ) szintén úgy ítélte meg, hogy az ellenzék sikertelenül igyekszik megcáfolni az eltelt időszak eredményeit. Hangsúlyozta, hogy a közalkalmazottak 50 százalékos béremelést kaptak, „csak nem név szerint soroltak fel mindenkit a törvényben”, hanem a kormány az intézményeknek biztosította az emeléshez szükséges keretet. Ettől eltérő megoldás a szocializmus feltalálása lenne – vélekedett Kuncze Gábor.
Viszontválaszában a kormányfő azt mondta, örömmel nyugtázza, hogy az ellenzék csak kevés kifogást tudott megfogalmazni a kabinet teljesítménye kapcsán. Szerinte az a fontos, hogy az emberek miként látják, miként ítélik meg az eredményeket.
Medgyessy Péter hozzátette, az emberek azt látják: valamivel könnyebb lett a helyzetük, valamilyen előrelépés történt. Mint mondta, az a fontos, hogy a kormány valódi gondokat old-e meg vagy sem.
Napirend előtti felszólalások
Áder János, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában Medgyessy Péter miniszterelnök kampányígéreteit vetette össze a kormányprogrammal, illetve a kormány eddig megtett intézkedéseivel.
Az ellenzéki politikus megjegyezte, Medgyessy Péter azt ígérte, hogy az általános iskolások tankönyvei ingyenesek lesznek, Ezzel szemben – mint mondta – a kormány csak a rászoruló tanulók számára és csak a parlamenti ciklus végére kívánja ingyenessé tenni a tankönyveket.
Áder János bírálta a kormányt azért, mert szerinte a tervezett egyszerűsített adó csak a vállalkozók egy szűk rétegének kedvez majd. Kétségeinek adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy a magyarországi béreket a kormány képes lesz az európai uniós bérek szintjére emelni.
Medgyessy Péter válaszában hangsúlyozta, hogy a tankönyveket fokozatosan kívánja a kormány ingyenessé tenni a valóban arra rászoruló diákok számára. Az egyszerűsített adóval kapcsolatosan kijelentette, most még nem lehet tudni, hány vállalkozó fogja azt választani. Megjegyezte, hogy ez egy lehetőség, ami mindenképpen több annál, mint ami eddig volt.
A bérek felzárkóztatásáról szólva a miniszterelnök leszögezte, hogy a kormány már lépéseket tett ennek irányába, egyebek között a közszférában dolgozók fizetésének 50 százalékos emeléséről hozott döntéssel, amit az ellenzék is megszavazott.
Gy. Németh Erzsébet (MSZP) a pedagógusok, a tanulók és a szülők helyzetének javítására tett kormányzati lépésekről beszélt. Kiemelte a pedagógusok bérének átlagosan 50 százalékos növekedését, a hallgatói normatíva emelését és az augusztus havi dupla családi pótlékot.
Hiller István oktatási államtitkár reagálásban jelezte, hogy a béremelést az egyházi, alapítványi iskolákban dolgozó pedagógusok is megkapják, noha ők nem közalkalmazottak. Hangsúlyozta: a pedagógusi fizetések emelése azt eredményezte, hogy az évek óta betöltetlen tanári állásokra most több pályázó is jelentkezik.
Dávid Ibolya (MDF) a jövő évi költségvetéssel kapcsolatosan fogalmazta meg elvárásait. Reményét fejezte ki, hogy a 2003-as büdzsé nem a megszorítások költségvetése lesz.
Fontos feladatnak nevezte a magyarországi bérek uniós felzárkóztatását, amire – mint mondta – az előző kormányzat már tett erőfeszítéseket egyebek között a minimálbér felemelésével. A politikus felhívta a figyelmet az állami vállalatoknál dolgozók béremelésének szükségességére is.
László Csaba pénzügyminiszter közölte, hogy a költségvetés tervezése még csak kezdeti szakaszában van, de leszögezte, hogy a kitűzött határidőre az előterjesztés az Országgyűlés előtt lesz. Elmondta, hogy a formálódó költségvetési tervezetben az államháztartás hiányát a GDP 4,5 százalékára kívánják leszorítani, ezért fontosnak nevezte a takarékosságra való törekvést. Hozzátette, hogy emellett érdemi adócsökkentést is tervez a kormányzat. Egyetértett azzal, hogy a bérek kérdése kiemelt helyet kapjon a költségvetésben. Az állami vállalatokkal kapcsolatosan megjegyezte, hogy a bérek kérdésében nehéz egyeztetés elé néz a kormányzat.
Kéthetes szünet a választások előtt
Az országgyűlés szavazott az őszi ülésszak munkarendjéről, eszerint 196 igen szavazattal, 152 ellenében, 4 tartózkodás mellett azt a változatot fogadta el, amely szerint az október 20-i választások előtti két héten nem lesz plenáris ülés. Az országgyűlés egyébként általában minden kedden és szerdán tart plenáris ülést, a bizottságok, szerdán és csütörtökön fognak dolgozni.
Interpellációk
Az Erzsébet híd július eleji blokádja, a kormányzat személyzeti politikája, valamint a tankönyvek ingyenessége is szóba került kedden a parlamentben, az interpellációk sorában. Kovács Zoltán és Nyitrai Zsolt fideszes képviselők Ki zárta le az Erzsébet hidat július 4-én reggel – avagy a hálózat kormányának rendőri intézkedései címmel interpelláltak a belügyminiszterhez.
Nyitrai Zsolt a Magyar Nemzet című napilapra és a Hungária Televízió felvételeire hivatkozva azt mondta, a be nem jelentett demonstráció előtt rendőrök lezárták a hidat, ezzel is lelassítva a forgalmat. Emlékeztetett, a BRFK előbb közleményben cáfolta, hogy rendőrök voltak a demonstráció előtt a hídon, pár nappal később viszont az ORFK szóvivője elismerte, hogy motoros rendőrök lezártak sávokat az Erzsébet hídon. A fideszes politikus a kommunikációs ellentmondás feloldását kérte a belügyminisztertől.
Lamperth Mónika válaszában elmondta, hogy július 4-én a XI. kerületből kivezető utakon és hidakon ellenőrzés miatt részlegesen korlátozták a forgalmat, mert aznap reggel elraboltak egy pénzszállító autót. Visszautasította azt a feltételezést, hogy akár ő, akár a rendőrség tudott volna a be nem jelentett demonstrációról. A fideszes képviselő a választ azért nem fogadta el, mert szerinte nem a kérdésre kapott feleletet. Szerinte a demonstráció napján sem a tárca, sem a kommunikáció nem működött jól. Az Országgyűlés a miniszter válaszát elfogadta.
Tóth József (MSZP) a gazdasági és közlekedési minisztertől arra várt választ, hogy „várható-e és mikorra jogszabály-módosítás a vendéglátóegységek lakóhelyi környezetet zavaró zajhatásait csökkentendő”. Megjegyezte, hogy ilyen rendelkezés meghozatalakor „több alkotmányos jog ütközési határán kell megtalálni az elégséges szabályozást”. Emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság és az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is megfogalmazott e témában ajánlást.
Szalay Gábor, a gazdasági tárca politikai államtitkára közölte, hogy a kormányrendelet módosítását már elkészítették és a belkereskedelemről szóló törvény megváltoztatására is javaslatot tesznek, miszerint nagyobb mozgásteret adnak az önkormányzatok jegyzőinek a nyitva tartás meghatározására. Hangsúlyozta: a törvénymódosítás azonban nem sértheti a kereskedők érdekeit és a vállalkozás szabadságának elveit. A képviselő a választ elfogadta.
Balsai István Adyliget köztéri szobrai címmel interpellált a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez. Az MDF-es politikus azt kifogásolta, hogy a tárca jelenlegi vezetése nem adja meg a kerületnek az előző kabinet által jóváhagyott 2,5 millió forintot, hogy Klebelsberg Kunó egykori szobrának két mellékalakja helyett másik két szobrot állítsanak. A miértre az MDF-es politikus „normális választ” várt.
Kocsi László, az NKÖM politikai államtitkára megjegyezte, hogy „normális válasz megadására” van felhatalmazva. Elmondta: az előző tárca vezetése május 31-én, a Fidesz-kabinet utolsó hivatali napján postázta az Adyliget Alapítványnak a 2,5 millió forintos támogatás jóváhagyásáról szóló közlést.
Hozzátette, hogy a Fidesz-kormány utolsó heteiben, napjaiban vállalt kötelezettségeknek pénzügyi fedezete már nem volt, és sajnálatát fejezte ki, hogy ezért számos elutasító döntést kellett meghozniuk. Balsai István a választ nem fogadta el, mint mondta, sajnálja, hogy az NKÖM ilyen szégyellni való válaszra kényszerítette az államtitkárt, hiszen amikor a jelenlegi miniszter Adyligeten sétált, mást ígért. A parlament többsége elfogadta az államtitkári választ.
Világosi Gábor (SZDSZ) interpellációjában arra várt választ Lamperth Mónika belügyminisztertől, hogy átlátható-e a 2001-es tiszai árvízi kármentesítésre szánt milliárdok sorsa, illetve mennyibe került a tönkrement házak felújítása.
A belügyminiszter elmondta: az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól jelentést kért arról, hogy kellő gondossággal, gazdaságosan és költségtakarékosan történt-e a kármentesítésre szánt milliárdok felhasználása. Mivel a tájékoztatót nem találta kielégítőnek, a tárca felügyeleti és ellenőrzési hivatalánál vizsgálatot rendelt el az ügyben; emellett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnál is folyik egy vizsgálat. Közölte: az eredményekről a nyilvánosságot tájékoztatni fogja.
A helyreállítási költségekről szólva Lamperth Mónika jelezte, az új lakóépületek kivitelezési költsége bruttó 128 ezer forint volt négyzetméterenként, a 713 új lakóépület összesen 10 milliárd 203 millió forintba, egyenként pedig átlagosan bruttó 14,311 millió forintba került. Az 1477 lakóépület helyreállítására 6 milliárd 127 millió – házanként 4,148 millió – forintot költött a kormányzat. A választ Világosi Gábor elfogadta.
Boros Imre független képviselő Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez intézett interpellációt Vass Nándor helyettes államtitkár elbocsátása kapcsán. Mint mondta, Vass Nándor a környezetvédelmi tárca helyettes államtitkáraként az integrációs ügyekért volt felelős mindaddig, „amíg miniszter asszony fel nem fedezte, hogy személyesen ismerte a polgári kormány egyik miniszterét”.
Kóródi Mária válaszában leszögezte: nem tudott arról, hogy személyes kapcsolat van a helyettes államtitkár és Boros Imre között. Közlése szerint Vass Nándort azért bocsátották el, mert az EU-csatlakozási tárgyalások során olyan megállapodásokat kötött, amelyek nem az egész ország, hanem csak egyes térségek érdekeit vették figyelembe, illetve a közigazgatási államtitkár egynapos távolléte alatt aláírt egy olyan, több száz millió forintról szóló szerződésmódosítást, amelyet főnöke korábban megtagadott. A választ Boros Imre nem, az Országgyűlés azonban elfogadta.
Rogán Antal és Erdész Zoltán (Fidesz) közös interpellációjukban azt kifogásolták, hogy a Miniszterelnöki Hivatal háromszor annyiért – 6,8 milliárd forintért – kötött mobiltelefon keretszerződést az elkövetkezendő 2 évre, mint a polgári kormány korábban ugyanennyi időre. Rogán hozzátette: ugyanakkor világossá tették azt is, hogy újabb milliárdokat kívánnak költeni kormányzati tulajdonban lévő zártcélú rádiótávközlő rendszer létrehozására is.
Kiss
Íme a forgatókönyvek az olajár emelkedéséről















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!