OVB: öt új jelölőszervezet
Az Országos Választási Bizottság (OVB) újabb öt jelölőszervezetet vett nyilvántartásba pénteki budapesti ülésén, ezzel 65-re növekedett az önkormányzati választáson képviselőjelölteket országos hatókörrel indítani jogosult pártok, szövetségek, egyesületek száma. Az OVB a törvényes követelményeknek megfelelőnek minősítette és mint jelölőszervezetet nyilvántartásba vette az Arménia Népe Kulturális Egyesületet, a Magyar Cigányok Antifasiszta Szervezetét, a Magyarországi Szlovákok Szövetségét, az Összefogás a Mezőgazdaságból Élőkért Egyesületet, a Községi Önkormányzatok Szövetségét és a Magyar Nőpártot.
Ifjúsátgi érdekképviseletek: folytatódnak az egyeztetések
Tovább folynak az egyeztetések az egységes ifjúsági érdekképviseleti szervezet megalakításáról – ebben állapodott meg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája által összehívott pénteki fórumon résztvevő mintegy 130 szervezet képviselője. A fórum résztvevői elfogadtak egy nyilatkozatot, amelyben elkötelezték magukat a további egyeztetés mellett, s célul tűzték ki egy olyan egységes gyermek és ifjúsági érdekképviseleti szövetség létrehozását, amely az érintett társadalmi csoport helyzetének jobbítása érdekében működik, és amelyben minden, a korosztállyal foglalkozó magyarországi gyermek és ifjúsági szervezet helyet talál magának.
Baráth Etele és Nagy Sándor a területfejlesztésről
Az Európai Unió számára is elfogadható területfejlesztési projektek mielőbbi kidolgozását szorgalmazták a szocialista politikusok a Baloldali Önkormányzati Közösség pénteki konferenciáján Budapesten. Baráth Etele, a Miniszterelnöki Hivatal a nemzeti fejlesztési tervért felelős politikai államtitkára és Nagy Sándor, az MH területfejlesztési politikai államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az említett programok 2004-ig nem készülnek el, akkor Magyarország egyes térségei számos fejlesztési forrástól eshetnek el. Baráth Etele álláspontja szerint a szegényebb régiókban előkészített projektek egy része nem alkalmas arra, hogy uniós fejlesztési támogatást nyerjen, ez pedig tovább növelheti a régiók közötti különbségeket.
Fővárosi MIÉP-bírálat a közlekedési helyzetről
A fővárosiak pereljék be Demszky Gábor főpolgármestert, aki „városi gerillaként” felelős az egyre balkánibb budapesti közlekedési viszonyokért – közölte pénteken az MTI-vel Zsinka László. A MIÉP fővárosi frakcióvezetője nehezményezte, hogy Demszky Gábor főpolgármester-jelölti kampányának idejére időzítette az összes fővárosi útfelújítás befejezését és átadását. A politikus abszurdnak tartja egyebek közt azt, hogy a BNV nyitónapján a Kerepesi út – Albertirsai út térségében milyen állapotok voltak. Közlése szerint délelőtt a jelzőlámpák nem működtek, és a nagy zsúfoltság miatt a rendőrök közel egy óra alatt értek a helyszínre forgalmat irányítani. Emiatt igen balesetveszélyes körülmények alakultak ki. Az ellenzéki városatya sürgeti a BKV paraméter könyvének a módosítását, csakúgy mint a metrójáratok sűrítését. ajnálatosnak tartotta a politikus azt is, hogy a jelzőlámpákat kezelő cég és a rendőrség között – szerinte – nincs megfelelő együttműködés.
Mádl Ferenc Portugáliába látogat
Mádl Ferenc köztársasági elnök szeptember 15-18-án hivatalos állami látogatást tesz Portugáliában – tájékoztatta az államfő sajtóirodája pénteken az MTI-t. Mádl Ferenc Jorge Sampaio portugál elnök meghívásának tesz eleget, útjára elkíséri felesége, Mádl Dalma is. Az előzetes program szerint a köztársasági elnök – portugál partnerén kívül – megbeszéléseket folytat José Manuel Durao Barroso miniszterelnökkel, Eduardo Ferro Rodriguessel, a portugál Szocialista Párt (PS) vezetőjével, valamint a portugál törvényhozás elnökével és a parlamenti pártok képviselőivel. Látogatást tesz a lisszaboni városházán, a Nemzeti Archívumban – ahol magyar dokumentumokat tekint meg -, továbbá találkozik a helyi magyar kolónia képviselőivel, és koszorút helyez el Luiz Camoes portugál költő sírjánál. Mádl Ferenc látogatása alatt felszólal egy vitafórumon, amelynek témája az Európai Unió jövője.
Chilei kitüntetés Szűrös Mátyásnak
A Chilei Köztársaság elnöke a Bernardo O,Higgins Érdemrend Nagykeresztjét adományozta Szűrös Mátyásnak, a magyar-chilei parlamenti kapcsolatok ápolása terén szerzett érdemei elismeréseként – tájékoztatta az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-t pénteken. A közlemény szerint az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának volt elnöke csütörtökön vette át a kitüntetést a Chilei Köztársaság budapesti nagykövetétől.
Dávid Ibolya: a nemzet ügye az EU-csatlakozás
El nem tudom hinni, hogy egyes híradások pontosan közvetítették Orbán Viktor szavait az uniós csatlakozás feltételeiről. Hazánk európai uniós csatlakozásának feltételeit nem megszabni, hanem megteremteni kell – reagált Dávid Ibolya, az MDF elnöke a volt kormányfő kijelentéseire az MTI-nek pénteken eljuttatott közleményben. Orbán Viktor a héten Bicskén, majd Sopronban azt mondta, hogy az ellenzéki pártoknak világos feltételeket kell szabniuk az európai uniós csatlakozással kapcsolatos – kétharmados parlamenti többséget igénylő – alkotmánymódosítás megszavazásához. Az EU-csatlakozás feltételeinek megteremtésével kapcsolatban Dávid Ibolya hangsúlyozza: „ez a nemzet ügye, a nemzet érdeke, így mindannyiunk közös felelőssége, legyünk kormányon vagy ellenzékben”. – A jobbközép értékrendű Magyar Demokrata Fórum elnökeként leszögezem, hogy a fórum a nemzet érdekében alakítja stratégiáját. Tizenkét éve rendületlenül dolgozunk azon, hogy hazánk az unió teljes jogú tagjává váljon – írja közleményében a volt igazságügy-miniszter. Hozzáfűzi: „célunk volt a NATO-csatlakozásnál is és célunk az unióhoz való csatlakozáskor egyaránt, hogy belső politikai viták ne akadályozzák Magyarország történelmi jelentőségű csatlakozását. Összekötni azt bármely felelős politikai erő részéről a belpolitikával, a mindig változó aktuálpolitikával, súlyos hiba lenne”. – A Magyar Demokrata Fórum egyértelmű politikai álláspontot követ, és most sem hajlandó letérni az elvi politizálás útjáról – szögezi le Dávid Ibolya. Emlékeztet: az MDF eddig a Fidesszel azonos álláspontot képviselt, kiemelten fontosnak tartva az uniós csatlakozást. – Hazánk uniós csatlakozása elé nem állíthatunk belső akadályokat. Éppen elég feladat lesz megküzdenünk az abból származó követelményekkel, annak előnyeivel és hátrányaival együtt – figyelmeztet. Az MDF elnöke az Orbán Viktor által megfogalmazott, „Egy a tábor, egy a zászló” jelszóval kapcsolatban jelzi, hogy számára értelmezhetetlen a szekértábor, értelmezhetetlen a zászlóbontás, „az egyet lépni, egyet gondolni és egyet akarni. Értelmezhetetlen az erőszakolt egység. Mindez az évtizedekkel ezelőtti világ árnyéka”. – A sokszínűség híve vagyok – zárja közleményét Dávid Ibolya.
Járóbeteg szakellátási konferencia
Az egészségügyi tárca tervei szerint rövid időn belül a parlament elé kerülhet a kórháztörvény módosítása, amely szabályozza a privatizáció feltételeit is az intézményekben. Az elképzelésekről részletesen is beszélt Kökény Mihály Balatonaligán az IV. országos járóbeteg szakellátási konferencia pénteki megnyitóján. Az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára jelezte, hogy október elején megjelenik a járóbeteg-ellátás finanszírozásának alapját képező szabálykönyv.
SZDSZ: elkészült a fővárosi lista
Elfogadta a fővárosi jelöltlistát a Szabad Demokraták Szövetségének budapesti választmánya pénteki ülésén – tájékoztatta Bőhm András, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője az MTI-t. A budapesti listát Demszky Gábor főpolgármester vezeti, őt követi Bőhm András, Atkári János főpolgármester-helyettes, Rajk László volt ügyvivő és Molnár István, a fővárosi választmány elnöke.
Fidesz: tárcaközi bizottságot a parlagfű miatt
A Fidesz véleménye szerint a Miniszterelnöki Hivatalon belül tárcaközi bizottságot kell felállítani az allergén növények okozta megbetegedések megelőzését célzó program kidolgozására. A frakció pénteki sajtótájékoztatóján Illés Zoltán úgy vélte, hogy a parlagfű elleni védekezésre a költségvetésnek évente 5-6 milliárd forintot kellene fordítania.
Fontosnak nevezte a parlagfű elleni védekezés kapcsán az évenkénti háromszori kaszálást. Úgy ítélte meg, hogy a kényszerkaszálásokat a jövőben nem az önkormányzati jegyzőknek, hanem a földművelésügyi minisztériumnak kellene elrendelnie. Selmeczi Gabriella képviselő arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy milyen sokba kerül az államnak az allergiás megbetegedések gyógyításának támogatása.
Elmondta, hogy 2000-ben a tb e gyógyszerek támogatására több mint 3 milliárd forintot biztosított. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Magyarországon jelenleg 2 millióan allergiásak, közülük 400 ezren a fővárosban élnek.
Sorra támadják a kereskedelmi hajókat a húszik + videó
