Herényi Károly az elnökség indokait ismertetve elmondta: Boros Imrének a képviselőcsoport előtt a titkosszolgálati érintettséggel kapcsolatos, írásban tett nyilatkozata és sajtónyilatkozatai között feloldhatatlannak tűnő ellentmondások vannak.
Kérdésre válaszolva közölte, ha Boros Imre – aki az Orbán-kormány PHARE-minisztere volt és Fidesz-MDF-jelöltként került be az Országgyűlésbe, de nem tagja a demokrata fórumnak – nem mond le, akkor ügyében a lakiteleki kétnapos frakcióülésen döntenek.
A szóvivő, aki egyben a képviselőcsoport etikai bizottságának elnöke, szólt arról is, hogy hivatalból megindították az etikai eljárást, de – mint hozzátette – érdemben a folyamatban lévő ügyről nem adhat tájékoztatást.
Balsai István, az MDF parlamenti frakciójának vezetője a sajtótájékoztatót követően hangsúlyozta: 1990 óta a demokrata fórum képviselőcsoportjához való tartozás – függetlenül attól, hogy valaki tagja-e a pártnak vagy más módon került a frakcióba – olyan elvárásokat jelent, amelyeknek minden körülmények között meg kell felelni.
Hozzátette, ezzel a kijelentésével egyáltalán nem kíván állást foglalni olyan ügyről, amelyikről nincs tudomása, azaz, hogy ki, milyen módon vett részt, illetve milyen kapcsolatban volt vagy nem volt az egykori titkosszolgálatokkal. Jelezte: Boros Imrének lehetősége van arra, hogy bizonyítsa az ellenkezőjét annak, ami múltjáról nyilvánosságra került. A frakcióvezető hozzáfűzte: ez nem függ össze azzal, hogy Boros Imrének a képviselőcsoport tagjaként tett írásos nyilatkozatait hogyan ítélik meg.
Boros Imre telefonon csak annyit mondott, hogy megdöbbentő az MDF országos elnökségének kérése.
A sajtótájékoztatón kiosztották az országos elnökség azon nyilatkozatát, amely a további politizálás főbb elveit, és a polgári kormányzás alatt elért pozitív gazdasági hatások folytatását szorgalmazza. Eszerint az MDF fontosnak tartja, hogy a 2003-as esztendő költségvetésével konstruktívan foglalkozzon. A demokrata fórum szerint a gazdasági helyzet lehetőséget biztosít arra, hogy ez a költségvetés a további építkezés költségvetése legyen.
Ezért azt javasolja a kormánynak, hogy a 2003-as költségvetés már tervezhetően tegye valóságossá az európai uniós tagországokban szokásos átlagos bérek felé való közelítést, és megfontolásra javasolja, hogy térjen ki külön az állami tulajdonú cégek – vasút, Volán, elektromos művek – bérfejlesztésére, ahol a hároméves megállapodások most járnak le.
A demokrata fórum fontosnak tartja, hogy a költségvetés előkészítésekor a kormány 2003-ra teremtse meg a pénzügyi feltételeit az egyébként már megígért iskoláztatási költségek csökkentésének úgy, hogy a diákok étkezési költségeit, a tankönyv- és útiköltségeket fokozatosan tegye ingyenessé.
Az MDF azt is szükségesnek tartja, hogy a költségvetés támogassa erőteljesebb mértékben az önkéntes, érdekalapú szövetkezést, amelyet szerinte a mezőgazdasági vállalkozások helyzete és az uniós csatlakozás közelsége indokol.
Az MDF elnöksége megvitatta az önkormányzati választásokra való felkészülés helyzetét, megállapította, hogy számos helyen együttműködés alakult ki a Fidesz – Magyar Polgári Párttal a jelöléseket illetően, nyolc megyében viszont önállóan indul az MDF.
Érzékeny veszteséget szenvedtek az ukránok















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!