Járai Zsigmond a közép- és kelet-európai országok krynicai gazdasági fórumán újságíróknak azt mondta: a kormány száznapos programja miatt a költségvetési hiány az idén a hazai össztermék értékének legalább 6 százalékára növekszik. A nemzeti bank vezetője szerint a 2003-ra kitűzött 4,5 százalékos GDP-arányos deficitcél teljesíthető, ha ha az idei hiány „nem haladja meg túlságosan a 6 százalékot”.
Járai Zsigmond szerint az inflációs célkitűzés teljesíthetőesége attól függ, hogy sikerül-e csökkenteni a költségvetési hiányt, és sikeresek lesznek-e a tárgyalások a szakszervezetekkel a magánszektor jövő évi béremeléseinek mérsékléséről. A Dow Jones gazdasági hírszolgálat idézete szerint hozzátette: derűlátó, mert nem tapasztal habozást (a kormány részéről), sőt elszántságot lát.
Az MNB elnöke azt mondta: a jegybank támogatja a kormány jövő évi béremelési javaslatait, amelyek – ha megvalósulnak – elősegítik az inflációs célkitűzés teljesítését.
Járai Zsigmond közölte: „nem lenne meglepő”, ha a folyómérleg-hiány az idén elérné a 3 milliárd eurót, de „az sem jelenti a világ végét”, ha egy adott évben a béremelkedések miatt ez történik. A bankelnök szerint a folyó deficit növekedését belső tényezők – a bérek és a fogyasztás emelkedése – okozzák. Hozzátette: a bank kamatpolitikáját elsődlegesen hazai tényezők befolyásolják; ezek közül is a legfontosabb a jövő évi béremelésekhez fűződő várakozás.
Érzékeny veszteséget szenvedtek az ukránok















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!